A 19. században a tündér-, gnóm- és manómotívumok önálló műfajjá fejlődtek. A mitikus lények egyre gyakrabban jelentek meg, mind számos művész festményein, mind pedig számos kiállítás motívumaként. E műfaj egyik ismert képviselője Richard Dadd, egy angol festő, akinek története sikeres művészi karrierrel kezdődött és skizofréniával végződött. Műfajai a következők voltak: Történelem, portrék és tájképek - de manó motívumok is. Ez utóbbiak már fiatalon felkeltették a közönség érdeklődését, és számos kritikus dicsérte őket, ami ösztönözte e motívum önálló műfajjá fejlődését. Feltételezések szerint a művész már a Királyi Akadémia iskolájában, ahol tanult, és így kapcsolatba került az ilyen motívumokat ismerő professzorokkal, különös érdeklődést tanúsított a manótéma iránt. 1838-ban Richard Dadd megalakította a "The Clique" nevű festőcsoportot, amelynek fő témája az akadémikus festészet volt. Ebben a körben olyan művészek voltak, mint ARTISTREPLEPLACE0, ARTISTREPLEPLACE1, ARTISTREPLEPLACE2 és mások.
Festményeinek fejlődése párhuzamos a festő mentális állapotával; míg a korábbi művek könnyedebbnek tűnnek, a későbbiek mintha a zűrzavarnak engedtek volna (vö. a "Düh" és a "Gyere e sárga homokra"), bár eltérőek a vélemények arról, hogy a betegség kezdete milyen mértékben befolyásolta Dadd festészetét. Az azonban biztos, hogy a festmények részletei részletesek és átgondoltan festettek.
Figyelemre méltó az a hatás, amelyet a festmények kiváltanak. Míg a manók korábbi ábrázolásai egy fantáziavilág részének tűnnek, addig Dadd művei a néző tudatával "kísérleteznek". A tudatot el kellett választani a való világtól, és egyfajta transzba kellett helyezni. Bár a művész a kórházban fekve is folytatta a festészetet, fokozatosan kiszorult a művészeti életből. Ennek ellenére művei nem veszítettek jelentőségükből, és számos kiállításon élvezték a figyelmet.
A 19. században a tündér-, gnóm- és manómotívumok önálló műfajjá fejlődtek. A mitikus lények egyre gyakrabban jelentek meg, mind számos művész festményein, mind pedig számos kiállítás motívumaként. E műfaj egyik ismert képviselője Richard Dadd, egy angol festő, akinek története sikeres művészi karrierrel kezdődött és skizofréniával végződött. Műfajai a következők voltak: Történelem, portrék és tájképek - de manó motívumok is. Ez utóbbiak már fiatalon felkeltették a közönség érdeklődését, és számos kritikus dicsérte őket, ami ösztönözte e motívum önálló műfajjá fejlődését. Feltételezések szerint a művész már a Királyi Akadémia iskolájában, ahol tanult, és így kapcsolatba került az ilyen motívumokat ismerő professzorokkal, különös érdeklődést tanúsított a manótéma iránt. 1838-ban Richard Dadd megalakította a "The Clique" nevű festőcsoportot, amelynek fő témája az akadémikus festészet volt. Ebben a körben olyan művészek voltak, mint ARTISTREPLEPLACE0, ARTISTREPLEPLACE1, ARTISTREPLEPLACE2 és mások.
Festményeinek fejlődése párhuzamos a festő mentális állapotával; míg a korábbi művek könnyedebbnek tűnnek, a későbbiek mintha a zűrzavarnak engedtek volna (vö. a "Düh" és a "Gyere e sárga homokra"), bár eltérőek a vélemények arról, hogy a betegség kezdete milyen mértékben befolyásolta Dadd festészetét. Az azonban biztos, hogy a festmények részletei részletesek és átgondoltan festettek.
Figyelemre méltó az a hatás, amelyet a festmények kiváltanak. Míg a manók korábbi ábrázolásai egy fantáziavilág részének tűnnek, addig Dadd művei a néző tudatával "kísérleteznek". A tudatot el kellett választani a való világtól, és egyfajta transzba kellett helyezni. Bár a művész a kórházban fekve is folytatta a festészetet, fokozatosan kiszorult a művészeti életből. Ennek ellenére művei nem veszítettek jelentőségükből, és számos kiállításon élvezték a figyelmet.
Oldal 1 / 1