Egy gyanúsított nőt a londoni rendőrbíróság elé állítanak. Az elítéltek élete a Wormwood Scrubs börtönben. Táncoslányok a színházban, ír gyerekek, akik alacsony bérért gyepet hordanak. Munkások az 1900-as párizsi világkiállításra a Nagy Palota kupoláját emelik. Alfred Dreyfus francia tiszt a bírái előtt, Émile Zola író a tárgyalásán. A kiemelkedő zeneszerző Liszt Ferenc a zongoránál vagy a híres Madame Sarah Bernhardt az öltözőjében. Charles Paul Renouard francia festő és illusztrátor számtalan ilyen jelenetet rajzolt, gyakran a mindennapi életről, vagy híres személyiségek portréit. Jelenetek a hétköznapi emberek mindennapi életéből, a bírósági és parlamenti ülésteremből, a nagy eseményekről, a fesztiválokról, felvonulásokról és felvonulásokról Európa nagyvárosaiban. A fekete-fehér ceruzarajzokat többnyire a kor nagy példányszámú újságjai és magazinjai, például a Paris Illustrated vagy a The Graphic című brit hetilap közölték.
Paul Renouard nemcsak Párizsban, hanem gyakran Londonban is élt és dolgozott. Számos utazást tett Európa számos országában, többször járt az Egyesült Államokban is. Paul egy Loire-völgyi kis falu nagycsaládjából származott, és 14 éves korában Párizsba költözött, hogy pénzt keressen - kezdetben egyszerű szobafestőként. A már gyermekkorában feltűnő rajztehetségének köszönhetően azonban felvételt nyert az École d'Arts (Képzőművészeti Iskola) iskolájába, majd a festőművész Isidore Pils műhelyének megbecsült tanulója lett. Paul segített neki az 1875-ben megnyílt új párizsi operaház, az "Opéra Garnier" lépcsőházának boltíves mennyezetén lévő festmények elkészítésében is.
A rajzoló Paul Renouard valójában szinte riporter, újságíró volt, aki jól tájékozott volt a környezetében zajló életről, és azt gyakran gyorsan kidolgozott, de nagyon pontos és precíz képekben rögzítette. A művész humorérzékének jó részét mutatják például a politikusokat ábrázoló kisebb portrésorozatok, vagy az olyan intézményekben zajló események megörökített jelenetei, mint az angol klubok. Művei nemcsak az újságok közönségét örvendeztették meg, hanem a festőtársak, például a Vincent van Gogh csodálatát is kiváltották. A 20. század elején a fotográfia egyre nagyobb konkurenciája, különösen az újságoknak dolgozó illusztrátorok számára, nem tudta megakadályozni Renouard-t abban, hogy sikeresen adjon ki metszet- és litográfiaalbumokat (köztük a "Mozdulatok, gesztusok és kifejezések" című híres gyűjteményt vagy az élete utolsó éveiben készült "Háborús albumot"). Nem véletlen, hogy művei ma is megtalálhatók például a Louvre-ban. Azt, hogy Charles Paul Renouard-t, tekintettel vezetéknevére, hazájától távol talán összekeverték korának még híresebb festőivel, mutatja az 1924. január 11-i "Salzburger Volksblatt" haláláról szóló rövid közlemény: ott azt írták, hogy "a bécsi tudósítások Renoirként, az impresszionizmus harcos napjainak híres mestereként csonkítva adták vissza a nevét".
Egy gyanúsított nőt a londoni rendőrbíróság elé állítanak. Az elítéltek élete a Wormwood Scrubs börtönben. Táncoslányok a színházban, ír gyerekek, akik alacsony bérért gyepet hordanak. Munkások az 1900-as párizsi világkiállításra a Nagy Palota kupoláját emelik. Alfred Dreyfus francia tiszt a bírái előtt, Émile Zola író a tárgyalásán. A kiemelkedő zeneszerző Liszt Ferenc a zongoránál vagy a híres Madame Sarah Bernhardt az öltözőjében. Charles Paul Renouard francia festő és illusztrátor számtalan ilyen jelenetet rajzolt, gyakran a mindennapi életről, vagy híres személyiségek portréit. Jelenetek a hétköznapi emberek mindennapi életéből, a bírósági és parlamenti ülésteremből, a nagy eseményekről, a fesztiválokról, felvonulásokról és felvonulásokról Európa nagyvárosaiban. A fekete-fehér ceruzarajzokat többnyire a kor nagy példányszámú újságjai és magazinjai, például a Paris Illustrated vagy a The Graphic című brit hetilap közölték.
Paul Renouard nemcsak Párizsban, hanem gyakran Londonban is élt és dolgozott. Számos utazást tett Európa számos országában, többször járt az Egyesült Államokban is. Paul egy Loire-völgyi kis falu nagycsaládjából származott, és 14 éves korában Párizsba költözött, hogy pénzt keressen - kezdetben egyszerű szobafestőként. A már gyermekkorában feltűnő rajztehetségének köszönhetően azonban felvételt nyert az École d'Arts (Képzőművészeti Iskola) iskolájába, majd a festőművész Isidore Pils műhelyének megbecsült tanulója lett. Paul segített neki az 1875-ben megnyílt új párizsi operaház, az "Opéra Garnier" lépcsőházának boltíves mennyezetén lévő festmények elkészítésében is.
A rajzoló Paul Renouard valójában szinte riporter, újságíró volt, aki jól tájékozott volt a környezetében zajló életről, és azt gyakran gyorsan kidolgozott, de nagyon pontos és precíz képekben rögzítette. A művész humorérzékének jó részét mutatják például a politikusokat ábrázoló kisebb portrésorozatok, vagy az olyan intézményekben zajló események megörökített jelenetei, mint az angol klubok. Művei nemcsak az újságok közönségét örvendeztették meg, hanem a festőtársak, például a Vincent van Gogh csodálatát is kiváltották. A 20. század elején a fotográfia egyre nagyobb konkurenciája, különösen az újságoknak dolgozó illusztrátorok számára, nem tudta megakadályozni Renouard-t abban, hogy sikeresen adjon ki metszet- és litográfiaalbumokat (köztük a "Mozdulatok, gesztusok és kifejezések" című híres gyűjteményt vagy az élete utolsó éveiben készült "Háborús albumot"). Nem véletlen, hogy művei ma is megtalálhatók például a Louvre-ban. Azt, hogy Charles Paul Renouard-t, tekintettel vezetéknevére, hazájától távol talán összekeverték korának még híresebb festőivel, mutatja az 1924. január 11-i "Salzburger Volksblatt" haláláról szóló rövid közlemény: ott azt írták, hogy "a bécsi tudósítások Renoirként, az impresszionizmus harcos napjainak híres mestereként csonkítva adták vissza a nevét".
Oldal 1 / 4