A 19. század közepén, a napóleoni háborúk és a francia-porosz háború között a Francia Köztársaságban Charles Cottet a posztimpresszionizmus meglehetősen számos és változatos képviselője között szerzett magának nevet.
Egy bíró fiaként már korán rátalált a festészetre - jómódú családja lehetővé tette, hogy az akkor 17 éves fiatalember Franciaország egyik leghíresebb művészeti iskolájában, az Ecole des beaux-arts des Parisban tanulhasson. Az impresszionizmus és annak továbbfejlesztése azonban csak később kristályosodott ki benne. Cottet először a különböző mozgalmak mesterségét tanulmányozta: A bibliai jelenetektől és falfestményektől egy MŰVÉSZETI TÁRSASÁG0 a kezdődő naturalista szabadtéri festészeten át a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG1 az Academie Julianig, ahol a szalon- és aktfestészet képviselőitől tanult. A párizsi Ecole des beaux-arts des Paris képezte itt a meghatározó központot, ahol egy fiatal festő beleláthatott a képzőművészet kaleidoszkópjába.
Cottet nem sokáig maradt Párizsban. Négy évvel tanulmányai megkezdése után Hollandiába utazott. Az ottani hágai iskola meglehetősen kromatikus, kontúr nélküli tájképfestészete hatással lehetett rá. Különösen a 20. század eleji kikötői festményei emlékeztetnek e festők olykor sötét stílusára. Két évvel később felfedezte magának Bretagne-t, és többször visszatért oda. Úgy tűnik, hogy Cottet itt képes volt ötvözni a hollandiai benyomásokat a visszhangzó francia impresszionizmussal, hogy műveiben az ismerős, a megérkezés érzését fejezze ki, amelyhez vak öröm és bizonyos melankólia is társulhat. A fiatal franciaországi festő kezdte megtalálni az útját.
Kis hajók szinte fekete sziluettjei üveges, törékeny esti hangulatban, vagy vidéki összejövetelek pillanatfelvételei - mintha szinte ki akarta volna vésni képeiből a földes, testes gyökerű, a földdel való meggyökerezést. Ecsetvonásai Auguste Rodin szobraira emlékeztetnek, a híres kortárs szobrászra, akivel barátságot ápolt. Erős, sötét festészeti stílusa inspiráló volt. Körülötte alakult a "Bande noire", egy művészszövetség, amely a fényárban úszó impresszionizmussal ellentétben állt. Csatlakozott a "Les Nabis" nevű, hasonlóan gondolkodó csoporthoz is, amely a több művészeti technikával történő tervezésnek szentelte magát. Bár műveinek középpontjában a breton kikötők és partok álltak, számos utazást tett. Fő motívuma, a kikötő, Cottett helyérzéke és vándorlási vágya együttesen jelenik meg.
Művészi és olykor néprajzi érdemeit későbbi éveiben is elismerték - többek között a francia Becsületlégió tiszti rendjével is kitüntették. Cottet alkotói élete végül ott ért véget, ahol egykor a karrierje kezdődött: Párizsban.
A 19. század közepén, a napóleoni háborúk és a francia-porosz háború között a Francia Köztársaságban Charles Cottet a posztimpresszionizmus meglehetősen számos és változatos képviselője között szerzett magának nevet.
Egy bíró fiaként már korán rátalált a festészetre - jómódú családja lehetővé tette, hogy az akkor 17 éves fiatalember Franciaország egyik leghíresebb művészeti iskolájában, az Ecole des beaux-arts des Parisban tanulhasson. Az impresszionizmus és annak továbbfejlesztése azonban csak később kristályosodott ki benne. Cottet először a különböző mozgalmak mesterségét tanulmányozta: A bibliai jelenetektől és falfestményektől egy MŰVÉSZETI TÁRSASÁG0 a kezdődő naturalista szabadtéri festészeten át a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG1 az Academie Julianig, ahol a szalon- és aktfestészet képviselőitől tanult. A párizsi Ecole des beaux-arts des Paris képezte itt a meghatározó központot, ahol egy fiatal festő beleláthatott a képzőművészet kaleidoszkópjába.
Cottet nem sokáig maradt Párizsban. Négy évvel tanulmányai megkezdése után Hollandiába utazott. Az ottani hágai iskola meglehetősen kromatikus, kontúr nélküli tájképfestészete hatással lehetett rá. Különösen a 20. század eleji kikötői festményei emlékeztetnek e festők olykor sötét stílusára. Két évvel később felfedezte magának Bretagne-t, és többször visszatért oda. Úgy tűnik, hogy Cottet itt képes volt ötvözni a hollandiai benyomásokat a visszhangzó francia impresszionizmussal, hogy műveiben az ismerős, a megérkezés érzését fejezze ki, amelyhez vak öröm és bizonyos melankólia is társulhat. A fiatal franciaországi festő kezdte megtalálni az útját.
Kis hajók szinte fekete sziluettjei üveges, törékeny esti hangulatban, vagy vidéki összejövetelek pillanatfelvételei - mintha szinte ki akarta volna vésni képeiből a földes, testes gyökerű, a földdel való meggyökerezést. Ecsetvonásai Auguste Rodin szobraira emlékeztetnek, a híres kortárs szobrászra, akivel barátságot ápolt. Erős, sötét festészeti stílusa inspiráló volt. Körülötte alakult a "Bande noire", egy művészszövetség, amely a fényárban úszó impresszionizmussal ellentétben állt. Csatlakozott a "Les Nabis" nevű, hasonlóan gondolkodó csoporthoz is, amely a több művészeti technikával történő tervezésnek szentelte magát. Bár műveinek középpontjában a breton kikötők és partok álltak, számos utazást tett. Fő motívuma, a kikötő, Cottett helyérzéke és vándorlási vágya együttesen jelenik meg.
Művészi és olykor néprajzi érdemeit későbbi éveiben is elismerték - többek között a francia Becsületlégió tiszti rendjével is kitüntették. Cottet alkotói élete végül ott ért véget, ahol egykor a karrierje kezdődött: Párizsban.
Oldal 1 / 1