François-Pascal Simon Rómában született, de francia apja miatt már korán Párizsba került, ahol 13 éves korában Augustin Paiou szobrászhoz került tanoncnak. A festészet azonban több örömet okozott neki, ezért a középszerű francia festőhöz, Albert Victor Eugène Brenet-hez ment, végül pedig a fényes sikereket felmutató Jacques Louis David történelemfestő műhelyébe váltott, aki körül több bimbózó festő gyűlt össze.
Simon rendszeresen utazott Rómába, de mindig gyorsan visszatért Párizsba, mert különben felkerült volna az emigránsok listájára. Visszatérve hirtelen a francia forradalommal találta magát szemben, családja pedig elszegényedett. Olasz édesanyja meghalt, és el kellett látnia két testvérét és fiatal nagynénjét, akit nem sokkal később feleségül vett. Éppen ekkor léptek színre a Didot testvérek, akik akkoriban írástudók voltak, és Vergilius kiadásához rajzokra volt szükségük, amelyeket Dávidtól reméltek megszerezni, aki azonban Simont és ARTISTREPLACE-t1 ajánlotta, akik teljes megelégedettségükre elkészítették a rajzokat, és így végül védelmet kaptak. Simon ezután inkább kisebb portrékat festett, amelyekben megpróbálta megtalálni a saját stílusát, hogy megkülönböztesse magát Dávidtól. Simon például meglehetősen naivan kezelte Ámor és Psyché témáját. Az ő festménye kevésbé volt alapos kivitelezésű, mégis nagyon hasonlított Dávid arckifejezésére. Stílusának megváltoztatására tett kísérletei miatt súlyos kritikákat kapott, mivel festményei ridegnek és száraznak tűntek.
1816-ban festette egyik leghíresebb festményét, a "IV. Henrik bevonulása" címűt, amely ma a Louvre-ban függ a csatajelenettel szemben. A festmény magas művészi színvonalon mutatja magát. Simon végre megtalálta a saját útját, amelyben mesterséges pompa nélkül ábrázolta az igazságot, az életszerűséget és a komoly nagyságot. Minden affektálástól mentesen, erőteljes színekkel mutatja meg magát. Legkésőbb e festmény után mindenki Simonról beszélt, és XVIII. Lajos király Gérard báróvá nemesítette. Emellett királyi udvari festőnek is kinevezték. Ettől kezdve számos portrét festett híres emberekről, például Napóleonról vagy XVIII. Lajos királyról, akiket mesterien ábrázolt.
François-Pascal Simon Rómában született, de francia apja miatt már korán Párizsba került, ahol 13 éves korában Augustin Paiou szobrászhoz került tanoncnak. A festészet azonban több örömet okozott neki, ezért a középszerű francia festőhöz, Albert Victor Eugène Brenet-hez ment, végül pedig a fényes sikereket felmutató Jacques Louis David történelemfestő műhelyébe váltott, aki körül több bimbózó festő gyűlt össze.
Simon rendszeresen utazott Rómába, de mindig gyorsan visszatért Párizsba, mert különben felkerült volna az emigránsok listájára. Visszatérve hirtelen a francia forradalommal találta magát szemben, családja pedig elszegényedett. Olasz édesanyja meghalt, és el kellett látnia két testvérét és fiatal nagynénjét, akit nem sokkal később feleségül vett. Éppen ekkor léptek színre a Didot testvérek, akik akkoriban írástudók voltak, és Vergilius kiadásához rajzokra volt szükségük, amelyeket Dávidtól reméltek megszerezni, aki azonban Simont és ARTISTREPLACE-t1 ajánlotta, akik teljes megelégedettségükre elkészítették a rajzokat, és így végül védelmet kaptak. Simon ezután inkább kisebb portrékat festett, amelyekben megpróbálta megtalálni a saját stílusát, hogy megkülönböztesse magát Dávidtól. Simon például meglehetősen naivan kezelte Ámor és Psyché témáját. Az ő festménye kevésbé volt alapos kivitelezésű, mégis nagyon hasonlított Dávid arckifejezésére. Stílusának megváltoztatására tett kísérletei miatt súlyos kritikákat kapott, mivel festményei ridegnek és száraznak tűntek.
1816-ban festette egyik leghíresebb festményét, a "IV. Henrik bevonulása" címűt, amely ma a Louvre-ban függ a csatajelenettel szemben. A festmény magas művészi színvonalon mutatja magát. Simon végre megtalálta a saját útját, amelyben mesterséges pompa nélkül ábrázolta az igazságot, az életszerűséget és a komoly nagyságot. Minden affektálástól mentesen, erőteljes színekkel mutatja meg magát. Legkésőbb e festmény után mindenki Simonról beszélt, és XVIII. Lajos király Gérard báróvá nemesítette. Emellett királyi udvari festőnek is kinevezték. Ettől kezdve számos portrét festett híres emberekről, például Napóleonról vagy XVIII. Lajos királyról, akiket mesterien ábrázolt.
Oldal 1 / 2