Az 1866-ban Moszkvában született Wassily Kandinszkij már a harmincas éveiben járt, amikor személyes művészi szemlélete egy egész művészgenerációra volt hatással Németországban és Franciaországban. Korán jogot tanult a moszkvai egyetemen, és különböző írásokkal, valamint egy szociális kérdésekkel foglalkozó disszertációval tűnt ki. Miután visszautasította egy észt egyetemi professzori állásajánlatot, Münchenbe költözött, és 1900-ban a müncheni Művészeti Akadémián kezdett el tanulni a Franz von Stuck-nál. Csak néhány évvel később egy magán művészeti iskolában tanított tanárként.
Kandinszkij sokat foglalkozott szellemi munkával a "lélekkel a művészetben", ami 1902-ben kapcsolatba hozta őt a "Berlini Szecesszióval" is, a Klimsch, Leistikow, Liebermann, Slevogt, Corinth, Beckmann, Barlach és Feininger festők köré szerveződő művészeti társulással. A művészeti élet ebben a korszakban egy olyan korszakhoz hasonlított, amelyet a természeti témák festészete jellemzett, de az absztrakció felé való törésekkel is, így nem hiányoztak az eltérések és a különbségek azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes kiállítani. 1906-ban például megalapította és kiállította a "Die Brücke" csoportot Drezdában, majd 1907-ben a "Neue Künstlervereinigung" csoportot Münchenben, amelyből - az ARTISTREPLEPLACE5 úttörőivel és vezetőivel együtt - a "Blaue Reiter" csoport alakult. A párizsi és olaszországi utazások révén Kandinszkij kapcsolatba került az ottani stiláris törekvésekkel, a kubizmussal és a fauvizmussal, és hozzájárult ahhoz, hogy gondolkodását egyre inkább a modern művészet lényegi kérdése foglalkoztassa, nevezetesen a kép funkciója a materializmus áldozatává vált világban.
Minden hagyományos képi eszköz nem tűnt számára elég anyagtalannak ahhoz, hogy a valóság anyagiságát megszüntesse. Kandinszkij számára csak a zene volt képes ezt az anyagiságot ilyen módon legyőzni, anélkül, hogy az ábrázolóra kellene támaszkodnia. Festészete egyre inkább nem ábrázolóvá vált, és így egy önálló új irányultság alakult ki a színek differenciált játéka és a ritmizált formák felé. Münchenben, Zürichben, az Egyesült Államokban és Moszkvában rendezett kiállításai tanúskodnak a nyughatatlan, de mindig mozgékony, egyben önkereső művészről. Moszkvai és berlini munkássága után 1922-ben Weimarba költözött, és Walter Gropius meghívta, hogy tanítson az ottani Bauhausban. Olyan jelentős művészekkel találkozott, mint Lyonel Feininger, és az Paul Klee és az orosz festőművésszel, az Jawlensky művészekkel együtt megalapította a "Die Blaue Vier" művészcsoportot.
Amikor a Bauhaus 1933-ban bezárt, Kandinszkij Párizsba költözött. Ott találkozott más jelentős művészekkel, mint például Robert Delaunay, Fernand Léger, Joan Miro, Piet Mondrian és Hans Arp. 1937-ben a nemzetiszocialisták meggyalázták műveit. Több mint 57 festményét elkobozták és eltávolították a német múzeumokból.
Az 1866-ban Moszkvában született Wassily Kandinszkij már a harmincas éveiben járt, amikor személyes művészi szemlélete egy egész művészgenerációra volt hatással Németországban és Franciaországban. Korán jogot tanult a moszkvai egyetemen, és különböző írásokkal, valamint egy szociális kérdésekkel foglalkozó disszertációval tűnt ki. Miután visszautasította egy észt egyetemi professzori állásajánlatot, Münchenbe költözött, és 1900-ban a müncheni Művészeti Akadémián kezdett el tanulni a Franz von Stuck-nál. Csak néhány évvel később egy magán művészeti iskolában tanított tanárként.
Kandinszkij sokat foglalkozott szellemi munkával a "lélekkel a művészetben", ami 1902-ben kapcsolatba hozta őt a "Berlini Szecesszióval" is, a Klimsch, Leistikow, Liebermann, Slevogt, Corinth, Beckmann, Barlach és Feininger festők köré szerveződő művészeti társulással. A művészeti élet ebben a korszakban egy olyan korszakhoz hasonlított, amelyet a természeti témák festészete jellemzett, de az absztrakció felé való törésekkel is, így nem hiányoztak az eltérések és a különbségek azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes kiállítani. 1906-ban például megalapította és kiállította a "Die Brücke" csoportot Drezdában, majd 1907-ben a "Neue Künstlervereinigung" csoportot Münchenben, amelyből - az ARTISTREPLEPLACE5 úttörőivel és vezetőivel együtt - a "Blaue Reiter" csoport alakult. A párizsi és olaszországi utazások révén Kandinszkij kapcsolatba került az ottani stiláris törekvésekkel, a kubizmussal és a fauvizmussal, és hozzájárult ahhoz, hogy gondolkodását egyre inkább a modern művészet lényegi kérdése foglalkoztassa, nevezetesen a kép funkciója a materializmus áldozatává vált világban.
Minden hagyományos képi eszköz nem tűnt számára elég anyagtalannak ahhoz, hogy a valóság anyagiságát megszüntesse. Kandinszkij számára csak a zene volt képes ezt az anyagiságot ilyen módon legyőzni, anélkül, hogy az ábrázolóra kellene támaszkodnia. Festészete egyre inkább nem ábrázolóvá vált, és így egy önálló új irányultság alakult ki a színek differenciált játéka és a ritmizált formák felé. Münchenben, Zürichben, az Egyesült Államokban és Moszkvában rendezett kiállításai tanúskodnak a nyughatatlan, de mindig mozgékony, egyben önkereső művészről. Moszkvai és berlini munkássága után 1922-ben Weimarba költözött, és Walter Gropius meghívta, hogy tanítson az ottani Bauhausban. Olyan jelentős művészekkel találkozott, mint Lyonel Feininger, és az Paul Klee és az orosz festőművésszel, az Jawlensky művészekkel együtt megalapította a "Die Blaue Vier" művészcsoportot.
Amikor a Bauhaus 1933-ban bezárt, Kandinszkij Párizsba költözött. Ott találkozott más jelentős művészekkel, mint például Robert Delaunay, Fernand Léger, Joan Miro, Piet Mondrian és Hans Arp. 1937-ben a nemzetiszocialisták meggyalázták műveit. Több mint 57 festményét elkobozták és eltávolították a német múzeumokból.
Oldal 1 / 15