"A magányos fa" Caspar David Friedrich egyik meglepetés festménye. De mi olyan különleges a képen? A kompozíció világosan strukturált. Középen egy öreg, göcsörtös tölgy áll. Ez képezi a festmény domináns, függőleges magját, amelyre a néző azonnal ráirányítja tekintetét. Csak később, mintegy második, vízszintes rétegként mögötte érzékeli a háttérben csillogó pasztellszínű réteket, hegyeket és az eget. Amint a szem hozzászokik a színességhez, elkezdi befogadni a részleteket. Az előtérben egy másik tó van, növénycsoportokkal tarkítva, amelyek sötétebb tónusokban tükrözik az ég színeit. És akkor jön a meglepetés: alig kivehetően egy pásztor támaszkodik a tölgyfa törzsének, a közelben legelésznek a juhai. A tekintet, felbátorodva, tovább kutat. Valóban: a mezők mögött, a hegyekkel szinte egybeolvadva, egy templomtorony és néhány ház füstfelhője látszik ki.

Frederick a kompozíció mestere, ahogyan az a "Magányos fa" című képén is látható. Normális esetben a szem először mindig a festmény fényforrásaira esik. De ezen a festményen ez másképp van. Itt a középpontban lévő sötét, hatalmas dologra koncentrál. hogyan másképp lehetséges, hogy a pásztor és a kis épületek ilyen sokáig felfedezetlenek maradnak? És Friedrichnek, mint senki másnak, sikerül különleges hangulatot teremtenie. Olyan gyönyörű, olyan harmonikus ez a táj, hogy a nagy fa nélkül is el tudnánk képzelni.

Mint Friedrich számos festménye, a "Magányos fa" is más jelentésrétegeket hordoz, nem csupán egy lágy reggeli fénnyel elárasztott táj művészien megalkotott képe. Egyrészt ott van a tölgy, az állandóság, az elpusztíthatatlanság szimbóluma. Az élet és a halál mégis egyesül benne, ami a földi életre utal. Alul még friss levelek nőnek, míg a felső ágak már elhaltak. És mint oly gyakran, az ember és minden, ami ember alkotta, elenyészően kicsinek tűnik az Isten által teremtett tökéletes természetben.

---

A magányos fa · Caspar David Friedrich