Käthe Kollwitz már korán szembesült a halállal. Három testvére meghalt. Egész életében beszélgetett a halállal, írta egyszer a nővére. Kollwitz 20 évesen, még a századforduló előtt Münchenbe jött. Kollwitz Königsbergben nőtt fel, és Berlinben tanult egy lányrajziskolában. Apja kérésére jött Münchenbe. Aggódott a művészi karrierje miatt, mert eljegyezte Karl Kollwitz orvostanhallgatót. Megtetszett neki a nyugodt München. Diáktársai azonban gúnyolták Käthe-t. Mert egy művésznövendékre, aki egyúttal egy középosztálybeli lány jegyese is volt, nem néztek jó szemmel. A többiek elítélő tekintete mellett Kollwitznak művészileg is nehézségei voltak. Szerinte a többiek sokkal tehetségesebbek voltak a festészetben. Aztán amikor felfedezett egy festészetről és rajzolásról szóló brosúrát, rájött, hogy valójában nem is festő. Most bontakozhatott ki igazi tehetsége. A rajzolás révén Kollwitz úgy tudta kiemelni az emberekben a lényeget, mint aligha bárki más. Így tudta a ceruzaművészetet, a szénnel, tollal és ceruzával való munkát a legmagasabb mesteri szintre fejleszteni. Képes volt korának értelmezésén keresztül felfedezni egy olyan valóságot, amely a legtöbb művész előtt rejtve marad.
Kollwitz gyakran elkísérte férjét betegeihez, és megismerte a berlini szegénynegyedek nélkülözését. Bizonyos értelemben a proletárélet szenvedésében és komorságában is megérezte a szépséget. A munkásokkal való találkozásaiból Kollwitzban kialakult a kötelességtudat, hogy művészetével a munkásokat szolgálja. Bár sok kortársa nem ismerte el a művészetben a céltudatosságot, az ő legfőbb eszménye az volt, hogy művészetével hatást gyakoroljon.
Kollwitz azonban soha nem akarta, hogy csupán a proletariátus előadóművészeként tekintsenek rá. Korán felismerte, hogy az embereknek nemcsak az osztályhoz kötődő körülményeiktől kell szenvedniük, hanem az élet kikerülhetetlen törvényeitől, az elválástól és a haláltól is. Az 1914-es év és a vele járó első világháború kitörése ismét alátámasztotta az élet szenvedéseiről alkotott nézetét. Käthe Kollwitznak a háború kitörésekor két fia volt, Hans és Peter. Peter 18 éves volt a háború kitörésekor, és önkéntesként jelentkezett a frontra. Mindössze 18 nappal azután, hogy Käthe Kollwitz elvitte fiát az állomásra, a fiú elesett a harcban. Käthe Kollwitz nem tudta feldolgozni fia halálát.
Käthe Kollwitz már korán szembesült a halállal. Három testvére meghalt. Egész életében beszélgetett a halállal, írta egyszer a nővére. Kollwitz 20 évesen, még a századforduló előtt Münchenbe jött. Kollwitz Königsbergben nőtt fel, és Berlinben tanult egy lányrajziskolában. Apja kérésére jött Münchenbe. Aggódott a művészi karrierje miatt, mert eljegyezte Karl Kollwitz orvostanhallgatót. Megtetszett neki a nyugodt München. Diáktársai azonban gúnyolták Käthe-t. Mert egy művésznövendékre, aki egyúttal egy középosztálybeli lány jegyese is volt, nem néztek jó szemmel. A többiek elítélő tekintete mellett Kollwitznak művészileg is nehézségei voltak. Szerinte a többiek sokkal tehetségesebbek voltak a festészetben. Aztán amikor felfedezett egy festészetről és rajzolásról szóló brosúrát, rájött, hogy valójában nem is festő. Most bontakozhatott ki igazi tehetsége. A rajzolás révén Kollwitz úgy tudta kiemelni az emberekben a lényeget, mint aligha bárki más. Így tudta a ceruzaművészetet, a szénnel, tollal és ceruzával való munkát a legmagasabb mesteri szintre fejleszteni. Képes volt korának értelmezésén keresztül felfedezni egy olyan valóságot, amely a legtöbb művész előtt rejtve marad.
Kollwitz gyakran elkísérte férjét betegeihez, és megismerte a berlini szegénynegyedek nélkülözését. Bizonyos értelemben a proletárélet szenvedésében és komorságában is megérezte a szépséget. A munkásokkal való találkozásaiból Kollwitzban kialakult a kötelességtudat, hogy művészetével a munkásokat szolgálja. Bár sok kortársa nem ismerte el a művészetben a céltudatosságot, az ő legfőbb eszménye az volt, hogy művészetével hatást gyakoroljon.
Kollwitz azonban soha nem akarta, hogy csupán a proletariátus előadóművészeként tekintsenek rá. Korán felismerte, hogy az embereknek nemcsak az osztályhoz kötődő körülményeiktől kell szenvedniük, hanem az élet kikerülhetetlen törvényeitől, az elválástól és a haláltól is. Az 1914-es év és a vele járó első világháború kitörése ismét alátámasztotta az élet szenvedéseiről alkotott nézetét. Käthe Kollwitznak a háború kitörésekor két fia volt, Hans és Peter. Peter 18 éves volt a háború kitörésekor, és önkéntesként jelentkezett a frontra. Mindössze 18 nappal azután, hogy Käthe Kollwitz elvitte fiát az állomásra, a fiú elesett a harcban. Käthe Kollwitz nem tudta feldolgozni fia halálát.
Oldal 1 / 3