Jacopo Pontormo nem kezdte könnyen az életét, hiszen tízéves korában árvaságra jutott. Ez a kemény sorscsapás azonban nem akadályozta meg abban, hogy a 16. századi firenzei művészeti élet elismert tagjává váljon. Miután az árván maradt nagyanyjánál kellett maradnia, 1508-ban elhagyta Empoli melletti szülővárosát, hogy a 16. századi Itália kulturális központjába, Firenzébe menjen. Ott tanulhatott a céh legjobb mestereitől. Többek között a Leonardo da Vinci, Piero di Cosimo és Andrea del Sarto tanítványa volt.
A korszakban szokásos módon Pontormo elsősorban freskókat, portrékat és oltárképeket készített. Kreativitásának középpontjában a szakrális és spirituális motívumok állnak. Stílusilag a manieristák közé sorolható. A késő reneszánsz stílusban a név mindent elmond: azon az elképzelésen alapul, hogy a művésznek nem szabad egy adott iskola irányelvei által korlátozni a munkáját, hanem ki kell alakítania és hangsúlyoznia kell saját stílusát, "manieráját". Ez a stílus tehát tudatosan elkülönül a reneszánsz geometrikusan kiszámított kompozícióitól. A hangsúly már nem a klasszikus egyszerűség és a harmonikus formák antik mintára történő ábrázolásán van. Ezeket felváltotta a szándékosan bonyolult, burjánzó és idealizáló stílus, amelyet gyakran olyan rejtélyes allegóriák tarkítottak, amelyek csak a beavatott műértők számára voltak meggyőzőek.
Pontormo is ebbe a körbe tartozott, aki szeretett kísérletezni a színek kifinomult hatásával, keresve egy nagyon személyes "maniera" megnyilvánulását. Stílusára jellemző a kifinomult eleganciára való törekvés, ami nála az emberi testek ábrázolásakor túlhúzott végtagokban vagy bonyolult tekervényekben nyilvánul meg. A történelmi források szerint ez még azt is lehetővé tette, hogy maga Michelangelo is elismerően nyilatkozzon róla, és hogy a híres Medici család megbízást adjon neki. Így számos misztikus-vallásos freskó, mint például a Krisztus sírba szállása, Gábriel arkangyal vagy József Egyiptomban mellett számos portrét is készített. Köztük Cosimo de Medicié is.
Halála után Pontormo munkássága több évszázadra a feledés homályába merült, nem utolsósorban életrajzírója, Giorgio Vasari éles kritikája miatt, és csak a 20. században értékelődött fel Frederick Mortimer Clapp művészettörténész munkássága nyomán.
Jacopo Pontormo nem kezdte könnyen az életét, hiszen tízéves korában árvaságra jutott. Ez a kemény sorscsapás azonban nem akadályozta meg abban, hogy a 16. századi firenzei művészeti élet elismert tagjává váljon. Miután az árván maradt nagyanyjánál kellett maradnia, 1508-ban elhagyta Empoli melletti szülővárosát, hogy a 16. századi Itália kulturális központjába, Firenzébe menjen. Ott tanulhatott a céh legjobb mestereitől. Többek között a Leonardo da Vinci, Piero di Cosimo és Andrea del Sarto tanítványa volt.
A korszakban szokásos módon Pontormo elsősorban freskókat, portrékat és oltárképeket készített. Kreativitásának középpontjában a szakrális és spirituális motívumok állnak. Stílusilag a manieristák közé sorolható. A késő reneszánsz stílusban a név mindent elmond: azon az elképzelésen alapul, hogy a művésznek nem szabad egy adott iskola irányelvei által korlátozni a munkáját, hanem ki kell alakítania és hangsúlyoznia kell saját stílusát, "manieráját". Ez a stílus tehát tudatosan elkülönül a reneszánsz geometrikusan kiszámított kompozícióitól. A hangsúly már nem a klasszikus egyszerűség és a harmonikus formák antik mintára történő ábrázolásán van. Ezeket felváltotta a szándékosan bonyolult, burjánzó és idealizáló stílus, amelyet gyakran olyan rejtélyes allegóriák tarkítottak, amelyek csak a beavatott műértők számára voltak meggyőzőek.
Pontormo is ebbe a körbe tartozott, aki szeretett kísérletezni a színek kifinomult hatásával, keresve egy nagyon személyes "maniera" megnyilvánulását. Stílusára jellemző a kifinomult eleganciára való törekvés, ami nála az emberi testek ábrázolásakor túlhúzott végtagokban vagy bonyolult tekervényekben nyilvánul meg. A történelmi források szerint ez még azt is lehetővé tette, hogy maga Michelangelo is elismerően nyilatkozzon róla, és hogy a híres Medici család megbízást adjon neki. Így számos misztikus-vallásos freskó, mint például a Krisztus sírba szállása, Gábriel arkangyal vagy József Egyiptomban mellett számos portrét is készített. Köztük Cosimo de Medicié is.
Halála után Pontormo munkássága több évszázadra a feledés homályába merült, nem utolsósorban életrajzírója, Giorgio Vasari éles kritikája miatt, és csak a 20. században értékelődött fel Frederick Mortimer Clapp művészettörténész munkássága nyomán.
Oldal 1 / 2