Luigi Ademollo a 18. század egyik leghíresebb freskófestője volt. A világ más részeihez képest akkoriban viszonylag könnyű volt festőként megvetni a lábát Olaszországban. Milánóban született, a Bera Akadémián tanult, majd Rómában és Firenzében dolgozott. Mindkettő a kulturális és művészeti világ par excellence fő központja volt. Olaszország világhírű volt és ma is híres freskóiról, és Ademollo azt a hagyományt követte, hogy az Ó- és Újszövetség jeleneteit ebben a stílusban ábrázolja. Ezért nem sokkal később a firenzei Képzőművészeti Akadémia professzora lett. Színházakban festett, színházi függönyöket díszített, és segített a Pitti-palota királyi kápolnájának freskófestésében. Művei közé tartoznak a Santissima Annunziata és a Sant'Abrogio templomok freskói. Sienában, egy másik olasz kulturális központban, a Palazzo Segardi és a Palazzo Venturi Gallerani freskóit ő készítette. Amikor 1849-ben Firenzében, a művészetek par excellence városában meghalt, feleséget és néhány gyermeket hagyott hátra, és olyan művészi örökséget, amely semmivel sem maradt el Berniniétől.
Nem minden korabeli olaszból lett festő vagy művész. Sokan próbálkoztak, de csak keveseknek sikerült, mint Ademollónak. Az tette őt olyan különlegessé, hogy volt tehetsége a régi mesterek nyomdokaiba lépni, és az a szerencse, hogy ezt felismerték és jutalmazták. Életén és sikerén felbuzdulva fia, Agostino olyan szerelmes történeteket írt, mint a "Marietta di Ricci". Unokaöccse, Carlo, a családi sikerek által ösztönözve, sikeres történelmi és csatajelenetek festője lett.
Mi lett volna Ademollóval, ha nem hagyja el Milánót? Erre persze senki sem tud biztos választ adni. Egy dolog azonban biztos: meg kellett hoznia a döntést élete útjáról, és meg kellett tennie az első lépést. Ezt úgy érte el, hogy úgy döntött, festészetet tanul. A következő lépést azzal tette meg, hogy elhatározta, hogy Firenzébe és Rómába megy. Bizonyára a környezet is befolyásolja a tehetséget, az inspirációt és a kifejezőkészséget. Minden művész szeretne egyszer az életben ellátogatni Firenzébe. Olaszország egyetlen más városa sem mutat olyan művészi sokszínűséget, mint Firenze. Ráadásul minden művész számára a túléléshez elengedhetetlen volt, hogy mecénást vagy jó megbízásokat kapjon. Ez a város egyszerűen "aranyat ért" a művészek számára. A kézművesség virágzott, így a gazdag kereskedők sem voltak messze. Sok nemesnek volt vidéki birtoka a város közelében. A firenzei hidak mindegyike más-más mesterségnek van szentelve. Így vannak az aranyművesek vagy a bőr- és kosárkészítők hídjai. Ademollónak tehát nagyon jó kilátásai voltak a sikerre ebben a városban. Különösen a bibliai események hagyományos ábrázolásmódja váltott ki nagy tetszést. Nem meglepő, hogy a freskófestészet műfajával és családjával is sikeres volt.
Luigi Ademollo a 18. század egyik leghíresebb freskófestője volt. A világ más részeihez képest akkoriban viszonylag könnyű volt festőként megvetni a lábát Olaszországban. Milánóban született, a Bera Akadémián tanult, majd Rómában és Firenzében dolgozott. Mindkettő a kulturális és művészeti világ par excellence fő központja volt. Olaszország világhírű volt és ma is híres freskóiról, és Ademollo azt a hagyományt követte, hogy az Ó- és Újszövetség jeleneteit ebben a stílusban ábrázolja. Ezért nem sokkal később a firenzei Képzőművészeti Akadémia professzora lett. Színházakban festett, színházi függönyöket díszített, és segített a Pitti-palota királyi kápolnájának freskófestésében. Művei közé tartoznak a Santissima Annunziata és a Sant'Abrogio templomok freskói. Sienában, egy másik olasz kulturális központban, a Palazzo Segardi és a Palazzo Venturi Gallerani freskóit ő készítette. Amikor 1849-ben Firenzében, a művészetek par excellence városában meghalt, feleséget és néhány gyermeket hagyott hátra, és olyan művészi örökséget, amely semmivel sem maradt el Berniniétől.
Nem minden korabeli olaszból lett festő vagy művész. Sokan próbálkoztak, de csak keveseknek sikerült, mint Ademollónak. Az tette őt olyan különlegessé, hogy volt tehetsége a régi mesterek nyomdokaiba lépni, és az a szerencse, hogy ezt felismerték és jutalmazták. Életén és sikerén felbuzdulva fia, Agostino olyan szerelmes történeteket írt, mint a "Marietta di Ricci". Unokaöccse, Carlo, a családi sikerek által ösztönözve, sikeres történelmi és csatajelenetek festője lett.
Mi lett volna Ademollóval, ha nem hagyja el Milánót? Erre persze senki sem tud biztos választ adni. Egy dolog azonban biztos: meg kellett hoznia a döntést élete útjáról, és meg kellett tennie az első lépést. Ezt úgy érte el, hogy úgy döntött, festészetet tanul. A következő lépést azzal tette meg, hogy elhatározta, hogy Firenzébe és Rómába megy. Bizonyára a környezet is befolyásolja a tehetséget, az inspirációt és a kifejezőkészséget. Minden művész szeretne egyszer az életben ellátogatni Firenzébe. Olaszország egyetlen más városa sem mutat olyan művészi sokszínűséget, mint Firenze. Ráadásul minden művész számára a túléléshez elengedhetetlen volt, hogy mecénást vagy jó megbízásokat kapjon. Ez a város egyszerűen "aranyat ért" a művészek számára. A kézművesség virágzott, így a gazdag kereskedők sem voltak messze. Sok nemesnek volt vidéki birtoka a város közelében. A firenzei hidak mindegyike más-más mesterségnek van szentelve. Így vannak az aranyművesek vagy a bőr- és kosárkészítők hídjai. Ademollónak tehát nagyon jó kilátásai voltak a sikerre ebben a városban. Különösen a bibliai események hagyományos ábrázolásmódja váltott ki nagy tetszést. Nem meglepő, hogy a freskófestészet műfajával és családjával is sikeres volt.
Oldal 1 / 2