Guido Reni festő 1575-ben született az olaszországi Bolognában. A barokk művész leginkább rendkívül dekoratív festményeiről ismert. Reni a manierista Denis Calvaert-nál kezdte művészeti tanulóéveinek kezdetét, míg később át nem váltott egy újonnan alapított és a kor mércéje szerint sokkal progresszívebb művészeti iskolába. A művészeti iskolát vezető Carracci család döntő hatással volt Reni művészetére. Elsősorban a Reni előző mestere, Calvaert által képviselt manierizmussal álltak határozottan szemben. Elkötelezettek voltak amellett, hogy a művészetek térjenek vissza a magas reneszánsz nagy mestereinek realizmusához. Az Raphael, Tizian és Veronese modellek ebből az időszakból.
Reni magánélete mindig is rejtély volt a művészettörténet számára: az olasz festő sajátossága volt, hogy rettenetesen félt a nőktől. Ez abban fejeződött ki, hogy aggódott, hogy egy nő puszta érintése is megmérgezi. Egyesek szerint homoszexuális lehetett, míg mások aszkétaként írják le. Reni már életében is furcsának számított a művésztársak körében szokatlan életmódja miatt. Mecénásai úgy látták, hogy művészetének diszkrét minősége összefügg a különböző életekkel, mint egy egyeduralkodó.
Reni szerette Rómát, és sok évet töltött a nagy kulturális városban. Bálványa a római festőművész Caravaggio volt. Az 1603-ban készült "Szent Péter keresztre feszítése" című festményén Reni megpróbálta Caravaggio durva, mély árnyékokat festő módját visszaadni. Ugyanakkor Reni megőrizte bolognai klasszicizmusát az alakok formálisabb pózai és a kompozíció gondos szimmetriája révén. Reni azonban hamarosan kínos kompromisszumnak találta ezt a stílusok közötti egyensúlyozást, és egy világosabb kifejezésmód felé fordult, amelyet ma a barokk klasszicizmusnak nevezünk. Reni nagyon sikeres volt, és a római barokk klasszicizmus mestereként felváltotta a MŰVÉSZETI TÉR5-t. A Pallavicini-Rospigliosi-palota római kaszinójában Reni által festett úgynevezett Aurora-freskó tanúskodik fölényéről: a ropogós, hellenista elegancia joggal érdemelte ki a vezető helyet.
1614-ben a festő visszatért szülővárosába, Bolognába, ahol még hangsúlyosabban folytatta formalizmusát. "Atalanta és Hippomenész" című művén a rideg, személytelen aktfigurák úgy hatnak, mintha ókori márványszobrok töredékei lennének. Érett művészként tovább fejlesztette festészeti stílusát. Az olyan olajfestményeken, mint a "Kleopátra és a lány a koszorúval", már nincsenek bonyolult pózok vagy hajtások. Reni festészete lazábbá vált, és már nem vonalakból, hanem gyors ecsetvonásokkal vékonyan felvitt színekből állt. Renis minden árnyalatot szürkével fedett le, így azok gyakran fakónak tűnnek.
Guido Reni festő 1575-ben született az olaszországi Bolognában. A barokk művész leginkább rendkívül dekoratív festményeiről ismert. Reni a manierista Denis Calvaert-nál kezdte művészeti tanulóéveinek kezdetét, míg később át nem váltott egy újonnan alapított és a kor mércéje szerint sokkal progresszívebb művészeti iskolába. A művészeti iskolát vezető Carracci család döntő hatással volt Reni művészetére. Elsősorban a Reni előző mestere, Calvaert által képviselt manierizmussal álltak határozottan szemben. Elkötelezettek voltak amellett, hogy a művészetek térjenek vissza a magas reneszánsz nagy mestereinek realizmusához. Az Raphael, Tizian és Veronese modellek ebből az időszakból.
Reni magánélete mindig is rejtély volt a művészettörténet számára: az olasz festő sajátossága volt, hogy rettenetesen félt a nőktől. Ez abban fejeződött ki, hogy aggódott, hogy egy nő puszta érintése is megmérgezi. Egyesek szerint homoszexuális lehetett, míg mások aszkétaként írják le. Reni már életében is furcsának számított a művésztársak körében szokatlan életmódja miatt. Mecénásai úgy látták, hogy művészetének diszkrét minősége összefügg a különböző életekkel, mint egy egyeduralkodó.
Reni szerette Rómát, és sok évet töltött a nagy kulturális városban. Bálványa a római festőművész Caravaggio volt. Az 1603-ban készült "Szent Péter keresztre feszítése" című festményén Reni megpróbálta Caravaggio durva, mély árnyékokat festő módját visszaadni. Ugyanakkor Reni megőrizte bolognai klasszicizmusát az alakok formálisabb pózai és a kompozíció gondos szimmetriája révén. Reni azonban hamarosan kínos kompromisszumnak találta ezt a stílusok közötti egyensúlyozást, és egy világosabb kifejezésmód felé fordult, amelyet ma a barokk klasszicizmusnak nevezünk. Reni nagyon sikeres volt, és a római barokk klasszicizmus mestereként felváltotta a MŰVÉSZETI TÉR5-t. A Pallavicini-Rospigliosi-palota római kaszinójában Reni által festett úgynevezett Aurora-freskó tanúskodik fölényéről: a ropogós, hellenista elegancia joggal érdemelte ki a vezető helyet.
1614-ben a festő visszatért szülővárosába, Bolognába, ahol még hangsúlyosabban folytatta formalizmusát. "Atalanta és Hippomenész" című művén a rideg, személytelen aktfigurák úgy hatnak, mintha ókori márványszobrok töredékei lennének. Érett művészként tovább fejlesztette festészeti stílusát. Az olyan olajfestményeken, mint a "Kleopátra és a lány a koszorúval", már nincsenek bonyolult pózok vagy hajtások. Reni festészete lazábbá vált, és már nem vonalakból, hanem gyors ecsetvonásokkal vékonyan felvitt színekből állt. Renis minden árnyalatot szürkével fedett le, így azok gyakran fakónak tűnnek.
Oldal 1 / 5