Philippe de Champaigne flamand gyökerekkel rendelkező francia barokk festő volt. Champaigne szegény körülmények között született Brüsszelben, és először Jacques Fouquier-nél tanult. 1621-től Párizsban élt és dolgozott. Itt 1625-ben a híres festő, Nicolas Duchesne irányításával, a MŰVÉSZETI TÁRSASÁGgal0 együtt megbízást kapott a Palais du Luxembourg termeinek díszítésére. Champaigne állítólag olyan tehetséges volt, hogy Duchesne hamar féltékeny lett, és veszélyeztetve látta státuszát. Champaigne kénytelen volt elhagyni Párizst és visszaköltözni Brüsszelbe, ahol a testvérével élt. Amikor Duchesne végül meghalt, Champaigne számára ismét megnyílt az út Párizsba. Amikor visszatért Párizsba, még Duchesne lányát is feleségül vette. Az anyakirálynő, Mária de Medici nem sokkal visszatérése után kinevezte őt Duchesne utódjává, első udvari festőjévé. Ő volt az egyik legnagyobb pártfogója, és gondoskodott arról, hogy karrierje Franciaországban gyorsan haladjon előre.
De Champaigne udvari festőként évi 1200 font szép nyugdíjat kapott. Az anyakirálynő nemcsak maga adott neki számos megbízást, hanem befolyása lehetővé tette, hogy a festő XIII. Lajos király, Richelieu és Marzin bíborosok számára is számos megbízást vállaljon. Ő volt az egyetlen festő, akinek megengedték, hogy Richelieu portréit fesse. Összesen 11 alkalommal festette meg a bíborost. Franciaország legbefolyásosabb bíborosának portréjának különlegessége, hogy az egyházi méltóságoknál megszokottól eltérően állva és nem ülve festette meg. 1643-tól Champaigne csatlakozott a janzenizmushoz, a katolikus egyházon belüli vallási mozgalomhoz, amely akkoriban különösen népszerű volt Franciaországban. Ettől kezdve, új hitének hatására, a barokkban megszokott konvenciók közül sokat kezdett elvetni. Leegyszerűsítette portréit, és nem volt hajlandó a portréalanyok múló arckifejezéseit megadni. Champaignes festményein a flamand, a francia és az olasz hatások egyaránt megmutatkoztak. A portré stílusára a Peter Paul Rubens és a Anthony van Dyck volt hatással.
Champaigne vitathatatlanul legjelentősebb hozzájárulása a francia művészethez az volt, hogy 1648-ban társalapítója volt az Académie royale de peinture et de sculpture-nek, amely a 18. századtól kezdve Franciaország egyik legfontosabb művészeti intézményévé vált. Champaigne kezdetben maga is tanított az akadémián, később pedig az igazgatója lett. Tanítványai közé tartozott unokaöccse Jean Baptiste de Champaigne, William Faithhorne és Nicolas de Plattemontagne. Az 1660-as évektől Champaigne hírneve csökkent, és főleg Charles Lebrun szorította háttérbe. Ezután visszavonult Párizsból, és Port-Royalban, a janzenizmus fellegvárában élt. Leghíresebb műve, az "Ex voto 1662" ebből az időszakból származik. Lányát, aki apáca lett a kolostorban, a kolostor apátnőjével imádkozik.
Philippe de Champaigne flamand gyökerekkel rendelkező francia barokk festő volt. Champaigne szegény körülmények között született Brüsszelben, és először Jacques Fouquier-nél tanult. 1621-től Párizsban élt és dolgozott. Itt 1625-ben a híres festő, Nicolas Duchesne irányításával, a MŰVÉSZETI TÁRSASÁGgal0 együtt megbízást kapott a Palais du Luxembourg termeinek díszítésére. Champaigne állítólag olyan tehetséges volt, hogy Duchesne hamar féltékeny lett, és veszélyeztetve látta státuszát. Champaigne kénytelen volt elhagyni Párizst és visszaköltözni Brüsszelbe, ahol a testvérével élt. Amikor Duchesne végül meghalt, Champaigne számára ismét megnyílt az út Párizsba. Amikor visszatért Párizsba, még Duchesne lányát is feleségül vette. Az anyakirálynő, Mária de Medici nem sokkal visszatérése után kinevezte őt Duchesne utódjává, első udvari festőjévé. Ő volt az egyik legnagyobb pártfogója, és gondoskodott arról, hogy karrierje Franciaországban gyorsan haladjon előre.
De Champaigne udvari festőként évi 1200 font szép nyugdíjat kapott. Az anyakirálynő nemcsak maga adott neki számos megbízást, hanem befolyása lehetővé tette, hogy a festő XIII. Lajos király, Richelieu és Marzin bíborosok számára is számos megbízást vállaljon. Ő volt az egyetlen festő, akinek megengedték, hogy Richelieu portréit fesse. Összesen 11 alkalommal festette meg a bíborost. Franciaország legbefolyásosabb bíborosának portréjának különlegessége, hogy az egyházi méltóságoknál megszokottól eltérően állva és nem ülve festette meg. 1643-tól Champaigne csatlakozott a janzenizmushoz, a katolikus egyházon belüli vallási mozgalomhoz, amely akkoriban különösen népszerű volt Franciaországban. Ettől kezdve, új hitének hatására, a barokkban megszokott konvenciók közül sokat kezdett elvetni. Leegyszerűsítette portréit, és nem volt hajlandó a portréalanyok múló arckifejezéseit megadni. Champaignes festményein a flamand, a francia és az olasz hatások egyaránt megmutatkoztak. A portré stílusára a Peter Paul Rubens és a Anthony van Dyck volt hatással.
Champaigne vitathatatlanul legjelentősebb hozzájárulása a francia művészethez az volt, hogy 1648-ban társalapítója volt az Académie royale de peinture et de sculpture-nek, amely a 18. századtól kezdve Franciaország egyik legfontosabb művészeti intézményévé vált. Champaigne kezdetben maga is tanított az akadémián, később pedig az igazgatója lett. Tanítványai közé tartozott unokaöccse Jean Baptiste de Champaigne, William Faithhorne és Nicolas de Plattemontagne. Az 1660-as évektől Champaigne hírneve csökkent, és főleg Charles Lebrun szorította háttérbe. Ezután visszavonult Párizsból, és Port-Royalban, a janzenizmus fellegvárában élt. Leghíresebb műve, az "Ex voto 1662" ebből az időszakból származik. Lányát, aki apáca lett a kolostorban, a kolostor apátnőjével imádkozik.
Oldal 1 / 3