Jan Davidszon de Helm holland festő (1606 - 1683/84) a csendélet műfaját soha nem látott tökéletességre fejlesztette. Páratlan élénkséggel és pontossággal tudott virágcsokrokat, ételeket, borospoharakat, csúszó-mászó rovarokat, rothadó gyümölcsöket, ezüsttálakat és átlátszó üvegeket ábrázolni. A tulipán, a világ első spekulációs projektje és Európa első nagy tőzsdei összeomlásának kiváltója, a tulipán éppúgy szerepel motívumai között, mint a sima kenyér, a vadászott állatok és a csiszolt fából készült hangszerek. A kivitelezés rendkívüli fegyelmezettsége a műveinek elsöprő jelentésgazdagságát eredményezi. Egyes kompozíciók szó szerint túlcsordulnak, mások viszonylag kevés elemet kombinálnak egyszerű, karavánszerű, sötét háttérrel, amely előtt a vörös homárok, lisztes szőlőszemek és villogó ezüstpoharak pompája még lenyűgözőbben érvényesül.
A majdnem ugyanilyen híres csendéletfestő, David de Heem fiaként nevelkedett, az Balthasar van der Ast és Daniel Seghers művészeti iskolákban tanult, majd húszévesen Leidenbe, később Antwerpenbe és Utrechtbe költözött. Rembrandt, ugyanabban a korban, és talán Leidenben találkoztak; de ez nem biztos.
Tudását továbbadta két fiának Cornelis de Heem és Jan Janszoon de Heem akik folytatták a hagyományt Hágában és Antwerpenben. Az orgonaépítőkhöz, a kézművesekhez, sőt a zeneszerzőkhöz hasonlóan abban az időben nem volt szokatlan, hogy a műhelyt egyfajta családi vállalkozásnak tekintették; nem az egyéni szerzőség volt a döntő fontosságú egy műalkotás hírneve szempontjából, hanem annak a műhelynek a neve, ahol egy kép készült, mivel ez egy bizonyos minőséget jelentett, amelyet titkos módszerekkel és különleges technikai finomításokkal értek el. Hasonlóan egy MŰVÉSZ műhelyének páratlanul élénk hústónusaihoz5 , ma már nem lehet biztonsággal rekonstruálni, hogy mi a titka Heem csendéleteinek rendkívüli precizitásának; Caravaggióhoz hasonlóan vannak olyan feltételezések, hogy egy camera obscurát használtak tükrökkel együtt, amelyek egy valóságos elrendezést vetítettek az előkészített vászonra, hasonlóan egy modern beamerhez. Ez azonban önmagában nem adhat magyarázatot a képek meghökkentő életközeliségére; műveinek varázsa végső soron sérthetetlen rejtély marad.
Jan Davidszon de Helm holland festő (1606 - 1683/84) a csendélet műfaját soha nem látott tökéletességre fejlesztette. Páratlan élénkséggel és pontossággal tudott virágcsokrokat, ételeket, borospoharakat, csúszó-mászó rovarokat, rothadó gyümölcsöket, ezüsttálakat és átlátszó üvegeket ábrázolni. A tulipán, a világ első spekulációs projektje és Európa első nagy tőzsdei összeomlásának kiváltója, a tulipán éppúgy szerepel motívumai között, mint a sima kenyér, a vadászott állatok és a csiszolt fából készült hangszerek. A kivitelezés rendkívüli fegyelmezettsége a műveinek elsöprő jelentésgazdagságát eredményezi. Egyes kompozíciók szó szerint túlcsordulnak, mások viszonylag kevés elemet kombinálnak egyszerű, karavánszerű, sötét háttérrel, amely előtt a vörös homárok, lisztes szőlőszemek és villogó ezüstpoharak pompája még lenyűgözőbben érvényesül.
A majdnem ugyanilyen híres csendéletfestő, David de Heem fiaként nevelkedett, az Balthasar van der Ast és Daniel Seghers művészeti iskolákban tanult, majd húszévesen Leidenbe, később Antwerpenbe és Utrechtbe költözött. Rembrandt, ugyanabban a korban, és talán Leidenben találkoztak; de ez nem biztos.
Tudását továbbadta két fiának Cornelis de Heem és Jan Janszoon de Heem akik folytatták a hagyományt Hágában és Antwerpenben. Az orgonaépítőkhöz, a kézművesekhez, sőt a zeneszerzőkhöz hasonlóan abban az időben nem volt szokatlan, hogy a műhelyt egyfajta családi vállalkozásnak tekintették; nem az egyéni szerzőség volt a döntő fontosságú egy műalkotás hírneve szempontjából, hanem annak a műhelynek a neve, ahol egy kép készült, mivel ez egy bizonyos minőséget jelentett, amelyet titkos módszerekkel és különleges technikai finomításokkal értek el. Hasonlóan egy MŰVÉSZ műhelyének páratlanul élénk hústónusaihoz5 , ma már nem lehet biztonsággal rekonstruálni, hogy mi a titka Heem csendéleteinek rendkívüli precizitásának; Caravaggióhoz hasonlóan vannak olyan feltételezések, hogy egy camera obscurát használtak tükrökkel együtt, amelyek egy valóságos elrendezést vetítettek az előkészített vászonra, hasonlóan egy modern beamerhez. Ez azonban önmagában nem adhat magyarázatot a képek meghökkentő életközeliségére; műveinek varázsa végső soron sérthetetlen rejtély marad.
Oldal 1 / 1