Az emberek arcába nézni a portréfestő sorsa. Ami a vásznon megjelenik, az többé-kevésbé hasonló, és nem mindig árulja el az ábrázolt személy lényegét. Anton Graffnak figyelmes szemével és művészi tehetségével azonban számos jeles kortárs joggal bízta meg a képmásukat.
A svájci Winterthurban született ónöntő fiaként a tehetséges fiúnak kézműves, de csak kis mértékben művészi szakmát szántak. Johann Ulrich Schellenberg helyi rajziskolájában azonban továbbfejleszthette képességeit, mielőtt 1756-ban Augsburgba költözött, hogy metszőművész legyen Johann Jakob Haid. Egy évvel később csatlakozott Leonhard Schneider portré- és udvari festőhöz. A portrék másolása, ami abban az időben általános volt, arra késztette, hogy Nagy Frigyes ábrázolásait készítse el. 1759-ben elhagyta Schneider műhelyét, és ismét Johann Jakob Haidhoz fordult. A felvilágosodás szelleme legkésőbb Johann Georg Sulzer és Johann Kaspar Lavater svájci teológusok és filozófusok látogatásával érte el, akiket a festőművész Johann Heinrich Füssli kísért el 1764-ben. Úgy tűnik, hogy a találkozás nem kis mértékben befolyásolta őt. A neves portréfestő 1766-ban a szászországi választófejedelem udvari festőjévé nevezték ki, és még ugyanebben az évben kinevezték a drezdai művészeti akadémiára. Ettől kezdve az alkotóhelye Drezda volt, amelyet csak alkalmanként hagyott el.
A festő számos jól ismert portréja a korabeli személyek és magatartásformák jelentőségére világít rá. Nagy Frigyes és II. Vilmos Frigyes látképein kívül a művész mindenféle fontos közéleti személyiséget vászonra vagy rajzlapra vitt. Köztük olyan szellemi óriások és irodalmi személyiségek is vannak, mint Lessing, Herder és Schiller. A megelőző barokk és a korai rokokó korszakokkal ellentétben azonban a nemesség és a polgárság képviselőit egyaránt ábrázolta. A felvilágosodás szelleme tükröződik itt az ábrázolt személyek neveiben és karaktereiben, de a művész tiszta festői ábrázolásmódjában is. A képek pontosan mutatják a ruházat részleteit és néha a státuszszimbólumként szolgáló kiegészítőket. Mégsem merev az arckifejezés, a portrék nem személytelenek. Ezek mindig az egyén jellemét sejtetik. A színeket tekintve a képek többsége meglehetősen visszafogottnak tűnik. A test mozgása vagy egy-egy arckifejezés azonban, amely egy reprezentatív portréhoz képest gyakran meglepően érzelmes, mozgalmassá és elevenné teszi őket. Noha az ábrázolt személyek egy közelebbről meg nem határozott térbeliségben vannak, a sokoldalú művész később néhány művében éppen ehhez a szemponthoz fordult. 1800 körül néhány Drezda környéki tájképfestmény egészen más kifejezést mutat: a romantika felé mutató tendenciát. Tematikailag nem állnak messze az Caspar David Friedrichs és Philipp Otto Runges motívumoktól, és felajánlották nekik a művészi orientációt. Festészetileg azonban felismerhetők az impresszionista ábrázolásmód első jelei.
Az emberek arcába nézni a portréfestő sorsa. Ami a vásznon megjelenik, az többé-kevésbé hasonló, és nem mindig árulja el az ábrázolt személy lényegét. Anton Graffnak figyelmes szemével és művészi tehetségével azonban számos jeles kortárs joggal bízta meg a képmásukat.
A svájci Winterthurban született ónöntő fiaként a tehetséges fiúnak kézműves, de csak kis mértékben művészi szakmát szántak. Johann Ulrich Schellenberg helyi rajziskolájában azonban továbbfejleszthette képességeit, mielőtt 1756-ban Augsburgba költözött, hogy metszőművész legyen Johann Jakob Haid. Egy évvel később csatlakozott Leonhard Schneider portré- és udvari festőhöz. A portrék másolása, ami abban az időben általános volt, arra késztette, hogy Nagy Frigyes ábrázolásait készítse el. 1759-ben elhagyta Schneider műhelyét, és ismét Johann Jakob Haidhoz fordult. A felvilágosodás szelleme legkésőbb Johann Georg Sulzer és Johann Kaspar Lavater svájci teológusok és filozófusok látogatásával érte el, akiket a festőművész Johann Heinrich Füssli kísért el 1764-ben. Úgy tűnik, hogy a találkozás nem kis mértékben befolyásolta őt. A neves portréfestő 1766-ban a szászországi választófejedelem udvari festőjévé nevezték ki, és még ugyanebben az évben kinevezték a drezdai művészeti akadémiára. Ettől kezdve az alkotóhelye Drezda volt, amelyet csak alkalmanként hagyott el.
A festő számos jól ismert portréja a korabeli személyek és magatartásformák jelentőségére világít rá. Nagy Frigyes és II. Vilmos Frigyes látképein kívül a művész mindenféle fontos közéleti személyiséget vászonra vagy rajzlapra vitt. Köztük olyan szellemi óriások és irodalmi személyiségek is vannak, mint Lessing, Herder és Schiller. A megelőző barokk és a korai rokokó korszakokkal ellentétben azonban a nemesség és a polgárság képviselőit egyaránt ábrázolta. A felvilágosodás szelleme tükröződik itt az ábrázolt személyek neveiben és karaktereiben, de a művész tiszta festői ábrázolásmódjában is. A képek pontosan mutatják a ruházat részleteit és néha a státuszszimbólumként szolgáló kiegészítőket. Mégsem merev az arckifejezés, a portrék nem személytelenek. Ezek mindig az egyén jellemét sejtetik. A színeket tekintve a képek többsége meglehetősen visszafogottnak tűnik. A test mozgása vagy egy-egy arckifejezés azonban, amely egy reprezentatív portréhoz képest gyakran meglepően érzelmes, mozgalmassá és elevenné teszi őket. Noha az ábrázolt személyek egy közelebbről meg nem határozott térbeliségben vannak, a sokoldalú művész később néhány művében éppen ehhez a szemponthoz fordult. 1800 körül néhány Drezda környéki tájképfestmény egészen más kifejezést mutat: a romantika felé mutató tendenciát. Tematikailag nem állnak messze az Caspar David Friedrichs és Philipp Otto Runges motívumoktól, és felajánlották nekik a művészi orientációt. Festészetileg azonban felismerhetők az impresszionista ábrázolásmód első jelei.
Oldal 1 / 1