Jan van Os, a 18. században élt holland festő stílusa az Jan van Huysum virágfestészetéhez hasonlítható. Ez utóbbi a virág- és gyümölcsfestők főnixeként lépett be a képzőművészeti életbe, és már egy teljes évszázaddal korábban is aktív volt. Mindkét festő buja virágkompozíciói színben keverednek, hogy mesterművet alkossanak, gyakran gyümölcskomponensekkel gazdagítva. Jan van Os az ARTISTREPLACE mesteriskolájában1 tanulta művészetét, 1710-től 1721-ig tanult ott. Ha a még fiatal festő kezdetben a tengeri tájképek iránt érzett is kötődést, a következő években érdeklődését a növényvilág felé fordulás alakította. Végül ezek a motívumok tették nemzetközileg ismertté művésznevét. A kivételes művész másik szenvedélye a versek és színdarabok írása volt.
A hágai Confrerie Pictura, a Festőművészek Testvériségének tagjaként kétségtelenül az egymás közötti kapcsolatok kölcsönös előmozdítása és megszilárdítása állt a középpontban. A holland hivatásos festőkből álló Királyi Képzőművészeti Akadémia elődje szintén köteles volt bemutatni munkáikat. Bár Jan von Os egyre inkább a virágdíszítésnek szentelte magát, ezeket semmiképpen sem szabad kizárólag a természet dekoratív eszméjének tulajdonítani. Itt inkább a vanitas-motívumhoz hasonló szimbólumok állnak előtérben. A csendélet kellékeit ezért mindig egyenként és egészében kell vizsgálni. Ebben az összefüggésben a földi lét szimbólumai, mint például a könyvek, a pénz vagy más értékes tárgyak, a mulandóság szimbólumaival kerülnek szembe. A virág mint életforma, és így teljes virágzásában ábrázolva az élvezetként értelmezhető, amely a mulandósággal és a bomlással találkozik. Ebben a tekintetben a szimbólumok egy harmadik csoportja, például a kukoricafülek, az újjászületést tükrözik.
Bár a háttér sötétre és világosra is tehető, feltűnő, hogy a művész Jan van Os csak néhány festményen szentel melankóliát. A vanitas-motívumot megtestesítő fekete üresség alig-alig jelenik meg festményein, és a különböző évszakok könnyedségéből élnek. Könnyű virág- és gyümölcsdíszei így mindig a teríték színét használják háttérként, amely, mint a "Csendélet gyümölcsökkel és virágokkal" című festmény példáján, a szőlőfürtök szőlőzöldjét követi. Még a sötétebb motívumokban is együtt jelenik meg az élet és a halál, nyugodt légkört teremtve. Az állat- és növényvilág finomságai végül is minden egyes motívumot egyedivé tesznek, és a költőt mind Németországban, mind Franciaországban és Angliában híressé tették a képzőművészek körében. Jan von Os felesége a süketnéma portréfestő Susanna de la Croix volt, akitől hét gyermeke született. Csak három fia és egy lánya érte meg a felnőttkort.
Jan van Os, a 18. században élt holland festő stílusa az Jan van Huysum virágfestészetéhez hasonlítható. Ez utóbbi a virág- és gyümölcsfestők főnixeként lépett be a képzőművészeti életbe, és már egy teljes évszázaddal korábban is aktív volt. Mindkét festő buja virágkompozíciói színben keverednek, hogy mesterművet alkossanak, gyakran gyümölcskomponensekkel gazdagítva. Jan van Os az ARTISTREPLACE mesteriskolájában1 tanulta művészetét, 1710-től 1721-ig tanult ott. Ha a még fiatal festő kezdetben a tengeri tájképek iránt érzett is kötődést, a következő években érdeklődését a növényvilág felé fordulás alakította. Végül ezek a motívumok tették nemzetközileg ismertté művésznevét. A kivételes művész másik szenvedélye a versek és színdarabok írása volt.
A hágai Confrerie Pictura, a Festőművészek Testvériségének tagjaként kétségtelenül az egymás közötti kapcsolatok kölcsönös előmozdítása és megszilárdítása állt a középpontban. A holland hivatásos festőkből álló Királyi Képzőművészeti Akadémia elődje szintén köteles volt bemutatni munkáikat. Bár Jan von Os egyre inkább a virágdíszítésnek szentelte magát, ezeket semmiképpen sem szabad kizárólag a természet dekoratív eszméjének tulajdonítani. Itt inkább a vanitas-motívumhoz hasonló szimbólumok állnak előtérben. A csendélet kellékeit ezért mindig egyenként és egészében kell vizsgálni. Ebben az összefüggésben a földi lét szimbólumai, mint például a könyvek, a pénz vagy más értékes tárgyak, a mulandóság szimbólumaival kerülnek szembe. A virág mint életforma, és így teljes virágzásában ábrázolva az élvezetként értelmezhető, amely a mulandósággal és a bomlással találkozik. Ebben a tekintetben a szimbólumok egy harmadik csoportja, például a kukoricafülek, az újjászületést tükrözik.
Bár a háttér sötétre és világosra is tehető, feltűnő, hogy a művész Jan van Os csak néhány festményen szentel melankóliát. A vanitas-motívumot megtestesítő fekete üresség alig-alig jelenik meg festményein, és a különböző évszakok könnyedségéből élnek. Könnyű virág- és gyümölcsdíszei így mindig a teríték színét használják háttérként, amely, mint a "Csendélet gyümölcsökkel és virágokkal" című festmény példáján, a szőlőfürtök szőlőzöldjét követi. Még a sötétebb motívumokban is együtt jelenik meg az élet és a halál, nyugodt légkört teremtve. Az állat- és növényvilág finomságai végül is minden egyes motívumot egyedivé tesznek, és a költőt mind Németországban, mind Franciaországban és Angliában híressé tették a képzőművészek körében. Jan von Os felesége a süketnéma portréfestő Susanna de la Croix volt, akitől hét gyermeke született. Csak három fia és egy lánya érte meg a felnőttkort.
Oldal 1 / 1