Parmigianino valódi neve Girolimo Francesco Maria Mazzola. A pármai Filippo Mazola nyolcadik fia volt, és széles körű kézműves- és művészcsaládból származott. Apja korán meghalt pestisben, és több nagybátyja nevelte fel a fiút, és bátorította a tudományok, a zene és a művészet terén mutatott tehetségét. 18 éves korában a fiatal Parmigianino Viadana városába ment, és munkát kapott a San Giovanni templom díszítésére. A legenda szerint ott, a kupola állványzatán találkozott a híres olasz reneszánsz festővel, Antonio da Correggioval, aki nagy példaképe lett. Parmigianino maga festette meg a templom három oldalkápolnájának boltíves nyílászáróit. Később, nagy fiatalsága ellenére, a művész megbízást kapott a pármai székesegyház festményeinek elkészítésére, amely munka ismét nagy elismerést hozott számára.
1524-ben a művész Rómába utazott, ahol az udvarban az "új Raffaellóként" ünnepelték, akit valóban utánzott. Erre példa az "Önarckép domború tükörben" című híres műve. VII. Kelemen pápa még megbízást is ígért neki, a vatikáni templomban történő értékesítés kitüntetését. Parmigianino tovább tanult és festett. Ebből az időszakból ismert művei a "Lorenzo Cibo portréja", a "Madonna a gyermekkel" és a "Madonna Keresztelő Szent Jánossal és Szent Jeromossal". Római tartózkodása után Parmigianino néhány évig Bolognában élt, és szorosan együttműködött Antonio da Trento metszővel. Később a két művész összeveszett. Ennek következtében Parmigianino elvesztette az összes rajzát és metszetét, amelyet ebben az időszakban készített. Amikor a művész elhagyta Bolognát, visszatért szülővárosába, Pármába, ahol elvállalta az újonnan épült Santa Maria della Steccata templom hordó boltozatának és apszisának megtervezését. Parmigianino befejezte a hordó boltozatát, de fizikai ereje cserbenhagyta, amikor az apszisra került a sor. Ezt később a híres freskófestő Michelangelo Anselmi fejezte be. Parmigianino visszavonult, és 1540-ben, mindössze 37 évesen, folyami lázban (valószínűleg maláriában) halt meg.
Rövid élete ellenére a művész számos jelentős művet hagyott hátra, amelyek ma olyan híres múzeumokban láthatók, mint a szentpétervári Ermitázs vagy a párizsi Louvre.
Parmigianino valódi neve Girolimo Francesco Maria Mazzola. A pármai Filippo Mazola nyolcadik fia volt, és széles körű kézműves- és művészcsaládból származott. Apja korán meghalt pestisben, és több nagybátyja nevelte fel a fiút, és bátorította a tudományok, a zene és a művészet terén mutatott tehetségét. 18 éves korában a fiatal Parmigianino Viadana városába ment, és munkát kapott a San Giovanni templom díszítésére. A legenda szerint ott, a kupola állványzatán találkozott a híres olasz reneszánsz festővel, Antonio da Correggioval, aki nagy példaképe lett. Parmigianino maga festette meg a templom három oldalkápolnájának boltíves nyílászáróit. Később, nagy fiatalsága ellenére, a művész megbízást kapott a pármai székesegyház festményeinek elkészítésére, amely munka ismét nagy elismerést hozott számára.
1524-ben a művész Rómába utazott, ahol az udvarban az "új Raffaellóként" ünnepelték, akit valóban utánzott. Erre példa az "Önarckép domború tükörben" című híres műve. VII. Kelemen pápa még megbízást is ígért neki, a vatikáni templomban történő értékesítés kitüntetését. Parmigianino tovább tanult és festett. Ebből az időszakból ismert művei a "Lorenzo Cibo portréja", a "Madonna a gyermekkel" és a "Madonna Keresztelő Szent Jánossal és Szent Jeromossal". Római tartózkodása után Parmigianino néhány évig Bolognában élt, és szorosan együttműködött Antonio da Trento metszővel. Később a két művész összeveszett. Ennek következtében Parmigianino elvesztette az összes rajzát és metszetét, amelyet ebben az időszakban készített. Amikor a művész elhagyta Bolognát, visszatért szülővárosába, Pármába, ahol elvállalta az újonnan épült Santa Maria della Steccata templom hordó boltozatának és apszisának megtervezését. Parmigianino befejezte a hordó boltozatát, de fizikai ereje cserbenhagyta, amikor az apszisra került a sor. Ezt később a híres freskófestő Michelangelo Anselmi fejezte be. Parmigianino visszavonult, és 1540-ben, mindössze 37 évesen, folyami lázban (valószínűleg maláriában) halt meg.
Rövid élete ellenére a művész számos jelentős művet hagyott hátra, amelyek ma olyan híres múzeumokban láthatók, mint a szentpétervári Ermitázs vagy a párizsi Louvre.
Oldal 1 / 5