Clara Siewert életét és művészi munkásságát a széthúzás jellemzi. Miközben törekvéseiben és életmódjában mindig is a polgári, művelt elithez kötődött, művészi kifejezésmódjában megtalálta az utat a modernitás felé. Gdanskban nőtt fel, és testvéreivel együtt a felsőosztálybeli lányokra jellemző életet élt. Apjának a politikai konfliktusok miatt el kellett menekülnie Oroszországból, és a szabad Danzigban talált új otthonra. Édesanyja a romantikus íróikonokat, Friedrich és August Wilhelm Schlegel közvetlen felmenői között tartotta számon. A lovaglóleckék alapkövetelménynek számítottak, akárcsak a lányai művészeti nevelése. Ez a társadalmi törekvés azonban ellentétben állt a család gazdasági helyzetével. A nővérek életét a nagyúri identitás és a bizonytalan anyagi helyzet jellemezte. Egy megfigyelő később úgy jellemezte a nővérek közös berlini lakását, mintha kiestek volna az időből. Ősi festményekkel és nehéz, masszív örökségekkel berendezett bútorokkal állt ellentétben a modern nagyvárossal.
Clara Siewert már gyermekkorában elhatározta, hogy híres festő lesz. Königsbergi és berlini művészeti képzése révén kapcsolatba került a berlini szecesszió művészeivel, amelyben a progresszív művészek a vilmosi korszak akadémikus művészeti berendezkedésével szembeni ellenpólust fogalmaztak meg. A Szecesszió 1898-as megalakulása után Siewert azon kevés női művészek egyike lett, akik bejutottak az elit körbe. Siewertnek gyorsan sikerült megvetnie a lábát az 1890-es évek berlini művészeti életében, és az impresszionizmusban megtalálta a megfelelő kifejezési formát. A századfordulós Berlinben a Wilhelminus-kori birodalom elavult eszméi és képi világa ütközött az ipari modernizmussal és a feltörekvő kapitalizmussal. Egy olyan megosztottság, amelyben Siewert is felismerte magát. Berlinben találkozott az Käthe Kollwitz-val is, amely a későbbiekben többször is megpróbálta népszerűsíteni az elfeledett művésztársat és kiállításokon elhelyezni. Mindketten a Berlini Művésznők Egyesületében egyesültek, hogy új kifejezési formákat keressenek, amelyek tükrözik a metropolisz megváltozott valóságát.
1912-ben Clara Siewert lemondása a berlini szecesszióból hirtelen véget vetett addig sikeres karrierjének. A pontos körülmények a mai napig nem tisztázottak. A kiállítási projektekben való részvétele megszűnt, és a művész eltűnt a színről. Csak 1936-ban volt még egy utolsó nagyobb fellépése egy berlini galériában, amely szintén sikertelen volt. A karrierjében bekövetkezett törés egybeesett azzal, hogy két, művészileg szintén sikertelen nővérével közös lakásba költözött. Nővére halála, aki írással próbálkozott, de kevés jövedelme volt, végül depressziós szakaszba taszította Siewertet. Siewert 1933 után csatlakozott a Birodalmi Kultúrkamarához, és 1945-ben, az összeomló Berlinben teljesen elszegényedve halt meg. 2008-ban a Clara Siewert. Álom és valóság között" című kiállítása újra felfedezte a berlini impresszionista művészt.
Clara Siewert életét és művészi munkásságát a széthúzás jellemzi. Miközben törekvéseiben és életmódjában mindig is a polgári, művelt elithez kötődött, művészi kifejezésmódjában megtalálta az utat a modernitás felé. Gdanskban nőtt fel, és testvéreivel együtt a felsőosztálybeli lányokra jellemző életet élt. Apjának a politikai konfliktusok miatt el kellett menekülnie Oroszországból, és a szabad Danzigban talált új otthonra. Édesanyja a romantikus íróikonokat, Friedrich és August Wilhelm Schlegel közvetlen felmenői között tartotta számon. A lovaglóleckék alapkövetelménynek számítottak, akárcsak a lányai művészeti nevelése. Ez a társadalmi törekvés azonban ellentétben állt a család gazdasági helyzetével. A nővérek életét a nagyúri identitás és a bizonytalan anyagi helyzet jellemezte. Egy megfigyelő később úgy jellemezte a nővérek közös berlini lakását, mintha kiestek volna az időből. Ősi festményekkel és nehéz, masszív örökségekkel berendezett bútorokkal állt ellentétben a modern nagyvárossal.
Clara Siewert már gyermekkorában elhatározta, hogy híres festő lesz. Königsbergi és berlini művészeti képzése révén kapcsolatba került a berlini szecesszió művészeivel, amelyben a progresszív művészek a vilmosi korszak akadémikus művészeti berendezkedésével szembeni ellenpólust fogalmaztak meg. A Szecesszió 1898-as megalakulása után Siewert azon kevés női művészek egyike lett, akik bejutottak az elit körbe. Siewertnek gyorsan sikerült megvetnie a lábát az 1890-es évek berlini művészeti életében, és az impresszionizmusban megtalálta a megfelelő kifejezési formát. A századfordulós Berlinben a Wilhelminus-kori birodalom elavult eszméi és képi világa ütközött az ipari modernizmussal és a feltörekvő kapitalizmussal. Egy olyan megosztottság, amelyben Siewert is felismerte magát. Berlinben találkozott az Käthe Kollwitz-val is, amely a későbbiekben többször is megpróbálta népszerűsíteni az elfeledett művésztársat és kiállításokon elhelyezni. Mindketten a Berlini Művésznők Egyesületében egyesültek, hogy új kifejezési formákat keressenek, amelyek tükrözik a metropolisz megváltozott valóságát.
1912-ben Clara Siewert lemondása a berlini szecesszióból hirtelen véget vetett addig sikeres karrierjének. A pontos körülmények a mai napig nem tisztázottak. A kiállítási projektekben való részvétele megszűnt, és a művész eltűnt a színről. Csak 1936-ban volt még egy utolsó nagyobb fellépése egy berlini galériában, amely szintén sikertelen volt. A karrierjében bekövetkezett törés egybeesett azzal, hogy két, művészileg szintén sikertelen nővérével közös lakásba költözött. Nővére halála, aki írással próbálkozott, de kevés jövedelme volt, végül depressziós szakaszba taszította Siewertet. Siewert 1933 után csatlakozott a Birodalmi Kultúrkamarához, és 1945-ben, az összeomló Berlinben teljesen elszegényedve halt meg. 2008-ban a Clara Siewert. Álom és valóság között" című kiállítása újra felfedezte a berlini impresszionista művészt.
Oldal 1 / 1