Egy legenda szülőhelye és sok művészetkedvelő Mekkája: London, 1740-ben. Éppen itt kezdődött William Marlow angol táj- és tengerfestő rendkívüli utazása. Tehetségét már korán felismerték és bátorították. Olyan mesterektől tanult, mint a tengerfestő Samuel Scott, és a híres St. Martin's Lane Akadémiára járt, ahol megtanulták neki a kor művészeti technikáit és esztétikáját. Marlow elhivatottsága és szorgalma meghozta gyümölcsét: már 1762-ben elkezdett közreműködni a Művészek Egyesített Társaságában (Incorporated Society of Artists), és hamarosan a Társaság neves művészévé emelkedett. William Marlow azonban többet akart. Arra törekedett, hogy lássa a világot, megtapasztalja azt, és szépségét vászonra vigye. Ez a vágya 1765-ben Northumberland hercegnőjének tanácsára Franciaország és Olaszország festői tájaira vitte. Az ezeken az utazásokon szerzett megfigyelései, tapasztalatai és megszerzett ismeretei egyértelműen megmutatkoztak későbbi műveiben. Marlow művészet iránti szenvedélye és a tökéletességre való törekvése a Művészek Társaságának szerves részévé, később pedig a Királyi Akadémia jeles kiállítójává tette.
Ez a különleges ismerősségérzet az, ami minden William Marlow műnyomatban kifejezésre jut. Lenyűgöző tájképei, lenyűgöző tengeri tájképei és részletes vázlatai megragadják az általa meglátogatott helyek szellemét. Az Richard Wilson-ek és Canaletto-ek által befolyásolt stílusát kecses, ha nem is túlságosan erőteljes rajzolás jellemzi. Akvarelltechnikája, amely többnyire a tónusozásra korlátozódott, és foltfestése, amely meglehetősen gyenge volt, ellentétben áll a Temze-képek élénk, finom színábrázolásával. Marlow képességei nem korlátozódtak az akvarellekre és az olajfestményekre. A metszet technikáját is alkalmazta néhány olasz vázlatának és Temze-képének reprodukálásához. A londoni Westminster és Blackfriars hídjairól készített ábrázolásai tanúskodnak e technika mesteri elsajátításáról. Legismertebb műve, a Capriccio: Szent Pál és egy velencei csatorna azonban ennél is tovább megy. Ez egy építészeti fantázia, amelyben Wren katedrálisát ügyesen áthelyezi az olasz városba. Ilyen kreativitást és látomásos gondolkodást mutató művet a Tate Gallery gyűjteményében találunk.
Amikor William Marlow 1813-ban meghalt, olyan örökséget hagyott hátra, amelyet a művészetekhez való hozzájárulása és munkásságának mai napig tartó megbecsülése őriz. Bár nem mindig kapta meg a megérdemelt elismerést, a művészetkedvelők szívében továbbra is él. Műveit, amelyeket kiváló művészi nyomatok formájában reprodukáltak, a londoni Government Art Collectionben és a Tate Galleryben, valamint az Egyesült Királyság regionális galériáiban lehet megcsodálni. E műnyomatok mindegyike ablak a múltba, bepillantást nyújt William Marlow életébe és művészi látásmódjába. Meghívás arra, hogy az ő szemével lássuk a világot, hogy a világot a maga nyers, hamisítatlan szépségében tapasztaljuk meg. Marlow művészetre gyakorolt halhatatlan hatásának bizonyítéka. Minden egyes nyomat egy-egy remekmű, amely hozzájárul a művész örök örökségéhez.
Egy legenda szülőhelye és sok művészetkedvelő Mekkája: London, 1740-ben. Éppen itt kezdődött William Marlow angol táj- és tengerfestő rendkívüli utazása. Tehetségét már korán felismerték és bátorították. Olyan mesterektől tanult, mint a tengerfestő Samuel Scott, és a híres St. Martin's Lane Akadémiára járt, ahol megtanulták neki a kor művészeti technikáit és esztétikáját. Marlow elhivatottsága és szorgalma meghozta gyümölcsét: már 1762-ben elkezdett közreműködni a Művészek Egyesített Társaságában (Incorporated Society of Artists), és hamarosan a Társaság neves művészévé emelkedett. William Marlow azonban többet akart. Arra törekedett, hogy lássa a világot, megtapasztalja azt, és szépségét vászonra vigye. Ez a vágya 1765-ben Northumberland hercegnőjének tanácsára Franciaország és Olaszország festői tájaira vitte. Az ezeken az utazásokon szerzett megfigyelései, tapasztalatai és megszerzett ismeretei egyértelműen megmutatkoztak későbbi műveiben. Marlow művészet iránti szenvedélye és a tökéletességre való törekvése a Művészek Társaságának szerves részévé, később pedig a Királyi Akadémia jeles kiállítójává tette.
Ez a különleges ismerősségérzet az, ami minden William Marlow műnyomatban kifejezésre jut. Lenyűgöző tájképei, lenyűgöző tengeri tájképei és részletes vázlatai megragadják az általa meglátogatott helyek szellemét. Az Richard Wilson-ek és Canaletto-ek által befolyásolt stílusát kecses, ha nem is túlságosan erőteljes rajzolás jellemzi. Akvarelltechnikája, amely többnyire a tónusozásra korlátozódott, és foltfestése, amely meglehetősen gyenge volt, ellentétben áll a Temze-képek élénk, finom színábrázolásával. Marlow képességei nem korlátozódtak az akvarellekre és az olajfestményekre. A metszet technikáját is alkalmazta néhány olasz vázlatának és Temze-képének reprodukálásához. A londoni Westminster és Blackfriars hídjairól készített ábrázolásai tanúskodnak e technika mesteri elsajátításáról. Legismertebb műve, a Capriccio: Szent Pál és egy velencei csatorna azonban ennél is tovább megy. Ez egy építészeti fantázia, amelyben Wren katedrálisát ügyesen áthelyezi az olasz városba. Ilyen kreativitást és látomásos gondolkodást mutató művet a Tate Gallery gyűjteményében találunk.
Amikor William Marlow 1813-ban meghalt, olyan örökséget hagyott hátra, amelyet a művészetekhez való hozzájárulása és munkásságának mai napig tartó megbecsülése őriz. Bár nem mindig kapta meg a megérdemelt elismerést, a művészetkedvelők szívében továbbra is él. Műveit, amelyeket kiváló művészi nyomatok formájában reprodukáltak, a londoni Government Art Collectionben és a Tate Galleryben, valamint az Egyesült Királyság regionális galériáiban lehet megcsodálni. E műnyomatok mindegyike ablak a múltba, bepillantást nyújt William Marlow életébe és művészi látásmódjába. Meghívás arra, hogy az ő szemével lássuk a világot, hogy a világot a maga nyers, hamisítatlan szépségében tapasztaljuk meg. Marlow művészetre gyakorolt halhatatlan hatásának bizonyítéka. Minden egyes nyomat egy-egy remekmű, amely hozzájárul a művész örök örökségéhez.
Oldal 1 / 1