Az Edo-korszakot Japánban a béke időszakának tekintik. Az ország a sógunok uralma alatt békére jutott. A társadalmi struktúrák megváltoztak. Az országban új gondolkodásmódok alakultak ki, és Japán ebben a szakaszban nagyrészt önellátóan élt. Az idegen kultúrák hatásait minimálisra csökkentették. A Kínából érkező utazók könyveket hoztak Japánba, és beszámoltak a szomszédos ország életéről, művészetéről és kultúrájáról. Ez a minimális hatás egy olyan művészeti formát eredményezett, amely Japán déli részén és Kiotó város környékén sajátos módon honosodott meg. A Bunjinga iskola vagy a Nanga iskola festészete a kínai irodalmi festészetből fejlődött ki. Ennek a festészeti formának talán legismertebb művésze a MŰVÉSZET0 volt, aki festészetének alapvető jellemzőit adta át tanítványainak. Aoki Shukuya a stúdió egyik tanulója volt. A tanítvány és a tanár között bizalmi kapcsolat alakult ki, így Aoki átvette a mentor pozícióját a stúdióban.
A kínai művészetben a tudósok vagy irodalmárok festészete elszakadt a művészeti iskolák akadémikus hatásaitól. Akadémikusok és tudósok szabadidejükben kisebb műveket festettek, amelyeket később barátaiknak adtak. A művészek mindvégig autodidakta módon tanultak, és motívumaikat a természetben találták meg. Nem foglalkoztak a művészeti iskolák által előírt akadémikus és technikai ábrázolásmóddal. Az irodalmárok azt akarták megfesteni, amit a természet adott nekik. Ezzel összekötötték a festészetet a költészettel és a kalligráfiával. A Bunjinga iskola japán művészei a kínai ábrázolásokról szóló ismereteiket könyvekből szerezték. Fogták, amit olvastak, és ebből a tudásból fejlesztették ki saját művészeti formájukat. Aoki Shukuya képzett festő volt, és átvette a spontán képtervezést és a jellegzetes kínai színezést. Aoki festményei fekete tussal készülnek, gyakran monokróm, és csak ritkán egészülnek ki élénk színekkel. Tájképein világosan megjelennek a kínai modellek. Apró versek és karakterek kísérik az Aoki Shukuya által hátrahagyott benyomásokat. Az viszont nem világos, hogyan jöttek létre. Míg a kínai irodalmárok csak modellek alapján dolgozták ki motívumaikat, addig Aoki tájképeinek lehet, hogy a természetben van valódi mintája.
A japán irodalmárok festészete a tájképek, madarak és virágok festésére összpontosít. Kínai modelljeik eredeti szándékával ellentétben Aoki Shukuya és Ike no Taiga grafikáit eladásra kínálták. A japán festők az ellenkező utat járták be. Művészeti képzéssel kezdték, és az irodalmi státusz elérését tűzték ki célul. E festészeti iskolán belül minden művész egyedi maradt, és egyéni utat járt be.
Az Edo-korszakot Japánban a béke időszakának tekintik. Az ország a sógunok uralma alatt békére jutott. A társadalmi struktúrák megváltoztak. Az országban új gondolkodásmódok alakultak ki, és Japán ebben a szakaszban nagyrészt önellátóan élt. Az idegen kultúrák hatásait minimálisra csökkentették. A Kínából érkező utazók könyveket hoztak Japánba, és beszámoltak a szomszédos ország életéről, művészetéről és kultúrájáról. Ez a minimális hatás egy olyan művészeti formát eredményezett, amely Japán déli részén és Kiotó város környékén sajátos módon honosodott meg. A Bunjinga iskola vagy a Nanga iskola festészete a kínai irodalmi festészetből fejlődött ki. Ennek a festészeti formának talán legismertebb művésze a MŰVÉSZET0 volt, aki festészetének alapvető jellemzőit adta át tanítványainak. Aoki Shukuya a stúdió egyik tanulója volt. A tanítvány és a tanár között bizalmi kapcsolat alakult ki, így Aoki átvette a mentor pozícióját a stúdióban.
A kínai művészetben a tudósok vagy irodalmárok festészete elszakadt a művészeti iskolák akadémikus hatásaitól. Akadémikusok és tudósok szabadidejükben kisebb műveket festettek, amelyeket később barátaiknak adtak. A művészek mindvégig autodidakta módon tanultak, és motívumaikat a természetben találták meg. Nem foglalkoztak a művészeti iskolák által előírt akadémikus és technikai ábrázolásmóddal. Az irodalmárok azt akarták megfesteni, amit a természet adott nekik. Ezzel összekötötték a festészetet a költészettel és a kalligráfiával. A Bunjinga iskola japán művészei a kínai ábrázolásokról szóló ismereteiket könyvekből szerezték. Fogták, amit olvastak, és ebből a tudásból fejlesztették ki saját művészeti formájukat. Aoki Shukuya képzett festő volt, és átvette a spontán képtervezést és a jellegzetes kínai színezést. Aoki festményei fekete tussal készülnek, gyakran monokróm, és csak ritkán egészülnek ki élénk színekkel. Tájképein világosan megjelennek a kínai modellek. Apró versek és karakterek kísérik az Aoki Shukuya által hátrahagyott benyomásokat. Az viszont nem világos, hogyan jöttek létre. Míg a kínai irodalmárok csak modellek alapján dolgozták ki motívumaikat, addig Aoki tájképeinek lehet, hogy a természetben van valódi mintája.
A japán irodalmárok festészete a tájképek, madarak és virágok festésére összpontosít. Kínai modelljeik eredeti szándékával ellentétben Aoki Shukuya és Ike no Taiga grafikáit eladásra kínálták. A japán festők az ellenkező utat járták be. Művészeti képzéssel kezdték, és az irodalmi státusz elérését tűzték ki célul. E festészeti iskolán belül minden művész egyedi maradt, és egyéni utat járt be.
Oldal 1 / 2