Théo Van Rysselberghe a pointillizmus, a posztimpresszionizmusnak tulajdonított stílus egyik legjelentősebb belga festője volt. Művészeti tanulmányait először szülővárosa, Gent művészeti akadémiáján kezdte. Később James Ensorral együtt járt a brüsszeli művészeti akadémiára. Itt lett az Jean-Francois Portaels tanulója. Portaels észak-afrikai művei arra ösztönözték Van Rysselberghe-t, hogy maga is többször elutazzon Észak-Afrikába és Andalúziába. Első nyilvános kiállítására a Brüsszeli Szalonban került sor, és egyértelműen az Manet és Degas hatásait mutatta. Van Rysselberghe volt az egyik alapítója a belga Les XX művészkörnek is, amely fiatal radikális művészeket tömörített Octave Maus műkritikus védnöksége alatt.
Maus a francia művészeti élethez fűződő kapcsolatai miatt Van Rysselberghe-t Párizsba küldte a Les XX. tehetségkutatóra. Ott került először kapcsolatba a pointillal, amikor találkozott az Georges Seurat-mal. Különösen Seurat "Egy vasárnap délután a La Grande Jatte-on" című festménye tett rá mély benyomást. A következő évben Rysselberghe meghívta Seurat-t a Les XX. szalonjába, de a belga művészeti élet nem értette Rysselberghe rajongását. Ez azonban nem tántorította el. Elszakadt a realizmustól, és Van Veldével, Lemmen és több más festővel együtt bevezette a pointillizmust Belgiumban. Ehhez a stílushoz többé-kevésbé hű maradt a következő 20 év munkássága során. Barátja és példaképe, Seurat halála után fokozatosan elszakadt ettől a technikától, és egyre hosszabb ecsetvonásokat készített. Ugyanakkor a festményei is sokkal színesebbek és világosabbak lettek.
Élete utolsó éveit feleségével, Marie-val és lányukkal, Elizabeth-tel együtt a Côte d'Azur-i Saint-Clair városában töltötte. Barátja és kollégája, Henri-Edmond Cross szintén ezen a területen élt. Lakását idősebb testvére, Octave Van Rysselberghe építész tervezte, aki egyben a szomszédja is lett. Ettől kezdve Van Rysselberghe egyre inkább kezdett elszakadni a brüsszeli művészeti szcénától. Kései művei gyakrabban foglalkoznak női aktokkal, mint például a Négy fürdőző. De a mediterrán táj, valamint a feleségéről, testvéréről és lányáról készült portrék is népszerű motívumokká váltak.
Théo Van Rysselberghe a pointillizmus, a posztimpresszionizmusnak tulajdonított stílus egyik legjelentősebb belga festője volt. Művészeti tanulmányait először szülővárosa, Gent művészeti akadémiáján kezdte. Később James Ensorral együtt járt a brüsszeli művészeti akadémiára. Itt lett az Jean-Francois Portaels tanulója. Portaels észak-afrikai művei arra ösztönözték Van Rysselberghe-t, hogy maga is többször elutazzon Észak-Afrikába és Andalúziába. Első nyilvános kiállítására a Brüsszeli Szalonban került sor, és egyértelműen az Manet és Degas hatásait mutatta. Van Rysselberghe volt az egyik alapítója a belga Les XX művészkörnek is, amely fiatal radikális művészeket tömörített Octave Maus műkritikus védnöksége alatt.
Maus a francia művészeti élethez fűződő kapcsolatai miatt Van Rysselberghe-t Párizsba küldte a Les XX. tehetségkutatóra. Ott került először kapcsolatba a pointillal, amikor találkozott az Georges Seurat-mal. Különösen Seurat "Egy vasárnap délután a La Grande Jatte-on" című festménye tett rá mély benyomást. A következő évben Rysselberghe meghívta Seurat-t a Les XX. szalonjába, de a belga művészeti élet nem értette Rysselberghe rajongását. Ez azonban nem tántorította el. Elszakadt a realizmustól, és Van Veldével, Lemmen és több más festővel együtt bevezette a pointillizmust Belgiumban. Ehhez a stílushoz többé-kevésbé hű maradt a következő 20 év munkássága során. Barátja és példaképe, Seurat halála után fokozatosan elszakadt ettől a technikától, és egyre hosszabb ecsetvonásokat készített. Ugyanakkor a festményei is sokkal színesebbek és világosabbak lettek.
Élete utolsó éveit feleségével, Marie-val és lányukkal, Elizabeth-tel együtt a Côte d'Azur-i Saint-Clair városában töltötte. Barátja és kollégája, Henri-Edmond Cross szintén ezen a területen élt. Lakását idősebb testvére, Octave Van Rysselberghe építész tervezte, aki egyben a szomszédja is lett. Ettől kezdve Van Rysselberghe egyre inkább kezdett elszakadni a brüsszeli művészeti szcénától. Kései művei gyakrabban foglalkoznak női aktokkal, mint például a Négy fürdőző. De a mediterrán táj, valamint a feleségéről, testvéréről és lányáról készült portrék is népszerű motívumokká váltak.
Oldal 1 / 2