Franciaország napsütötte mediterrán tengerpartján, a festői Perpignan városában, 1659 nyarán látta meg a napvilágot Hyacinthe Rigaud. A breton gyökerei által befolyásolt Rigaud, teljes nevén Hyacinthe-François-François-Honoré-Mathias-Pierre Martyr-André Jean Rigau y Ros, első művészeti képzését Montpellier-ben kapta, ahol Paul Pezet festőművész tanítványa volt. Rigau portréfestő tehetsége már korán megmutatkozott, és kézügyessége, valamint a modelljei lényegének megragadására való képessége elismerést és sikert hozott számára.
1681-ben Rigaud Párizsba költözött, és az Académie royale pezsgő művészeti életében találta magát. Annak ellenére, hogy érdeklődött a történelemfestészet iránt, és egy történelmi festményével elnyerte a Prix de Rome második díját, Rigaud-t mentora, Charles Lebrun, a király udvari festője rábeszélte, hogy teljes egészében a portréfestészetnek szentelje magát. A csillogó párizsi társaságban Rigaud rengeteg megrendelőre talált, a felkapaszkodott pénzügyi polgárságtól a hivatalos nemességig, és mesterien kivitelezett portréi végül megnyitották a kapukat a főnemesség és a királyi udvar előtt.
Rigaud felemelkedése a párizsi művészvilág ranglétráján meteorszerűen haladt. 1688-ban megbízást kapott, hogy megfestsen egy portrét a király testvére, I. Orleans-i Fülöp számára - ez a megbízás tovább szilárdította hírnevét, és hozzáférést biztosított számára a királyi udvarhoz. Legismertebb művét, XIV. Lajos király 1701-ben készült nagyméretű parádés portréját többször is lemásolták, és a Napkirály egyik legfontosabb ábrázolásának tartják. Karrierjének gyors üteme és műtermi termelése ellenére, amely miatt "ipari" festőként szerzett magának hírnevet, Rigaud soha nem veszítette el a festészet iránti elkötelezettségét. 1710-től tanított az Académie royale-ban, 1733-ban pedig az intézmény rektorává nevezték ki. Tanítványai közé tartozott az Jean Ranc, aki később udvari festőként karriert futott be Spanyolországban.
Rigaud zsenialitása abban rejlett, hogy nemcsak a modelljei fiziognómiáját, hanem a jellemét is meg tudta ragadni. Részletes és precíz portréi nemcsak a kortársak reprezentatív ábrázolásának igényét elégítették ki, hanem még értékes betekintést nyújtanak a kor divatjába, frizurájába és személyiségébe is. Rigaud királyokról, nemesekről és polgárokról készült portréi pótolhatatlan forrást jelentenek az Ancien Régime alatti francia társadalom megértéséhez. Rigaud hatása messze túlmutatott saját korán és helyén. Számos portréfestő, köztük a híres Anton Graff is inspirációt merített a munkáiból, és Rigaud rendkívüli képessége a bársony és a selyem textúrájának ábrázolásában számos művész számára követendő modellé vált.
Hyacinthe Rigaud 1743 telén halt meg Párizsban, de öröksége a mai napig töretlen. Portréi nem csupán a festészetnek az emberi lélek megragadására való képességének kiváló példái maradtak, hanem egy letűnt korszak élénk, színes és páratlanul részletes tanúságtételei is. Munkáin keresztül ablak nyílik számunkra a 17. és 18. századra, lehetővé téve számunkra, hogy megtapasztaljuk a francia Ancien Régime pompáját, eleganciáját és összetettségét a maga teljes pompájában.
Franciaország napsütötte mediterrán tengerpartján, a festői Perpignan városában, 1659 nyarán látta meg a napvilágot Hyacinthe Rigaud. A breton gyökerei által befolyásolt Rigaud, teljes nevén Hyacinthe-François-François-Honoré-Mathias-Pierre Martyr-André Jean Rigau y Ros, első művészeti képzését Montpellier-ben kapta, ahol Paul Pezet festőművész tanítványa volt. Rigau portréfestő tehetsége már korán megmutatkozott, és kézügyessége, valamint a modelljei lényegének megragadására való képessége elismerést és sikert hozott számára.
1681-ben Rigaud Párizsba költözött, és az Académie royale pezsgő művészeti életében találta magát. Annak ellenére, hogy érdeklődött a történelemfestészet iránt, és egy történelmi festményével elnyerte a Prix de Rome második díját, Rigaud-t mentora, Charles Lebrun, a király udvari festője rábeszélte, hogy teljes egészében a portréfestészetnek szentelje magát. A csillogó párizsi társaságban Rigaud rengeteg megrendelőre talált, a felkapaszkodott pénzügyi polgárságtól a hivatalos nemességig, és mesterien kivitelezett portréi végül megnyitották a kapukat a főnemesség és a királyi udvar előtt.
Rigaud felemelkedése a párizsi művészvilág ranglétráján meteorszerűen haladt. 1688-ban megbízást kapott, hogy megfestsen egy portrét a király testvére, I. Orleans-i Fülöp számára - ez a megbízás tovább szilárdította hírnevét, és hozzáférést biztosított számára a királyi udvarhoz. Legismertebb művét, XIV. Lajos király 1701-ben készült nagyméretű parádés portréját többször is lemásolták, és a Napkirály egyik legfontosabb ábrázolásának tartják. Karrierjének gyors üteme és műtermi termelése ellenére, amely miatt "ipari" festőként szerzett magának hírnevet, Rigaud soha nem veszítette el a festészet iránti elkötelezettségét. 1710-től tanított az Académie royale-ban, 1733-ban pedig az intézmény rektorává nevezték ki. Tanítványai közé tartozott az Jean Ranc, aki később udvari festőként karriert futott be Spanyolországban.
Rigaud zsenialitása abban rejlett, hogy nemcsak a modelljei fiziognómiáját, hanem a jellemét is meg tudta ragadni. Részletes és precíz portréi nemcsak a kortársak reprezentatív ábrázolásának igényét elégítették ki, hanem még értékes betekintést nyújtanak a kor divatjába, frizurájába és személyiségébe is. Rigaud királyokról, nemesekről és polgárokról készült portréi pótolhatatlan forrást jelentenek az Ancien Régime alatti francia társadalom megértéséhez. Rigaud hatása messze túlmutatott saját korán és helyén. Számos portréfestő, köztük a híres Anton Graff is inspirációt merített a munkáiból, és Rigaud rendkívüli képessége a bársony és a selyem textúrájának ábrázolásában számos művész számára követendő modellé vált.
Hyacinthe Rigaud 1743 telén halt meg Párizsban, de öröksége a mai napig töretlen. Portréi nem csupán a festészetnek az emberi lélek megragadására való képességének kiváló példái maradtak, hanem egy letűnt korszak élénk, színes és páratlanul részletes tanúságtételei is. Munkáin keresztül ablak nyílik számunkra a 17. és 18. századra, lehetővé téve számunkra, hogy megtapasztaljuk a francia Ancien Régime pompáját, eleganciáját és összetettségét a maga teljes pompájában.
Oldal 1 / 2