Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején sok olyan művész volt, aki tudatosan próbálkozott különböző irányzatokkal. Ez a célcsoport soha nem követte azt a szándékot, hogy bármilyen módon beskatulyázzák. Stevie Taylor is ebbe a célcsoportba tartozik. Olyan képeket készít, amelyek igazi közönségvonzóvá válhatnak. A szabad szellemű festő művei elkészítéséhez számos festészeti technikához és munkaanyaghoz folyamodik. A pasztell, a szén, a tinta és az akvarell mellett a tinta és a ceruza is fontos szerepet játszik. A művészeti piacon Stevie Taylor művei valódi gazdagodást jelentenek. Képi motívumai az ismerős és a megmagyarázhatatlan közötti feszültséget tükrözik. Bár a festett képi tárgyak ismerős környezetet sugallnak a nézőnek, egyes benyomások szándékosan eltolódnak a váratlan kontextusokkal.
Stevie Taylor nem sokat tart az irányelvekről és a mérésekről, hiszen a festő csak feleslegesen érzi magát korlátozva alkotói lendületében. Ehelyett az új szín- és formaelrendezések kísérleti területére támaszkodik. Finoman vázolt, egy kezet és egy szívet ábrázoló képeinek részletei magas felismerési értéket biztosítanak. Stevie Tayler ezekben a mintákban a színek diszkrét megválasztása mellett döntött. A minimalista ábrázolás nagyon különleges jelleget kölcsönöz a diagramoknak. A festő ugyanezt a sémát használta egy másik, rendkívül szimbolikus művénél is. Nevezetesen a vörös szalagokkal díszített képeken, amelyek valahogy a HIV-fertőzöttekkel és az AIDS-betegekkel való szolidaritás világszerte ismert szimbólumára, a "Vörös szalagra" emlékeztetnek. Stevie Tayler szándékosan választotta ezt az utánzást, hogy a szeretet és a reményt fejezze ki.
A festő még a portrék kategóriájában is nagy tehetségről tesz tanúbizonyságot. Szénnel és pasztellkrétával lenyűgöző módon vetette papírra például Sigmund Freudot. Az 1997-es "A táncosnő" című terv egyértelműen a modern művészeti festészet irányába mutat. A diagramból szinte absztrakt jellemzők olvashatók ki. A "Tagadás" című portré egy jóképű férfit ábrázol, aki fejét a kezére támasztja és elgondolkodóan néz. Ellenpéldaként egy olyan arc kerül a középpontba, amelyet látszólag törés gyötör. Talán a prezentáció egy megosztott személyiség? Stevie Taylor valóban üzenetet rejtett a festménybe? Mindenesetre ez a műalkotás sok értelmezési lehetőséget hagy, ha ránézünk. Pontosan ez volt a szándéka. Ezt a szándékot több más festmény is kifejezetten kifejezi, mint például az "Angyalok", a "Hasadás", az "Ember változik a szellemek jelenlétében" vagy a "Kiben bízhatsz". Minden egyes alkotás képes érzelmeket kiváltani és érdeklődést kelteni. Taylor képi világa magával ragadja a nézőt, és óhatatlanul mentális mozit indít el. A festőnek sikerült lehetőséget adnia a közönségnek arra, hogy azonosulni tudjon a színes alkotásokkal. A művek mindenképpen megmaradnak az emlékezetben.
Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején sok olyan művész volt, aki tudatosan próbálkozott különböző irányzatokkal. Ez a célcsoport soha nem követte azt a szándékot, hogy bármilyen módon beskatulyázzák. Stevie Taylor is ebbe a célcsoportba tartozik. Olyan képeket készít, amelyek igazi közönségvonzóvá válhatnak. A szabad szellemű festő művei elkészítéséhez számos festészeti technikához és munkaanyaghoz folyamodik. A pasztell, a szén, a tinta és az akvarell mellett a tinta és a ceruza is fontos szerepet játszik. A művészeti piacon Stevie Taylor művei valódi gazdagodást jelentenek. Képi motívumai az ismerős és a megmagyarázhatatlan közötti feszültséget tükrözik. Bár a festett képi tárgyak ismerős környezetet sugallnak a nézőnek, egyes benyomások szándékosan eltolódnak a váratlan kontextusokkal.
Stevie Taylor nem sokat tart az irányelvekről és a mérésekről, hiszen a festő csak feleslegesen érzi magát korlátozva alkotói lendületében. Ehelyett az új szín- és formaelrendezések kísérleti területére támaszkodik. Finoman vázolt, egy kezet és egy szívet ábrázoló képeinek részletei magas felismerési értéket biztosítanak. Stevie Tayler ezekben a mintákban a színek diszkrét megválasztása mellett döntött. A minimalista ábrázolás nagyon különleges jelleget kölcsönöz a diagramoknak. A festő ugyanezt a sémát használta egy másik, rendkívül szimbolikus művénél is. Nevezetesen a vörös szalagokkal díszített képeken, amelyek valahogy a HIV-fertőzöttekkel és az AIDS-betegekkel való szolidaritás világszerte ismert szimbólumára, a "Vörös szalagra" emlékeztetnek. Stevie Tayler szándékosan választotta ezt az utánzást, hogy a szeretet és a reményt fejezze ki.
A festő még a portrék kategóriájában is nagy tehetségről tesz tanúbizonyságot. Szénnel és pasztellkrétával lenyűgöző módon vetette papírra például Sigmund Freudot. Az 1997-es "A táncosnő" című terv egyértelműen a modern művészeti festészet irányába mutat. A diagramból szinte absztrakt jellemzők olvashatók ki. A "Tagadás" című portré egy jóképű férfit ábrázol, aki fejét a kezére támasztja és elgondolkodóan néz. Ellenpéldaként egy olyan arc kerül a középpontba, amelyet látszólag törés gyötör. Talán a prezentáció egy megosztott személyiség? Stevie Taylor valóban üzenetet rejtett a festménybe? Mindenesetre ez a műalkotás sok értelmezési lehetőséget hagy, ha ránézünk. Pontosan ez volt a szándéka. Ezt a szándékot több más festmény is kifejezetten kifejezi, mint például az "Angyalok", a "Hasadás", az "Ember változik a szellemek jelenlétében" vagy a "Kiben bízhatsz". Minden egyes alkotás képes érzelmeket kiváltani és érdeklődést kelteni. Taylor képi világa magával ragadja a nézőt, és óhatatlanul mentális mozit indít el. A festőnek sikerült lehetőséget adnia a közönségnek arra, hogy azonosulni tudjon a színes alkotásokkal. A művek mindenképpen megmaradnak az emlékezetben.
Oldal 1 / 1