A művészettörténet melyik részéhez tartozik valójában Paul Bril híres tájképfestő és grafikus? A flamand festők közé kell-e sorolni, akikből kinőtt, vagy európai hálózattal rendelkező rómaivá vált? A 16. század közepén született művészt még az úgynevezett manieristák közé kell-e sorolni, vagy már a magasbarokk úttörője? Paul Bril kifejezetten tájképfestő volt, aki nem nagyon szerette a stafétát. Ezt barátok vagy kollégák biztosították, mint például legendás barátja, Adam Elsheimer. Cserébe Bril biztosította a tájképi hátteret az alakfestők számára. A korai barokk korszakban általános gyakorlat volt, hogy a szakemberek együtt dolgoztak.
Az ilyen együttműködés híres példája a müncheni Alte Pinakothekban található: A Madonna a virágkoszorúban, Rubens, a Virágos dicsőség, Jan Brueghel d. Ä., egy nagyon összetett mű. A Madonna egy kép a képben, amelyet valódi virágkoszorú keretez, amelyet viszont a Rubensre jellemző puttók támasztanak alá. Ilyen kifinomult összjátékot találunk a római csoport műveiben is. Még a művészeti szakértők is nehezen tudják megkülönböztetni, hol végződik az egyik művész része, és hol kezdődik a másiké. Paul Bril már a korai évektől kezdve hozzászokott a más művészekkel való együttműködéshez, amikor alig harmincévesen Rómában talált menedéket idősebb testvérénél, Mathijsnál. Amikor bátyja korán meghalt, befejezte bátyja freskómegbízásait, és műhelyével Róma egyik legfoglalkoztatottabb freskófestőjévé vált. Ezután azonban egyre inkább a táblaképfestészet felé fordult, mivel erre egyre nagyobb igény mutatkozott Észak-Európában is. A római művésztelepen, ahol holland, francia és német művészek mellett olaszok is dolgoztak, szinte központi szerepet töltött be. Magába szívta a javaslatokat és befolyásolta a többieket. Korai tájképeinek meglehetősen drámai, manierista hangvétele csendesebb, elegikusabb képekké változott. A részletek szinte aprólékos megszállottsága, mint a kikötői képeken, fokozatosan átadta helyét egy szinte kora klasszicista derűnek és nagyvonalúságnak. Megkomponált városképei viszont már előrevetítik a későbbi korai romantikát. Számos tanítványa közül egyikére, Agostino Tassira dicstelenül emlékezünk, másrészt azonban számos impulzust adott át Claude Lorrain-nak. Tassi felejthetetlen felháborodása a fiatal Artemisia Genteleschi, a 17. század legjelentősebb női festőjének megerőszakolása volt.
Bril festményei iránt még halála után is olyan nagy volt a kereslet Európa-szerte, hogy lehetetlen minden művét kétséget kizáróan besorolni. Ahogy egy generációval fiatalabb honfitársánál, Rubensnél, itt is a szerzőség minden formája jelen van. Nagy szakértelemre van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy egy festmény teljes egészében a saját munkája, műhelyfestmény, tanítványi munka, egy utód munkája vagy egy másoló terméke. Paul Bril római lett, és haláláig feleségével, Ottavia-val az "Örök Városban" élt. Végső nyughelyét 1626-ban a Santa Maria dell' Anima német katolikus "nemzeti templomban" találta meg.
A művészettörténet melyik részéhez tartozik valójában Paul Bril híres tájképfestő és grafikus? A flamand festők közé kell-e sorolni, akikből kinőtt, vagy európai hálózattal rendelkező rómaivá vált? A 16. század közepén született művészt még az úgynevezett manieristák közé kell-e sorolni, vagy már a magasbarokk úttörője? Paul Bril kifejezetten tájképfestő volt, aki nem nagyon szerette a stafétát. Ezt barátok vagy kollégák biztosították, mint például legendás barátja, Adam Elsheimer. Cserébe Bril biztosította a tájképi hátteret az alakfestők számára. A korai barokk korszakban általános gyakorlat volt, hogy a szakemberek együtt dolgoztak.
Az ilyen együttműködés híres példája a müncheni Alte Pinakothekban található: A Madonna a virágkoszorúban, Rubens, a Virágos dicsőség, Jan Brueghel d. Ä., egy nagyon összetett mű. A Madonna egy kép a képben, amelyet valódi virágkoszorú keretez, amelyet viszont a Rubensre jellemző puttók támasztanak alá. Ilyen kifinomult összjátékot találunk a római csoport műveiben is. Még a művészeti szakértők is nehezen tudják megkülönböztetni, hol végződik az egyik művész része, és hol kezdődik a másiké. Paul Bril már a korai évektől kezdve hozzászokott a más művészekkel való együttműködéshez, amikor alig harmincévesen Rómában talált menedéket idősebb testvérénél, Mathijsnál. Amikor bátyja korán meghalt, befejezte bátyja freskómegbízásait, és műhelyével Róma egyik legfoglalkoztatottabb freskófestőjévé vált. Ezután azonban egyre inkább a táblaképfestészet felé fordult, mivel erre egyre nagyobb igény mutatkozott Észak-Európában is. A római művésztelepen, ahol holland, francia és német művészek mellett olaszok is dolgoztak, szinte központi szerepet töltött be. Magába szívta a javaslatokat és befolyásolta a többieket. Korai tájképeinek meglehetősen drámai, manierista hangvétele csendesebb, elegikusabb képekké változott. A részletek szinte aprólékos megszállottsága, mint a kikötői képeken, fokozatosan átadta helyét egy szinte kora klasszicista derűnek és nagyvonalúságnak. Megkomponált városképei viszont már előrevetítik a későbbi korai romantikát. Számos tanítványa közül egyikére, Agostino Tassira dicstelenül emlékezünk, másrészt azonban számos impulzust adott át Claude Lorrain-nak. Tassi felejthetetlen felháborodása a fiatal Artemisia Genteleschi, a 17. század legjelentősebb női festőjének megerőszakolása volt.
Bril festményei iránt még halála után is olyan nagy volt a kereslet Európa-szerte, hogy lehetetlen minden művét kétséget kizáróan besorolni. Ahogy egy generációval fiatalabb honfitársánál, Rubensnél, itt is a szerzőség minden formája jelen van. Nagy szakértelemre van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy egy festmény teljes egészében a saját munkája, műhelyfestmény, tanítványi munka, egy utód munkája vagy egy másoló terméke. Paul Bril római lett, és haláláig feleségével, Ottavia-val az "Örök Városban" élt. Végső nyughelyét 1626-ban a Santa Maria dell' Anima német katolikus "nemzeti templomban" találta meg.
Oldal 1 / 2