Még ha a neveltetéséről keveset is tudunk, vagy egymásnak ellentmondó információk találhatók, Kalf művészi fejlődése minden bizonnyal neves rotterdami művészek környezetére vezethető vissza. Mivel apja gazdag rotterdami ruhakereskedő volt, már korán megismerkedett a felsőbb osztálybeli körökkel, ami minden bizonnyal hatással volt későbbi munkásságára. Később, rövid hágai tartózkodás után, sok flamand kollégájához hasonlóan Párizsba ment, és szinte kivétel nélkül csendéleteknek szentelte magát; korai festményei inkább rusztikus enteriőrjelenetek voltak. Ennek ellenére már sejteni lehetett, hogy mi volt a későbbi szenvedélye. Párizsban megszilárdíthatta művészeti ismereteit, és így értékes izgalmakat gyűjthetett későbbi munkásságához. Azt mondják, hogy a csendéletfestő intenzív színvilágát híres kortársa, Vermeer ihlette. Így Kalfot ma a barokk csendélet egyik legfontosabb képviselőjének tartják. Amikor néhány évvel ezelőtt egy nagyszabású restaurálási kampányt követően számos műve újra előkerült, a szakértők lelkesedtek, sőt Vermeerhez és Rembrandthoz hasonlították.
Pompás és díszes csendéletei rendkívül pontosan vannak vászonra vetítve, a színek ragyogása és a részletekre való odafigyelés szinte lélegzetelállítóan finom. A megtévesztően valóságos felületeken tükröződő fényvisszaverődések és árnyékhatások, valamint a többnyire sötét háttérrel szembeni mélység tetszett közönségének. A látszólagos egyszerűség miatt is, mivel a hétköznapi dolgokat állította a középpontba. Kalf mindig hű maradt a stílusához, ugyanannak a témának a különböző értelmezéseivel. Szinte sorozatgyártásról lehetne beszélni, és később valóban ebbe az irányba indult el. Amit számos művében azzal is kifejezett, hogy gyakran egy kínai porcelán tálat is beépített. Ma már azt mondhatnánk, hogy ez volt az egyik védjegye.
1653-tól kizárólag Amszterdamban élt. Élete utolsó időszakában festményei már nem olyan zsúfoltak, mert néhány kitűnő motívumra koncentrált, de ezeket folyamatosan új elrendezésben módosította. Ez volt az az időszak is, amikor elkezdte tömegesen gyártani a kissé átdolgozott feldolgozásait. Ennek eredményeképpen művei egyre mélyebbé váltak, és érzékeny fényakcentusokkal, expresszív módon ábrázolták őket. Mint ünnepelt művész, Willem Kalf jelentős vagyonra tett szert. Mint sok más mester a maga korosztályában, ő is saját műtermet alapított, és átadta tudását tanítványainak. Élete utolsó éveiben - 1680-ban festette utolsó festményét - egyre inkább a műtárgyak vásárlásának és eladásának szentelte magát, és ezen a területen is keresett műkereskedő és értékbecslő lett.
Még ha a neveltetéséről keveset is tudunk, vagy egymásnak ellentmondó információk találhatók, Kalf művészi fejlődése minden bizonnyal neves rotterdami művészek környezetére vezethető vissza. Mivel apja gazdag rotterdami ruhakereskedő volt, már korán megismerkedett a felsőbb osztálybeli körökkel, ami minden bizonnyal hatással volt későbbi munkásságára. Később, rövid hágai tartózkodás után, sok flamand kollégájához hasonlóan Párizsba ment, és szinte kivétel nélkül csendéleteknek szentelte magát; korai festményei inkább rusztikus enteriőrjelenetek voltak. Ennek ellenére már sejteni lehetett, hogy mi volt a későbbi szenvedélye. Párizsban megszilárdíthatta művészeti ismereteit, és így értékes izgalmakat gyűjthetett későbbi munkásságához. Azt mondják, hogy a csendéletfestő intenzív színvilágát híres kortársa, Vermeer ihlette. Így Kalfot ma a barokk csendélet egyik legfontosabb képviselőjének tartják. Amikor néhány évvel ezelőtt egy nagyszabású restaurálási kampányt követően számos műve újra előkerült, a szakértők lelkesedtek, sőt Vermeerhez és Rembrandthoz hasonlították.
Pompás és díszes csendéletei rendkívül pontosan vannak vászonra vetítve, a színek ragyogása és a részletekre való odafigyelés szinte lélegzetelállítóan finom. A megtévesztően valóságos felületeken tükröződő fényvisszaverődések és árnyékhatások, valamint a többnyire sötét háttérrel szembeni mélység tetszett közönségének. A látszólagos egyszerűség miatt is, mivel a hétköznapi dolgokat állította a középpontba. Kalf mindig hű maradt a stílusához, ugyanannak a témának a különböző értelmezéseivel. Szinte sorozatgyártásról lehetne beszélni, és később valóban ebbe az irányba indult el. Amit számos művében azzal is kifejezett, hogy gyakran egy kínai porcelán tálat is beépített. Ma már azt mondhatnánk, hogy ez volt az egyik védjegye.
1653-tól kizárólag Amszterdamban élt. Élete utolsó időszakában festményei már nem olyan zsúfoltak, mert néhány kitűnő motívumra koncentrált, de ezeket folyamatosan új elrendezésben módosította. Ez volt az az időszak is, amikor elkezdte tömegesen gyártani a kissé átdolgozott feldolgozásait. Ennek eredményeképpen művei egyre mélyebbé váltak, és érzékeny fényakcentusokkal, expresszív módon ábrázolták őket. Mint ünnepelt művész, Willem Kalf jelentős vagyonra tett szert. Mint sok más mester a maga korosztályában, ő is saját műtermet alapított, és átadta tudását tanítványainak. Élete utolsó éveiben - 1680-ban festette utolsó festményét - egyre inkább a műtárgyak vásárlásának és eladásának szentelte magát, és ezen a területen is keresett műkereskedő és értékbecslő lett.
Oldal 1 / 1