A 19. század végén az első japán fametszetek olcsó import csomagolóanyagként kerültek Európába. A művészeti avantgárd ihlette, gondoljunk csak a radikális térfelosztásból és közvetlenségből élő Edgar Degas vagy Henri de Toulouse-Lautrec élénk színű alkotásaira. De a hatás kölcsönös volt: már a híres ukiyo-e művész, Torii Kiyonaga is olyan táj előtt jelenítette meg japán szépségeit, amely a horizontot tipikusan nyugati módon és perspektivikusan ábrázolja. Az ukiyo-e mozgalom a "Carpe diem!" szellemében a múló életet és a nap örömeit akarta ünnepelni.
Torii Kiyonaga céhének egyik nagy mestere volt, aki mostohaapjától, Torii Kiyomitsu-től tanult, és a kabuki színház színészeinek kifejező képeit készítette maszkszerű, torz, erősen sminkelt arcukkal. Tanárával ellentétben azonban elsősorban Tokió, majd Edo és más feltörekvő japán városok felső középosztálybeli társadalmának mindennapi örömeit ábrázolta. 1752-ben született Edóban, egy könyvkereskedő fiaként. Így, bár Kiyonaga nem tartozott ahhoz a jobb társadalomhoz, amelyet ábrázolni akart, sokkal tehetségesebb volt, mint tanára vér szerinti fia, így a tanára nyomdokaiba kellett lépnie. Fametszetein a finom és színlelő társaság mindennapi elfoglaltságait mutatja be nekünk. Így leszünk tanúi egy fürdőhelyi jelenetnek, amelyben a felöltözött, de meztelen nők is úgy tűnik, hogy észrevétlenül képzelik magukat. Egy anya megszárítja a gyermekét - egy példátlanul realista jelenet. Talán mi vagyunk a kukkoló, aki mintha egy rejtett nyíláson keresztül leskelődne? Az ábrázolt nők tehát kiállított kurtizánok? Nos, a férfi lehetett egy sansuke is, aki a japán fürdőházakban mindennapos masszőr volt. Kiyonaga azonban visszafogottabb jeleneteket is kínál, például kimonós nőket, akiket meglep egy zápor, és egy templomtető alatt keresnek menedéket, vagy csónakáznak egy tavon. Torii Kiyonaga egy festményciklust is készített a tizenkét hónapról, amely sokat elárul a korabeli japán társadalomról és annak kifinomult erkölcseiről. De játszó gyerekek mindenütt vannak a világon, és ezek a japán képek a legdinamikusabb és legélénkebb formában vannak jelen. A gyerekek itt azonban mezítláb hógolyócsatáznak, ami most nem igazán illik a különösen realista művész hírnevéhez.
Torii Kiyonaga átvette tanárától a Torii iskolát, és továbbadta tudását és újításait a művészek fiatalabb generációjának. A mai napig őt tartják a bijin-ga nagy mesterének, a gyönyörűen megformált nők gyönyörű környezetben való ábrázolásának - legalábbis ma így mondanánk. A mester 1815-ben halt meg Edóban, de munkássága még csaknem száz évvel később is közvetve hatással volt az európai művészeti avantgárd Japán-szerető köreire.
A 19. század végén az első japán fametszetek olcsó import csomagolóanyagként kerültek Európába. A művészeti avantgárd ihlette, gondoljunk csak a radikális térfelosztásból és közvetlenségből élő Edgar Degas vagy Henri de Toulouse-Lautrec élénk színű alkotásaira. De a hatás kölcsönös volt: már a híres ukiyo-e művész, Torii Kiyonaga is olyan táj előtt jelenítette meg japán szépségeit, amely a horizontot tipikusan nyugati módon és perspektivikusan ábrázolja. Az ukiyo-e mozgalom a "Carpe diem!" szellemében a múló életet és a nap örömeit akarta ünnepelni.
Torii Kiyonaga céhének egyik nagy mestere volt, aki mostohaapjától, Torii Kiyomitsu-től tanult, és a kabuki színház színészeinek kifejező képeit készítette maszkszerű, torz, erősen sminkelt arcukkal. Tanárával ellentétben azonban elsősorban Tokió, majd Edo és más feltörekvő japán városok felső középosztálybeli társadalmának mindennapi örömeit ábrázolta. 1752-ben született Edóban, egy könyvkereskedő fiaként. Így, bár Kiyonaga nem tartozott ahhoz a jobb társadalomhoz, amelyet ábrázolni akart, sokkal tehetségesebb volt, mint tanára vér szerinti fia, így a tanára nyomdokaiba kellett lépnie. Fametszetein a finom és színlelő társaság mindennapi elfoglaltságait mutatja be nekünk. Így leszünk tanúi egy fürdőhelyi jelenetnek, amelyben a felöltözött, de meztelen nők is úgy tűnik, hogy észrevétlenül képzelik magukat. Egy anya megszárítja a gyermekét - egy példátlanul realista jelenet. Talán mi vagyunk a kukkoló, aki mintha egy rejtett nyíláson keresztül leskelődne? Az ábrázolt nők tehát kiállított kurtizánok? Nos, a férfi lehetett egy sansuke is, aki a japán fürdőházakban mindennapos masszőr volt. Kiyonaga azonban visszafogottabb jeleneteket is kínál, például kimonós nőket, akiket meglep egy zápor, és egy templomtető alatt keresnek menedéket, vagy csónakáznak egy tavon. Torii Kiyonaga egy festményciklust is készített a tizenkét hónapról, amely sokat elárul a korabeli japán társadalomról és annak kifinomult erkölcseiről. De játszó gyerekek mindenütt vannak a világon, és ezek a japán képek a legdinamikusabb és legélénkebb formában vannak jelen. A gyerekek itt azonban mezítláb hógolyócsatáznak, ami most nem igazán illik a különösen realista művész hírnevéhez.
Torii Kiyonaga átvette tanárától a Torii iskolát, és továbbadta tudását és újításait a művészek fiatalabb generációjának. A mai napig őt tartják a bijin-ga nagy mesterének, a gyönyörűen megformált nők gyönyörű környezetben való ábrázolásának - legalábbis ma így mondanánk. A mester 1815-ben halt meg Edóban, de munkássága még csaknem száz évvel később is közvetve hatással volt az európai művészeti avantgárd Japán-szerető köreire.
Oldal 1 / 6