Magányos erdők, csendes tisztások, háborítatlan természet... Amire mi vágyunk, az már a 19. század közepén ritkaságszámba ment Párizs környékén. A fontainebleau-i erdő a középkor óta királyok menedékéül szolgált, de az iparosodás egyre inkább veszélybe sodorta. Éppen időben fedezték fel a plein air festők, akik a helyszínen vitték vászonra grandiózus természeti tájaikat, és ecsetjükkel próbálták megörökíteni a fény játékát, a levelek zizegését és a hatalmas óriásfák büszkeségét.
Az 1812-ben született Pierre Etienne Théodore Rousseau az elsők között festette meg ezt az ősi erdőt. Egy párizsi szabó fia már korán leckéket vett festő unokatestvérétől. Az akkoriban igen keresett történelemfestészet azonban nem volt az ő műfaja, és hamarosan ismét otthagyta nagyra becsült tanára műtermét; mind a témák, mind a festészeti technika túl mesterkéltnek és vérszegénynek tűnt számára. Ehelyett Rousseau a valódi életet és az igazi természetet akarta minden érzékszervével magába szívni. Első tanulmányútjai Normandiába és Auvergne-ba vezették, és amit ott talált, azt remélte, hogy szülővárosa közelében is megtalálja. Rousseau 20 éves korában vitte először vásznat, festéket, ecsetet és festőállványt a Párizstól mindössze 50 kilométerre délre fekvő Fontainebleau erdejébe. Ott már nemcsak rajzolni akart a természetről vagy kis formátumú olajvázlatokat készíteni, hanem teljes értékű festményeket akart készíteni a göcsörtös tölgyekről, a fenséges fenyőkről, de a gazdag formájú homokkő sziklákról is, amelyek mindig is megragadták az emberek fantáziáját. Ezzel megteremtette a Paysage Intime, az "ismerős táj" műfaját, amelyet nem a látványosság, hanem az egyszerű szépség jellemez.
Festményei eleinte kevés sikert arattak a Párizsi Szalonban, de fokozatosan felfigyelt rájuk a művészvilág. Az első festőtársak az 1830-as években csatlakoztak hozzá, és nevük a mai napig is jól cseng: MŰVÉSZTÉR0, MŰVÉSZTÉR1 vagy éppen MŰVÉSZTÉR2. Ezeknek a művészembereknek a kölcsönhatásából, akik elutasították a festészet akadémikus módját, és ehelyett a természethez való közvetlen hozzáférést keresték, született meg a barbizoni iskola, amely a Fontainebleau-i erdőben található faluról kapta a nevét. Rousseau egyre gyakrabban hagyta maga mögött a nagyvárost, végül 1848-ban feleségével együtt teljesen ideköltözött. Szigorúan véve azonban ez nem iskola, hanem az egyén művészetfelfogásának képzése a környező természettel közvetlen párbeszédben. A barbizoni művésztelepnek köszönhető az is, hogy a fontainebleau-i erdőt az első francia természetvédelmi területté nyilvánították, és a mai napig megőrizték. Theodore Rousseau 1867-ben, 55 éves korában halt meg Barbizonban, körülvéve szeretett természetével, amelynek aspektusait és átalakulásait szüntelenül festette. Ami kicsit később következett, az az impresszionizmus volt.
Magányos erdők, csendes tisztások, háborítatlan természet... Amire mi vágyunk, az már a 19. század közepén ritkaságszámba ment Párizs környékén. A fontainebleau-i erdő a középkor óta királyok menedékéül szolgált, de az iparosodás egyre inkább veszélybe sodorta. Éppen időben fedezték fel a plein air festők, akik a helyszínen vitték vászonra grandiózus természeti tájaikat, és ecsetjükkel próbálták megörökíteni a fény játékát, a levelek zizegését és a hatalmas óriásfák büszkeségét.
Az 1812-ben született Pierre Etienne Théodore Rousseau az elsők között festette meg ezt az ősi erdőt. Egy párizsi szabó fia már korán leckéket vett festő unokatestvérétől. Az akkoriban igen keresett történelemfestészet azonban nem volt az ő műfaja, és hamarosan ismét otthagyta nagyra becsült tanára műtermét; mind a témák, mind a festészeti technika túl mesterkéltnek és vérszegénynek tűnt számára. Ehelyett Rousseau a valódi életet és az igazi természetet akarta minden érzékszervével magába szívni. Első tanulmányútjai Normandiába és Auvergne-ba vezették, és amit ott talált, azt remélte, hogy szülővárosa közelében is megtalálja. Rousseau 20 éves korában vitte először vásznat, festéket, ecsetet és festőállványt a Párizstól mindössze 50 kilométerre délre fekvő Fontainebleau erdejébe. Ott már nemcsak rajzolni akart a természetről vagy kis formátumú olajvázlatokat készíteni, hanem teljes értékű festményeket akart készíteni a göcsörtös tölgyekről, a fenséges fenyőkről, de a gazdag formájú homokkő sziklákról is, amelyek mindig is megragadták az emberek fantáziáját. Ezzel megteremtette a Paysage Intime, az "ismerős táj" műfaját, amelyet nem a látványosság, hanem az egyszerű szépség jellemez.
Festményei eleinte kevés sikert arattak a Párizsi Szalonban, de fokozatosan felfigyelt rájuk a művészvilág. Az első festőtársak az 1830-as években csatlakoztak hozzá, és nevük a mai napig is jól cseng: MŰVÉSZTÉR0, MŰVÉSZTÉR1 vagy éppen MŰVÉSZTÉR2. Ezeknek a művészembereknek a kölcsönhatásából, akik elutasították a festészet akadémikus módját, és ehelyett a természethez való közvetlen hozzáférést keresték, született meg a barbizoni iskola, amely a Fontainebleau-i erdőben található faluról kapta a nevét. Rousseau egyre gyakrabban hagyta maga mögött a nagyvárost, végül 1848-ban feleségével együtt teljesen ideköltözött. Szigorúan véve azonban ez nem iskola, hanem az egyén művészetfelfogásának képzése a környező természettel közvetlen párbeszédben. A barbizoni művésztelepnek köszönhető az is, hogy a fontainebleau-i erdőt az első francia természetvédelmi területté nyilvánították, és a mai napig megőrizték. Theodore Rousseau 1867-ben, 55 éves korában halt meg Barbizonban, körülvéve szeretett természetével, amelynek aspektusait és átalakulásait szüntelenül festette. Ami kicsit később következett, az az impresszionizmus volt.
Oldal 1 / 1