Oldal 1 / 2
Simone Martini biztosan látta a paradicsomot. Legalábbis Petrarca így vélekedett, miután meglátta Martini portréját szeretett Laurájáról. A festő ugyanis testi szépsége mellett mennyei erényeit is megörökítette. Ki volt ez a férfi, akinek látszólag szinte természetfeletti képességei voltak? Simone Martini valóban a 14. század elejének egyik vezető festője volt. A modern kor küszöbén művészete a múlt forrásaiból táplálkozik, és előre mutat az eljövendőre. Martini a művészeti felfordulás korában élt. Filippo Brunelleschi (1377-1447) firenzei szobrász és építőmester kortársa volt, akinek a perspektíva felfedezését tulajdonítják. Egy Vasari által készített sírfelirat vitatott reprodukciója szerint Simone Martini 1284-ben született Sienában. A szokásoknak megfelelően tanoncként egy mester iskolájába lépett be. Duccio di Buoninsegna a legvalószínűbb választás, bár a reneszánsz források szerint Giotto di Bondone is szóba jöhet. Mindenesetre a korszak nagyjaival állt cserében.
Martini első megerősített művében, a sienai Palazzo Pubblico számára készült 1315-ös Maestà-ban már mint rangos festő jelenik meg előttünk. Hírneve gyorsan elterjedt, és 1317-ben Nápolyba került, ahol Anjou Róbert udvari festőjeként festette meg a király megkoronázását, amelyet szentté avatott toulouse-i testvére, Lajos festett a San Lorenzo Maggiore számára. Ezt követte 1322-1326-ban egy Szent Márton életéből vett jeleneteket tartalmazó freskóciklus az assisi San Francesco bazilika Szent Márton-kápolnája számára, 1342-ben a Passió poliptichonja az Orsini család számára, majd 1329-ben Guidoriccio da Fogliano Montemassi ostrománál című ábrázolása, szintén a sienai Palazzo Pubblico számára. 1335-ben XII. Benedek pápa Avignonba hívta Martinit, hogy fesse meg a kápolnát. 1335-ben XII. Martini Avignonba, hogy freskókkal díszítse a pápai udvart. Ebben az időben találkozott Petrarca-val, aki megrendelte Laura portréját, valamint a címlapot Servius Vergiliushoz írt kommentárjának kiadásához. A festészet és a költészet barátsága a két férfi alakjában a humanizmus korai időszakának jelentős epizódja.
Martini újító ereje már a sienai Maestàban is megmutatkozik. Duccio hatása még mindig érzékelhető, például a pisai iskolából és Giottótól átvett bizánci hatásokban. A mű könnyű ecsetkezeléssel és finom, részletes kivitelezéssel, élénk és értékes színekkel nyűgöz le. Az Alpokon túlról érkező gótikus formák, a miniatúrák és az aranyművesség áramló formái éppúgy nyomot hagytak maguk után, mint a sienai szobrász, Lorenzo Maitani munkáiból származó arabeszk elemek vagy Giotto festői realizmusa. Avignoni munkássága során Martini életművében az olasz és francia stílusok egy új festészeti stílusban egyesültek, amely az Avignoni Iskola néven vált ismertté. Simone Martini nagy tiszteletnek örvendő 1344-ben halt meg Avignonban.
Simone Martini biztosan látta a paradicsomot. Legalábbis Petrarca így vélekedett, miután meglátta Martini portréját szeretett Laurájáról. A festő ugyanis testi szépsége mellett mennyei erényeit is megörökítette. Ki volt ez a férfi, akinek látszólag szinte természetfeletti képességei voltak? Simone Martini valóban a 14. század elejének egyik vezető festője volt. A modern kor küszöbén művészete a múlt forrásaiból táplálkozik, és előre mutat az eljövendőre. Martini a művészeti felfordulás korában élt. Filippo Brunelleschi (1377-1447) firenzei szobrász és építőmester kortársa volt, akinek a perspektíva felfedezését tulajdonítják. Egy Vasari által készített sírfelirat vitatott reprodukciója szerint Simone Martini 1284-ben született Sienában. A szokásoknak megfelelően tanoncként egy mester iskolájába lépett be. Duccio di Buoninsegna a legvalószínűbb választás, bár a reneszánsz források szerint Giotto di Bondone is szóba jöhet. Mindenesetre a korszak nagyjaival állt cserében.
Martini első megerősített művében, a sienai Palazzo Pubblico számára készült 1315-ös Maestà-ban már mint rangos festő jelenik meg előttünk. Hírneve gyorsan elterjedt, és 1317-ben Nápolyba került, ahol Anjou Róbert udvari festőjeként festette meg a király megkoronázását, amelyet szentté avatott toulouse-i testvére, Lajos festett a San Lorenzo Maggiore számára. Ezt követte 1322-1326-ban egy Szent Márton életéből vett jeleneteket tartalmazó freskóciklus az assisi San Francesco bazilika Szent Márton-kápolnája számára, 1342-ben a Passió poliptichonja az Orsini család számára, majd 1329-ben Guidoriccio da Fogliano Montemassi ostrománál című ábrázolása, szintén a sienai Palazzo Pubblico számára. 1335-ben XII. Benedek pápa Avignonba hívta Martinit, hogy fesse meg a kápolnát. 1335-ben XII. Martini Avignonba, hogy freskókkal díszítse a pápai udvart. Ebben az időben találkozott Petrarca-val, aki megrendelte Laura portréját, valamint a címlapot Servius Vergiliushoz írt kommentárjának kiadásához. A festészet és a költészet barátsága a két férfi alakjában a humanizmus korai időszakának jelentős epizódja.
Martini újító ereje már a sienai Maestàban is megmutatkozik. Duccio hatása még mindig érzékelhető, például a pisai iskolából és Giottótól átvett bizánci hatásokban. A mű könnyű ecsetkezeléssel és finom, részletes kivitelezéssel, élénk és értékes színekkel nyűgöz le. Az Alpokon túlról érkező gótikus formák, a miniatúrák és az aranyművesség áramló formái éppúgy nyomot hagytak maguk után, mint a sienai szobrász, Lorenzo Maitani munkáiból származó arabeszk elemek vagy Giotto festői realizmusa. Avignoni munkássága során Martini életművében az olasz és francia stílusok egy új festészeti stílusban egyesültek, amely az Avignoni Iskola néven vált ismertté. Simone Martini nagy tiszteletnek örvendő 1344-ben halt meg Avignonban.