A 19. század mélyén, amikor a művészvilágot a férfiak uralták, egy figyelemre méltó nő emelkedik fel, aki fellázad a társadalmi normák ellen, és saját utat tör magának a művészeti életben. A neve Rosa Bonheur, egy francia állatfestő, aki azzal a rendkívüli képességével szerzett magának nevet, hogy a természetet a maga legszűkebb és leghitelesebb formájában ábrázolta. Bonheur 1822. március 16-án született Bordeaux-ban és 1899. május 25-én halt meg Thomeryben, és olyan örökséget hagyott hátra, amely a mai napig él a művészetkedvelők szívében.
A művészcsaládból származó Bonheur-t édesapja, a rajzoló és tájképfestő Raymond Bonheur vezette be a művészetbe. Korán az állatfestészetre specializálódott, a szarvasmarhákra és lovakra összpontosítva, ami megkülönböztette őt kortársaitól, akik inkább a kisebb állatok, például a madarak és a halak felé fordultak. Bonheur nem volt hétköznapi művész; a festészetre nem csupán hobbiként, hanem hivatásként tekintett, és a hagyományos szerepmodelleken túl élt. Kivétel volt a 19. század férfiak uralta művészeti világában, és emancipált leszbikus nőként nagyrészt a saját feltételei szerint alakíthatta életét.
Édesanyja 1833-ban bekövetkezett halála után Bonheur átmenetileg egy szabóságban dolgozott, majd egy baráti házaspárnak segített a színezésben. Leányinternátusba járt, ahonnan azonban 13 éves korában mint nehezen nevelhetőt elbocsátották. Ettől kezdve napközben apja műtermében dolgozott, és a Louvre-ban a Művészet0, a Művészet1 és a holland állatfestő Művészet2 műveit másolta. Ezek a korai tapasztalatok formálták művészi stílusát és a művészet iránti elkötelezettségét.
Bonheur a párizsi Szalon-kiállításokon való részvétele révén szerzett hírnevet. Az 1848-as Szalonban bemutatott "Bœufs et Taureaux, race du Cantal" című festménye hozta meg számára az elismerést. Az 1853-as Szalonban kiállított "A lóvásár" című műve tette híressé. Ezt a festményt, amely megalapozta világhírnevét, végül Cornelius Vanderbilt észak-amerikai vasúti király vásárolta meg, és a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumnak adományozta, ahol ma is található. E remekmű mellett számos más változat is létezik.
Bonheur nemcsak művészileg, hanem gazdaságilag is nagyon sikeres volt. Elsősorban állatportrékat készített gazdag angliai és amerikai megrendelők számára. Mivel egyre több látogató özönlött a műtermébe, visszavonult egy kis kastélyba, a Château de By-ba a fontainebleau-i erdő szélén. Ott élt barátnőjével és élettársával, Nathalie Micas-szal, akit festészetének bevételéből vásárolt. Ebben az idilli visszavonultságban, amelyet egy kiterjedt magánállatkert vett körül, folytatta a természet szépségét és vadságát megörökítő, lenyűgöző alkotásait.
Sokoldalúan tehetséges és érdeklődő nő volt. Érdeklődése egyre inkább a nagyvadak iránt nőtt, és még két cirkuszi oroszlánlányt is kapott ajándékba. Külön engedéllyel a hatvanhét éves nő megfestette a bölényeket és a musztángokat Buffalo Bill Cody vadnyugati bemutatóján az 1889-es párizsi világkiállításra. Cody önreklámozásra használta a róla készült lovas portrét, és a nyilvánosságot azzal köszönte meg, hogy vadlovakkal lovagolt vidéki birtokára. Bonheurt Buffalo Bill show-ja ihlette az "Indiánok vadásznak bölényre" című festményéhez.
Élete utolsó évében összebarátkozott Anna Elizabeth Klumpke amerikai festőnővel, aki több portrét is festett róla. A két nő szerelmi kapcsolata Bonheur 1899-ben bekövetkezett haláláig tartott. Rosa Bonheur 77 éves korában halt meg Párizsban, és a Père Lachaise temetőben temették el Nathalie Micas mellé.
Rosa Bonheur öröksége ma is él, nemcsak a művészetkedvelők szívében, hanem a műveit reprodukáló művészeti nyomatokon is. A műnyomatok reprodukciójára szakosodott vállalatként büszkén tisztelgünk az olyan művészek szépsége és tehetsége előtt, mint Rosa Bonheur. Műveiket a legnagyobb gondossággal és pontossággal reprodukáljuk, hogy igazságot szolgáltassunk az eredeti műalkotásnak, és megragadjuk művészetük lényegét. Minden egyes nyomat tisztelgés Rosa Bonheur tehetsége és szenvedélye előtt, és emlékeztető egy olyan nő erejére és bátorságára, aki fellázadt a társadalmi normák ellen, és saját utat tört magának a művészeti életben.
A 19. század mélyén, amikor a művészvilágot a férfiak uralták, egy figyelemre méltó nő emelkedik fel, aki fellázad a társadalmi normák ellen, és saját utat tör magának a művészeti életben. A neve Rosa Bonheur, egy francia állatfestő, aki azzal a rendkívüli képességével szerzett magának nevet, hogy a természetet a maga legszűkebb és leghitelesebb formájában ábrázolta. Bonheur 1822. március 16-án született Bordeaux-ban és 1899. május 25-én halt meg Thomeryben, és olyan örökséget hagyott hátra, amely a mai napig él a művészetkedvelők szívében.
A művészcsaládból származó Bonheur-t édesapja, a rajzoló és tájképfestő Raymond Bonheur vezette be a művészetbe. Korán az állatfestészetre specializálódott, a szarvasmarhákra és lovakra összpontosítva, ami megkülönböztette őt kortársaitól, akik inkább a kisebb állatok, például a madarak és a halak felé fordultak. Bonheur nem volt hétköznapi művész; a festészetre nem csupán hobbiként, hanem hivatásként tekintett, és a hagyományos szerepmodelleken túl élt. Kivétel volt a 19. század férfiak uralta művészeti világában, és emancipált leszbikus nőként nagyrészt a saját feltételei szerint alakíthatta életét.
Édesanyja 1833-ban bekövetkezett halála után Bonheur átmenetileg egy szabóságban dolgozott, majd egy baráti házaspárnak segített a színezésben. Leányinternátusba járt, ahonnan azonban 13 éves korában mint nehezen nevelhetőt elbocsátották. Ettől kezdve napközben apja műtermében dolgozott, és a Louvre-ban a Művészet0, a Művészet1 és a holland állatfestő Művészet2 műveit másolta. Ezek a korai tapasztalatok formálták művészi stílusát és a művészet iránti elkötelezettségét.
Bonheur a párizsi Szalon-kiállításokon való részvétele révén szerzett hírnevet. Az 1848-as Szalonban bemutatott "Bœufs et Taureaux, race du Cantal" című festménye hozta meg számára az elismerést. Az 1853-as Szalonban kiállított "A lóvásár" című műve tette híressé. Ezt a festményt, amely megalapozta világhírnevét, végül Cornelius Vanderbilt észak-amerikai vasúti király vásárolta meg, és a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumnak adományozta, ahol ma is található. E remekmű mellett számos más változat is létezik.
Bonheur nemcsak művészileg, hanem gazdaságilag is nagyon sikeres volt. Elsősorban állatportrékat készített gazdag angliai és amerikai megrendelők számára. Mivel egyre több látogató özönlött a műtermébe, visszavonult egy kis kastélyba, a Château de By-ba a fontainebleau-i erdő szélén. Ott élt barátnőjével és élettársával, Nathalie Micas-szal, akit festészetének bevételéből vásárolt. Ebben az idilli visszavonultságban, amelyet egy kiterjedt magánállatkert vett körül, folytatta a természet szépségét és vadságát megörökítő, lenyűgöző alkotásait.
Sokoldalúan tehetséges és érdeklődő nő volt. Érdeklődése egyre inkább a nagyvadak iránt nőtt, és még két cirkuszi oroszlánlányt is kapott ajándékba. Külön engedéllyel a hatvanhét éves nő megfestette a bölényeket és a musztángokat Buffalo Bill Cody vadnyugati bemutatóján az 1889-es párizsi világkiállításra. Cody önreklámozásra használta a róla készült lovas portrét, és a nyilvánosságot azzal köszönte meg, hogy vadlovakkal lovagolt vidéki birtokára. Bonheurt Buffalo Bill show-ja ihlette az "Indiánok vadásznak bölényre" című festményéhez.
Élete utolsó évében összebarátkozott Anna Elizabeth Klumpke amerikai festőnővel, aki több portrét is festett róla. A két nő szerelmi kapcsolata Bonheur 1899-ben bekövetkezett haláláig tartott. Rosa Bonheur 77 éves korában halt meg Párizsban, és a Père Lachaise temetőben temették el Nathalie Micas mellé.
Rosa Bonheur öröksége ma is él, nemcsak a művészetkedvelők szívében, hanem a műveit reprodukáló művészeti nyomatokon is. A műnyomatok reprodukciójára szakosodott vállalatként büszkén tisztelgünk az olyan művészek szépsége és tehetsége előtt, mint Rosa Bonheur. Műveiket a legnagyobb gondossággal és pontossággal reprodukáljuk, hogy igazságot szolgáltassunk az eredeti műalkotásnak, és megragadjuk művészetük lényegét. Minden egyes nyomat tisztelgés Rosa Bonheur tehetsége és szenvedélye előtt, és emlékeztető egy olyan nő erejére és bátorságára, aki fellázadt a társadalmi normák ellen, és saját utat tört magának a művészeti életben.
Oldal 1 / 2