Az a tény, hogy Gustave Loiseau-t, tehetsége ellenére, soha nem említik egy lapon az igazán híres francia festőkkel, semmiképpen sem az ő művészete ellen szól, hanem inkább a művészek azon kiváló kollekciója mellett, amelyet egyedül ez a nemzet hozott létre. A nagyközönség számára Franciaországon kívül kevéssé ismert, munkásságát azonban a szakemberek és a rajongók egyaránt nagyra értékelik.
A Párizsban született Loiseau a Párizstól északnyugatra fekvő Pontoise-ban nőtt fel, ahol szülei hentesüzletet vezettek, és először a dekoratőr szakmát tanulta ki. Egyik első ügyfele Fernand Quigon francia tájképfestő volt. Nagyanyja öröksége lehetővé tette Loiseau számára, hogy festészetet tanuljon, és első tanára Quigon lett. 1890-ben a bretagne-i Pont-Avenbe ment, ahol találkozott Émile Bernard és Paul Gauguin művészekkel. Később, több mint harminc éven át a Párizstól keletre fekvő Auvers-sur-Oise-ban volt a lakóhelye, beleértve a műtermét is.
Az 1890-es évek a pointilizmus fénykora volt, amelyet többek között az Paul Signac és a posztimpresszionisták fémjeleztek. Az egyik festészeti stílus többé-kevésbé a másikból alakult ki, illetve olvadt össze a másikkal - Loiseau mindkettővel kísérletezett, és egymás után alkotta meg belőlük saját stílusát. Különlegessége az év különböző időszakaiban készült tájképek lettek, amelyek ugyanazt a tárgyat ábrázolják: Ahogyan a MŰVÉSZ3 - aki egyébként a MŰVÉSZ4 mellett Loiseau deklarált modellje volt - a roueni katedrálist minden elképzelhető napszakban megfestette, Loiseau gyakran ugyanazt a mezőt vagy kertet különböző hónapokban vitte vászonra. Mindemellett számtalan párizsi utcát is megörökített, a Place da la Bastille-tól (1922) és az "Étoile"-től (1929) egészen az olyan, meglehetősen ismeretlen mellékutcákig, mint a "Rue de Clignancourt" vagy az olyan kikötői létesítményekig, mint a "Port Henri VI" a Szajnán. Különösen a párizsi képek mindig egy darabka kortörténet is: az 1929-ben festett "Etoile"-n például már tucatnyi gépjármű közlekedik - legtöbbjük az akkoriban még elterjedt, a korábbi kocsikra emlékeztető dobozos rögzítéssel. Loiseau nem volt rest portrékat készíteni "hétköznapi emberekről" sem, például dokkmunkásokról, párizsi taxisofőrökről (az első világháborúig még sok lovaskocsi közlekedett bérbeadással) vagy bretagne-i templomba járókról.
Gustave Loiseau 1935-ben, egy héttel hetvenedik születésnapja után halt meg szülővárosában, Párizsban.
Az a tény, hogy Gustave Loiseau-t, tehetsége ellenére, soha nem említik egy lapon az igazán híres francia festőkkel, semmiképpen sem az ő művészete ellen szól, hanem inkább a művészek azon kiváló kollekciója mellett, amelyet egyedül ez a nemzet hozott létre. A nagyközönség számára Franciaországon kívül kevéssé ismert, munkásságát azonban a szakemberek és a rajongók egyaránt nagyra értékelik.
A Párizsban született Loiseau a Párizstól északnyugatra fekvő Pontoise-ban nőtt fel, ahol szülei hentesüzletet vezettek, és először a dekoratőr szakmát tanulta ki. Egyik első ügyfele Fernand Quigon francia tájképfestő volt. Nagyanyja öröksége lehetővé tette Loiseau számára, hogy festészetet tanuljon, és első tanára Quigon lett. 1890-ben a bretagne-i Pont-Avenbe ment, ahol találkozott Émile Bernard és Paul Gauguin művészekkel. Később, több mint harminc éven át a Párizstól keletre fekvő Auvers-sur-Oise-ban volt a lakóhelye, beleértve a műtermét is.
Az 1890-es évek a pointilizmus fénykora volt, amelyet többek között az Paul Signac és a posztimpresszionisták fémjeleztek. Az egyik festészeti stílus többé-kevésbé a másikból alakult ki, illetve olvadt össze a másikkal - Loiseau mindkettővel kísérletezett, és egymás után alkotta meg belőlük saját stílusát. Különlegessége az év különböző időszakaiban készült tájképek lettek, amelyek ugyanazt a tárgyat ábrázolják: Ahogyan a MŰVÉSZ3 - aki egyébként a MŰVÉSZ4 mellett Loiseau deklarált modellje volt - a roueni katedrálist minden elképzelhető napszakban megfestette, Loiseau gyakran ugyanazt a mezőt vagy kertet különböző hónapokban vitte vászonra. Mindemellett számtalan párizsi utcát is megörökített, a Place da la Bastille-tól (1922) és az "Étoile"-től (1929) egészen az olyan, meglehetősen ismeretlen mellékutcákig, mint a "Rue de Clignancourt" vagy az olyan kikötői létesítményekig, mint a "Port Henri VI" a Szajnán. Különösen a párizsi képek mindig egy darabka kortörténet is: az 1929-ben festett "Etoile"-n például már tucatnyi gépjármű közlekedik - legtöbbjük az akkoriban még elterjedt, a korábbi kocsikra emlékeztető dobozos rögzítéssel. Loiseau nem volt rest portrékat készíteni "hétköznapi emberekről" sem, például dokkmunkásokról, párizsi taxisofőrökről (az első világháborúig még sok lovaskocsi közlekedett bérbeadással) vagy bretagne-i templomba járókról.
Gustave Loiseau 1935-ben, egy héttel hetvenedik születésnapja után halt meg szülővárosában, Párizsban.
Oldal 1 / 2