Oldal 1 / 17
A történelem szemszögéből nézve az impresszionizmus korszaka gyakran a művészet gondtalan korszakának tűnik. Művészek, akik káprázatos lábnyomokat hagytak maguk után, és személyes természetszemléletükkel lenyűgözték az utókort. Az ábrázolásmódba olyan szabadság költözött, amely nem volt inspiráló a korszak minden festője számára. Paul Cezanne a művészeti élet egyik kívülállója volt. A hatalmas provence-i tájban otthonosan mozgott, Párizs nyüzsgő városi élete azonban lelassította kreativitását. Művésztársai körében Cezanne-t mogorva és elutasítónak tartották. Cezanne olyan festő volt, aki alkotói életének sok évét töltötte kereséssel. A festőből hiányzott az a temperamentum és lendületesség, amellyel Manet festette képeit. Cezanne komolyan gondolta, órákat töltött azzal, hogy a palettáján addig keverte az árnyalatokat, amíg az árnyalat meg nem felelt meg neki. A festék felhordása nem volt spontán. Koncentráltan és nagyfokú perfekcionizmussal születtek a nagy művek.
"Semmit sem festek, amit nem láttam" - mondta a művész a művészetéről. Cezanne sokat látott. Szivacsként szívta magába a környezetét, és az emlékeiből, érzéseiből színes festményeket készített. Ugyanúgy festett a szabadban, mint a műteremben. A festő csak későbbi éveiben találta meg jellegzetes stílusát. A festészet Cezanne számára a színes tervezés, a szín alkalmazása a legtisztább szépségében. A művész lemondott a kontúrokról, a fény és a sötétség játékáról. A kép kompozícióját a színes felületek határozzák meg. Ha a művészek gyakran dicsekednek is azzal, hogy a valóságban a szépséget szemmel látják, Cezanne számára ez a szem teljesen jelentéktelen volt. Paul Cezanne azt akarta, hogy a szépség kivirágozzon a vásznon. A festő nem dolgozott modellekkel, csak a felesége pózolhatott néha a műtermében.
A Nagy fürdőzők című festményen a háromszögletű kompozíció kizárólag az alakok és a fák csoportosításán alapul. A festmény a modernista festészet szempontjából meghatározó. Cezanne olyan festő volt, aki a hagyományos képi nyelv számos elemét egyéni módon fejezte ki. A párizsi művészeti szcénával nem volt szoros kapcsolata. Cezanne nem osztotta meg meglátásait, és magányosságáról hírnevet szerzett. Nem bírta elviselni, hogy festés közben megfigyeljék, ezért a vidéken eremita életet élt.
A történelem szemszögéből nézve az impresszionizmus korszaka gyakran a művészet gondtalan korszakának tűnik. Művészek, akik káprázatos lábnyomokat hagytak maguk után, és személyes természetszemléletükkel lenyűgözték az utókort. Az ábrázolásmódba olyan szabadság költözött, amely nem volt inspiráló a korszak minden festője számára. Paul Cezanne a művészeti élet egyik kívülállója volt. A hatalmas provence-i tájban otthonosan mozgott, Párizs nyüzsgő városi élete azonban lelassította kreativitását. Művésztársai körében Cezanne-t mogorva és elutasítónak tartották. Cezanne olyan festő volt, aki alkotói életének sok évét töltötte kereséssel. A festőből hiányzott az a temperamentum és lendületesség, amellyel Manet festette képeit. Cezanne komolyan gondolta, órákat töltött azzal, hogy a palettáján addig keverte az árnyalatokat, amíg az árnyalat meg nem felelt meg neki. A festék felhordása nem volt spontán. Koncentráltan és nagyfokú perfekcionizmussal születtek a nagy művek.
"Semmit sem festek, amit nem láttam" - mondta a művész a művészetéről. Cezanne sokat látott. Szivacsként szívta magába a környezetét, és az emlékeiből, érzéseiből színes festményeket készített. Ugyanúgy festett a szabadban, mint a műteremben. A festő csak későbbi éveiben találta meg jellegzetes stílusát. A festészet Cezanne számára a színes tervezés, a szín alkalmazása a legtisztább szépségében. A művész lemondott a kontúrokról, a fény és a sötétség játékáról. A kép kompozícióját a színes felületek határozzák meg. Ha a művészek gyakran dicsekednek is azzal, hogy a valóságban a szépséget szemmel látják, Cezanne számára ez a szem teljesen jelentéktelen volt. Paul Cezanne azt akarta, hogy a szépség kivirágozzon a vásznon. A festő nem dolgozott modellekkel, csak a felesége pózolhatott néha a műtermében.
A Nagy fürdőzők című festményen a háromszögletű kompozíció kizárólag az alakok és a fák csoportosításán alapul. A festmény a modernista festészet szempontjából meghatározó. Cezanne olyan festő volt, aki a hagyományos képi nyelv számos elemét egyéni módon fejezte ki. A párizsi művészeti szcénával nem volt szoros kapcsolata. Cezanne nem osztotta meg meglátásait, és magányosságáról hírnevet szerzett. Nem bírta elviselni, hogy festés közben megfigyeljék, ezért a vidéken eremita életet élt.