Oldal 1 / 3
Giovanni Benedetto Castiglione olasz barokk festő állatfestő, tájképfestő, portréfestő, történeti festő, grafikus, grafikus, grafikus, rajzoló, metsző és metszőművész volt. A 17. század elején született Giulia Varese és Gio Varese házaspár idősebbik fiaként. Francesco Castiglione, meg volt győződve arról, hogy görög ősöktől származik, ezért Grechettónak (kis görög) nevezte magát. Giovanni Benedetto Castiglionénak volt egy nővére és egy 11 évvel fiatalabb testvére, Salvatore Castiglione, aki szintén festő lett.
A későbbi kutatások szerint Giovanni Benedetto Castiglione valószínűleg már nagyon fiatalon belépett a genovai festőművész Giovanni Battista Paggi műtermébe, és a tanítványa lett. Sinibaldo Scorza és az Bernardo Strozzi is a tanárai között volt. Giovanni Benedetto Castiglione emellett korai példát vett a 17. század elején Genovában tartózkodó flamand festőművészektől, Peter Paul Rubens-től és az 1621-ben oda érkező Anthony van Dyck-tól. Amikor Giovanni Benedetto Castiglione 20 éves volt, modelljei, Paggi és Scorza meghaltak, és ő hagyta, hogy stílusuk tovább éljen a műveiben.
Rómában, ahol öccsével, Salvatore-val utazott, Giovanni Benedetto Castiglione csatlakozott az Accademia di San Luca-hoz. A 16. század óta létezett, és a kor minden híres festője ide tartozott. Ettől kezdve az Claude Lorrain, Nicolas Poussin, Pietro Testa, Gian Lorenzo Bernini, valamint a régi mesterek Tizian és Raffael Giovanni Benedetto Castiglione modelljei közé tartoztak. Míg Castiglione más városokban, például Nápolyban tartózkodott, festőként és metszőként dolgozott. A hagyományokkal ellentétben nem előtanulmányokban dolgozta ki képeit. Az elkészült művek nagy technikai bravúrt mutatnak. Kortársai körében azonban nemcsak ügyességéről, hanem visszafogottságának hiányáról is ismert volt. Állítólag pisztollyal fenyegette meg egy művésztársát, amikor az gúnyt űzött a munkamódszereiből.
Az 1630-as évek végén Giovanni Benedetto Castiglione visszatért szülővárosába, Genovába, ahol az 1940-es évek elején feleségül vette Maddalena Cotuzia genovai nőt. A házaspárnak született egy fia, akit nagyapja után Giovanni Francescónak neveztek el, aki apjához hasonlóan festőművésznek állt. Az 1640-es évek végén, egy évvel lánya, Livia Maria születése után Giovanni Benedetto Castiglione családjával visszatért Rómába. Szeretett állat- és tájképeket festeni. Kedvenc témája Noé volt a bárkájával és az állatokkal. Castiglione-nak tulajdonítják a monotípia feltalálását is, amely a rajz és a grafika keveréke. Ez a művészet azonban a feledés homályába merült, mielőtt 250 évvel később újjáéledt volna olyan művészek által, mint Bernardo Strozzi0, Bernardo Strozzi1 és Bernardo Strozzi2. A történelmi bírósági feljegyzések szerint Castiglione-t állítólag azért kényszerítették arra, hogy elhagyja Rómát, mert állítólag megpróbálta ledobni a húgát egy tetőről, és gyilkossági kísérlettel vádolták meg.
Élete utolsó éveiben Giovanni Benedetto Castiglione a mantovai hercegi család udvari festőjeként dolgozott. A festményein megjelenő sikeres fény- és árnyékhatások miatt a második Rembrandtnak nevezték. Azt mondják, hogy Castiglione dühében az összegyűlt udvar előtt késsel tönkretette egyik festményét. Castiglione fennmaradt műalkotásai ma Rómában, Genovában, Nápolyban, Velencében, Firenzében és Mantovában csodálhatók meg. Emellett müncheni, drezdai, bécsi, párizsi, windsori, houstoni, ottawai és New York-i magán- és közgyűjteményeket is gazdagítanak.
Giovanni Benedetto Castiglione olasz barokk festő állatfestő, tájképfestő, portréfestő, történeti festő, grafikus, grafikus, grafikus, rajzoló, metsző és metszőművész volt. A 17. század elején született Giulia Varese és Gio Varese házaspár idősebbik fiaként. Francesco Castiglione, meg volt győződve arról, hogy görög ősöktől származik, ezért Grechettónak (kis görög) nevezte magát. Giovanni Benedetto Castiglionénak volt egy nővére és egy 11 évvel fiatalabb testvére, Salvatore Castiglione, aki szintén festő lett.
A későbbi kutatások szerint Giovanni Benedetto Castiglione valószínűleg már nagyon fiatalon belépett a genovai festőművész Giovanni Battista Paggi műtermébe, és a tanítványa lett. Sinibaldo Scorza és az Bernardo Strozzi is a tanárai között volt. Giovanni Benedetto Castiglione emellett korai példát vett a 17. század elején Genovában tartózkodó flamand festőművészektől, Peter Paul Rubens-től és az 1621-ben oda érkező Anthony van Dyck-tól. Amikor Giovanni Benedetto Castiglione 20 éves volt, modelljei, Paggi és Scorza meghaltak, és ő hagyta, hogy stílusuk tovább éljen a műveiben.
Rómában, ahol öccsével, Salvatore-val utazott, Giovanni Benedetto Castiglione csatlakozott az Accademia di San Luca-hoz. A 16. század óta létezett, és a kor minden híres festője ide tartozott. Ettől kezdve az Claude Lorrain, Nicolas Poussin, Pietro Testa, Gian Lorenzo Bernini, valamint a régi mesterek Tizian és Raffael Giovanni Benedetto Castiglione modelljei közé tartoztak. Míg Castiglione más városokban, például Nápolyban tartózkodott, festőként és metszőként dolgozott. A hagyományokkal ellentétben nem előtanulmányokban dolgozta ki képeit. Az elkészült művek nagy technikai bravúrt mutatnak. Kortársai körében azonban nemcsak ügyességéről, hanem visszafogottságának hiányáról is ismert volt. Állítólag pisztollyal fenyegette meg egy művésztársát, amikor az gúnyt űzött a munkamódszereiből.
Az 1630-as évek végén Giovanni Benedetto Castiglione visszatért szülővárosába, Genovába, ahol az 1940-es évek elején feleségül vette Maddalena Cotuzia genovai nőt. A házaspárnak született egy fia, akit nagyapja után Giovanni Francescónak neveztek el, aki apjához hasonlóan festőművésznek állt. Az 1640-es évek végén, egy évvel lánya, Livia Maria születése után Giovanni Benedetto Castiglione családjával visszatért Rómába. Szeretett állat- és tájképeket festeni. Kedvenc témája Noé volt a bárkájával és az állatokkal. Castiglione-nak tulajdonítják a monotípia feltalálását is, amely a rajz és a grafika keveréke. Ez a művészet azonban a feledés homályába merült, mielőtt 250 évvel később újjáéledt volna olyan művészek által, mint Bernardo Strozzi0, Bernardo Strozzi1 és Bernardo Strozzi2. A történelmi bírósági feljegyzések szerint Castiglione-t állítólag azért kényszerítették arra, hogy elhagyja Rómát, mert állítólag megpróbálta ledobni a húgát egy tetőről, és gyilkossági kísérlettel vádolták meg.
Élete utolsó éveiben Giovanni Benedetto Castiglione a mantovai hercegi család udvari festőjeként dolgozott. A festményein megjelenő sikeres fény- és árnyékhatások miatt a második Rembrandtnak nevezték. Azt mondják, hogy Castiglione dühében az összegyűlt udvar előtt késsel tönkretette egyik festményét. Castiglione fennmaradt műalkotásai ma Rómában, Genovában, Nápolyban, Velencében, Firenzében és Mantovában csodálhatók meg. Emellett müncheni, drezdai, bécsi, párizsi, windsori, houstoni, ottawai és New York-i magán- és közgyűjteményeket is gazdagítanak.