Párizs szívében, 1730-ban kezdődött Augustin Pajou, a neoklasszikus szobrászat mestere számára élete kalandja. Tizennégy évesen kezdte meg tanulmányait a Királyi Akadémián Jean-Baptiste Lemoyne szobrász irányítása alatt. Kivételes tehetségét 18 évesen a Prix de Rome és az Akademie Royal 1. díja bizonyította, ami megnyitotta előtte az utat, hogy Rómában és Olaszországban folytasson széleskörű tanulmányokat.
Franciaországba visszatérve megbízások sokasága várta, a király és Madame du Barry kegyeltjeként. Az 1760-as években jelentős mértékben hozzájárult számos középület tervezéséhez, köztük a versailles-i Opera, a Palais Royal és a Palais de Justice épületeinek megtervezéséhez. Művészi hozzájárulása ma is tükröződik a munkáiról készült lenyűgöző képzőművészeti nyomatokban. Pajou a francia forradalom idején is aktívan tevékenykedett, a francia műemlékek megőrzésével foglalkozó bizottságban szolgált. Amikor Napóleon 1803-ban a római Medici-villát a Francia Akadémia székhelyévé tette, Pajou-t bízta meg azzal, hogy készítsen másolatokat a két Medici oroszlánról, amelyek 1789-ig a villa lépcsőjénél álltak. Az oroszlánok eredeti helyükre való visszaállítása élő bizonyítéka Pajou képességeinek és a kulturális örökség megőrzéséhez való hozzájárulásának.
Pajou legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak Buffon és Madame du Barry mellszobrai, valamint Bossuet szobra, amelyek a Louvre-ban is megcsodálhatók. Ugyanilyen figyelemre méltó a "Fontaine des Innocents" című művön való közreműködése, ahol egy sor új figurát készített Pierre Lescot épülete számára, amelyet Bernard Poyet tervezett át. Pajou nemcsak gazdag művészi örökséget hagyott hátra, hanem családot is. Fia, Jacques-Augustin-Catherine Pajou festőművész lett, lánya, Catherine Flore Pajou, akit "Cocotte néni" néven ismertek, Claude Michel szobrászhoz ment feleségül, mielőtt hozzáment volna Pierre-Louis Martinhoz.
Augustin Pajou művészi élete az ambíció, a tehetség és a fáradhatatlan elkötelezettség története, amely minden egyes művében és természetesen a művészi nyomataiban is megmutatkozik. Műveit a világ nagy múzeumai őrzik, emlékeztetve minket arra, hogy a művészet időtlen örökség, amely nemzedékről nemzedékre száll.
Párizs szívében, 1730-ban kezdődött Augustin Pajou, a neoklasszikus szobrászat mestere számára élete kalandja. Tizennégy évesen kezdte meg tanulmányait a Királyi Akadémián Jean-Baptiste Lemoyne szobrász irányítása alatt. Kivételes tehetségét 18 évesen a Prix de Rome és az Akademie Royal 1. díja bizonyította, ami megnyitotta előtte az utat, hogy Rómában és Olaszországban folytasson széleskörű tanulmányokat.
Franciaországba visszatérve megbízások sokasága várta, a király és Madame du Barry kegyeltjeként. Az 1760-as években jelentős mértékben hozzájárult számos középület tervezéséhez, köztük a versailles-i Opera, a Palais Royal és a Palais de Justice épületeinek megtervezéséhez. Művészi hozzájárulása ma is tükröződik a munkáiról készült lenyűgöző képzőművészeti nyomatokban. Pajou a francia forradalom idején is aktívan tevékenykedett, a francia műemlékek megőrzésével foglalkozó bizottságban szolgált. Amikor Napóleon 1803-ban a római Medici-villát a Francia Akadémia székhelyévé tette, Pajou-t bízta meg azzal, hogy készítsen másolatokat a két Medici oroszlánról, amelyek 1789-ig a villa lépcsőjénél álltak. Az oroszlánok eredeti helyükre való visszaállítása élő bizonyítéka Pajou képességeinek és a kulturális örökség megőrzéséhez való hozzájárulásának.
Pajou legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak Buffon és Madame du Barry mellszobrai, valamint Bossuet szobra, amelyek a Louvre-ban is megcsodálhatók. Ugyanilyen figyelemre méltó a "Fontaine des Innocents" című művön való közreműködése, ahol egy sor új figurát készített Pierre Lescot épülete számára, amelyet Bernard Poyet tervezett át. Pajou nemcsak gazdag művészi örökséget hagyott hátra, hanem családot is. Fia, Jacques-Augustin-Catherine Pajou festőművész lett, lánya, Catherine Flore Pajou, akit "Cocotte néni" néven ismertek, Claude Michel szobrászhoz ment feleségül, mielőtt hozzáment volna Pierre-Louis Martinhoz.
Augustin Pajou művészi élete az ambíció, a tehetség és a fáradhatatlan elkötelezettség története, amely minden egyes művében és természetesen a művészi nyomataiban is megmutatkozik. Műveit a világ nagy múzeumai őrzik, emlékeztetve minket arra, hogy a művészet időtlen örökség, amely nemzedékről nemzedékre száll.
Oldal 1 / 1