A természettudományok és a technológia 1850 utáni fellendülésének időszakában, Franciaországból kiindulva, a művészetben is megjelent az új szabadság szemlélete. Ebből az egész európai művészet profitált. Az Camille Corot jelentős szerepet játszott az új látásmód iránti optimista elkötelezettség kialakításában. 1817-ben, ennek az időszaknak a közepén született Daubigny egy párizsi művészcsaládban. Kezdetben apjától, Edmond Francois Daubigny-től kapott festészeti leckéket, aki miniatűr festőként volt ismert. 17 éves korában Charles Francois Daubigny a Louvre restaurátora lett. Néhány évvel később rutint szerzett a klasszikus tájképek festésében. Hamarosan Párizsban büszkélkedhet első kiállítási sikereivel.
Daubigny azonban sajátos megközelítést keres, mivel nem akarja romantizáló módon ábrázolni a tájat, mint sok festő kortársa előtte. A szubjektivitást ki kell hagyni. A természet tiszta képét keresi, díszítetlenül és közvetlenül. Ennek az eltérő hozzáállásnak ellenére csatlakozott a "barbizoni iskolához", a hasonló gondolkodású festők egyfajta közösségéhez, ahol megismerkedett az Jules Dupré és Theodore Rousseau festőkkel, akik azonban még mindig a romantikus felfogást képviselték. A festőközösség szemléletében újdonság, hogy a szabadban vázolnak a vászonra, és a műteremben fejezik be a munkát. Hogy ne erősítse ezt a romantizáló modort, a legbájtalanabb és legfeltűnésmentesebb motívumokat választja témáinak, amelyeket ő maga keres ki magának. Ezeket főként Párizs környékén találja. Így festményei között olyan témák is szerepelnek, mint a "A Szajna és az Oise folyó összefolyása", egy valóban nem látványos tájkép, amely mégis valami újjal ragad meg. A fény, a tisztaság és a zseniális egyszerűség tükröződik Daubigny festményein.
Festményei a fényt a maga teljes szépségében és természetességében jelenítik meg, a tavaszt vagy a különböző napfelkeltéket és holdfelkeltéket ábrázoló képein. A ragyogó nyári fényt más hangulattal örökíti meg, mint az alkonyat, mint az őszi szőlőszüret vagy a téli fény. Festményei általában ketté vannak osztva, egyharmada tájkép és tájkép az előtérben, kétharmadát pedig nagyvonalúan az égnek és a térnek szenteli a legváltozatosabb fényben. Később Daubigny elutazott Franciaország Csatorna-menti partvidékére, Normandiába, Burgundiába és a Földközi-tenger partvidékére, és mindig más fény- és színjelenségeket talált. A természet hű tükrözése egyszerű eszközökkel, ez az összegzés, ami Daubignynek mesterien sikerül. Festményei hatással voltak az utána következő festőkre, mint például a MŰVÉSZTÉR3 és a MŰVÉSZTÉR4, valamint a francia impresszionisták többségére.
A természettudományok és a technológia 1850 utáni fellendülésének időszakában, Franciaországból kiindulva, a művészetben is megjelent az új szabadság szemlélete. Ebből az egész európai művészet profitált. Az Camille Corot jelentős szerepet játszott az új látásmód iránti optimista elkötelezettség kialakításában. 1817-ben, ennek az időszaknak a közepén született Daubigny egy párizsi művészcsaládban. Kezdetben apjától, Edmond Francois Daubigny-től kapott festészeti leckéket, aki miniatűr festőként volt ismert. 17 éves korában Charles Francois Daubigny a Louvre restaurátora lett. Néhány évvel később rutint szerzett a klasszikus tájképek festésében. Hamarosan Párizsban büszkélkedhet első kiállítási sikereivel.
Daubigny azonban sajátos megközelítést keres, mivel nem akarja romantizáló módon ábrázolni a tájat, mint sok festő kortársa előtte. A szubjektivitást ki kell hagyni. A természet tiszta képét keresi, díszítetlenül és közvetlenül. Ennek az eltérő hozzáállásnak ellenére csatlakozott a "barbizoni iskolához", a hasonló gondolkodású festők egyfajta közösségéhez, ahol megismerkedett az Jules Dupré és Theodore Rousseau festőkkel, akik azonban még mindig a romantikus felfogást képviselték. A festőközösség szemléletében újdonság, hogy a szabadban vázolnak a vászonra, és a műteremben fejezik be a munkát. Hogy ne erősítse ezt a romantizáló modort, a legbájtalanabb és legfeltűnésmentesebb motívumokat választja témáinak, amelyeket ő maga keres ki magának. Ezeket főként Párizs környékén találja. Így festményei között olyan témák is szerepelnek, mint a "A Szajna és az Oise folyó összefolyása", egy valóban nem látványos tájkép, amely mégis valami újjal ragad meg. A fény, a tisztaság és a zseniális egyszerűség tükröződik Daubigny festményein.
Festményei a fényt a maga teljes szépségében és természetességében jelenítik meg, a tavaszt vagy a különböző napfelkeltéket és holdfelkeltéket ábrázoló képein. A ragyogó nyári fényt más hangulattal örökíti meg, mint az alkonyat, mint az őszi szőlőszüret vagy a téli fény. Festményei általában ketté vannak osztva, egyharmada tájkép és tájkép az előtérben, kétharmadát pedig nagyvonalúan az égnek és a térnek szenteli a legváltozatosabb fényben. Később Daubigny elutazott Franciaország Csatorna-menti partvidékére, Normandiába, Burgundiába és a Földközi-tenger partvidékére, és mindig más fény- és színjelenségeket talált. A természet hű tükrözése egyszerű eszközökkel, ez az összegzés, ami Daubignynek mesterien sikerül. Festményei hatással voltak az utána következő festőkre, mint például a MŰVÉSZTÉR3 és a MŰVÉSZTÉR4, valamint a francia impresszionisták többségére.
Oldal 1 / 6