Thomas H. Hunn brit művész expresszív akvarelljeiről volt ismert, amelyek főként tájképeket, kerteket és épületeket ábrázolnak Nagy-Britanniából. Ami első pillantásra feltűnő, hogy ábrázolásai szinte fotórealisztikusnak tűnnek, és tökéletesen megragadják az adott évszak könnyed hangulatát. A festő tehát már az impresszionizmus küszöbén áll, egy olyan művészeti irányzaté, amely inkább a könnyed hangulatok és érzések közvetítéséből él. Az impresszionizmussal ellentétben azonban Hunn a táj részleteit az eredetihez hűen ábrázolja, ami művészileg a realizmushoz viszi közelebb. A brit művész festményei évszaktól függően teljesen más hangulatot árasztanak, még akkor is, ha a motívum ugyanaz. Ez különösen a kertek ábrázolásában mutatkozik meg, amelyet Hunn többször is nagy odaadással választott képi témaként. Különösen lenyűgöző az "Októberi reggel a kertekben, Loseley, Surrey" című akvarell, amely a barna, a narancs és a szürke árnyalataiban pompázik. Hunn itt az arany október domináns színeit használja, és az egész ábrázolást aranybarna fényben fürdeti - ellentétben az őszre oly jellemző felhős, szürke éggel. Ezzel teljesen szemben áll a "The Pansy Garden, Munstead Wood, Surrey" című festmény, amely inkább a késő tavasz és a kora nyár árnyalatait mutatja. Finom pasztell árnyalatok és a virágok ragyogó pompája áll ennek az olajfestménynek a középpontjában, amely sokkal világosabbnak és finomabbnak tűnik, mint az "Októberi reggel a kertekben, Loseley, Surrey" című festmény, amely meleg narancssárga színben fürdik. Így Hunn nemcsak a különböző évszakok fényhangulatát adja vissza tökéletesen és fotorealisztikusan. Tájábrázolásai segítségével is képes különböző érzelmeket kiváltani a nézőből. Míg az "Októberi reggel" egyfajta meghittséget sugároz, addig a "The Pansy Garden" a meleg hónapokra jellemző könnyedséget hozza. A kerti táj növényvilágát különösen részletesen ábrázolja a "Napóra a rózsakertben" című műve, amely olyan, mintha egy nyár közepén, délben készült fénykép lenne a kertről.

A brit festő későbbi munkái még inkább a fényhangulatok közvetítésére összpontosítanak, és egyértelműen az impresszionizmus felé hajlanak. Különösen igaz ez a "Csendes folyó" című festményére, amely a víz felszínén a fény és az árnyék játékával bontakoztatja ki teljes képi hatását. A táj részletei még mindig fotorealisztikusan és részletesen vannak ábrázolva, de a vízfelület szinte átjárhatónak tűnik, és olyan, mint egy nagy tükör, amely visszatükrözi a táj hangulatát a nézőre. Itt a táj részletei elmosódva és megtörve jelennek meg a víz könnyű hullámzása által.