A politikai szatíra lényegében egyidős magával a politikával - gondoljunk csak Szophoklészre az ókori Görögországban vagy az udvari bolondra Shakespeare Lear királyában. Viktória királynő idején brit emberként, aki a legújabb társadalmi vagy akár politikai gúnyolódásoknak akart hódolni, 1841-től kezdve általában a "Punch"-ot követelte. A Punch brit megfelelőjét bemutató borítót Richard Doyle írta, aki az első "rajzfilmek" némelyikét is készítette.
Richard Doyle egy karikaturista és portréfestő kisebbik fiaként született bele ebbe a művészetbe. Állítólag már tizenkét éves korában gúnyos képekkel illusztrálta Homéroszt. Már fiatalon híre ment tehetségének - 1840-től John Leech karikaturistával dolgozott együtt; Doyle megrendelői között volt John Ruskin, William M. Thackerey és Charkes Dickens regényíró is. E tekintetben fontos megjegyezni, hogy a fényképezés kora előtt sok regényt rajzokkal, fametszetekkel vagy acélmetszetekkel illusztráltak. A jó szerzők jó illusztrátorokat követeltek; ez az egyik oka annak, hogy az irodalmi klasszikusok első kiadásai ma olyan értékesek.
1843-ban Doyle a Punch munkatársa lett. Alapítója, Henry Mayhew elkötelezett volt a szociális reformok mellett - máig ismert név az elszegényedett brit munkások és kézművesek helyzetét vizsgáló kiterjedt statisztikai kutatásai miatt -, és a viktoriánus korszak minden rosszának szócsövét követelte. A magazin, valamint a benne megjelenő újszerű "rajzfilmek" (rajzolt képregények) gyorsan terjedtek, és Richard Doyle-nak nagy szerepe volt abban, hogy ez megvalósuljon.
De Doyle nemcsak rajzceruzával gúnyolódott, hanem - ahogy ír vezetékneve is mutatja - hívő katolikus is volt. Amikor a Punch bírálta IX. Piusz pápa politikaváltását (Piusz, aki eleinte liberális reformer volt, az 1848-as forradalom hatására konzervatív irányba fordult), Doyle anno 1850-ben lemondott, és ismét a könyvillusztráció, különösen a mesék és legendák illusztrálása felé fordult. Utolsó nagy műve az 1884-ben The Princess Nobody címmel megjelent rajzgyűjtemény volt, Andrew Lang szövegével.
Richard Doyle nem érte meg a Láthatatlan hercegnő sikerét: 1883-ban agyvérzés következtében meghalt. Ekkorra korábbi társai, Charles Dickens mint író és a "The Punch" mint szatirikus lap már régen irodalom- és médiatörténelmet írtak.
A politikai szatíra lényegében egyidős magával a politikával - gondoljunk csak Szophoklészre az ókori Görögországban vagy az udvari bolondra Shakespeare Lear királyában. Viktória királynő idején brit emberként, aki a legújabb társadalmi vagy akár politikai gúnyolódásoknak akart hódolni, 1841-től kezdve általában a "Punch"-ot követelte. A Punch brit megfelelőjét bemutató borítót Richard Doyle írta, aki az első "rajzfilmek" némelyikét is készítette.
Richard Doyle egy karikaturista és portréfestő kisebbik fiaként született bele ebbe a művészetbe. Állítólag már tizenkét éves korában gúnyos képekkel illusztrálta Homéroszt. Már fiatalon híre ment tehetségének - 1840-től John Leech karikaturistával dolgozott együtt; Doyle megrendelői között volt John Ruskin, William M. Thackerey és Charkes Dickens regényíró is. E tekintetben fontos megjegyezni, hogy a fényképezés kora előtt sok regényt rajzokkal, fametszetekkel vagy acélmetszetekkel illusztráltak. A jó szerzők jó illusztrátorokat követeltek; ez az egyik oka annak, hogy az irodalmi klasszikusok első kiadásai ma olyan értékesek.
1843-ban Doyle a Punch munkatársa lett. Alapítója, Henry Mayhew elkötelezett volt a szociális reformok mellett - máig ismert név az elszegényedett brit munkások és kézművesek helyzetét vizsgáló kiterjedt statisztikai kutatásai miatt -, és a viktoriánus korszak minden rosszának szócsövét követelte. A magazin, valamint a benne megjelenő újszerű "rajzfilmek" (rajzolt képregények) gyorsan terjedtek, és Richard Doyle-nak nagy szerepe volt abban, hogy ez megvalósuljon.
De Doyle nemcsak rajzceruzával gúnyolódott, hanem - ahogy ír vezetékneve is mutatja - hívő katolikus is volt. Amikor a Punch bírálta IX. Piusz pápa politikaváltását (Piusz, aki eleinte liberális reformer volt, az 1848-as forradalom hatására konzervatív irányba fordult), Doyle anno 1850-ben lemondott, és ismét a könyvillusztráció, különösen a mesék és legendák illusztrálása felé fordult. Utolsó nagy műve az 1884-ben The Princess Nobody címmel megjelent rajzgyűjtemény volt, Andrew Lang szövegével.
Richard Doyle nem érte meg a Láthatatlan hercegnő sikerét: 1883-ban agyvérzés következtében meghalt. Ekkorra korábbi társai, Charles Dickens mint író és a "The Punch" mint szatirikus lap már régen irodalom- és médiatörténelmet írtak.
Oldal 1 / 4