Aki meg akarja érteni Lucy Willis személyét és művészetét, nem kerülheti meg az 1954-ben született festő nagyapját. H. M. Bateman híres angol rajzoló, karikaturista és karikaturista volt, mielőtt 40 éves korában a festészet felé fordult. Hírneve csúcsán új területeket akart felfedezni, hogy "igazi művész" legyen. Bateman folytatta a fény és árnyék, a perspektíva és a mozgás felfedezését, amit unokája akvarelljein megörökít, mind vidéken, mind a Gozo szigetére tett kirándulásain.
Gozo, a második legnagyobb máltai sziget, évekkel később Lucy Willis számára is úti céllá és inspirációs forrássá vált. A híres nagyapa itt töltötte élete utolsó éveit. Lucy Willis olyan helyeket akart felkeresni, amelyeket művészi átültetésben fedezett fel nagyapja keltezetlen képein. Lucy Willis mestere az időjárási és fényviszonyok megörökítésének műveiben. Akár Gozón, Aleppóban, Jeruzsálemben vagy Bombayben: A néző mindig azt a közvetlen érzést tapasztalja, amelyet a művész ezeken a helyeken a fenséges építészet és természet vagy a különleges fényviszonyok láttán érezhetett. Hát persze! Willis ugyanis tudja, hogy nemcsak a festmény kompozíciója számít. A fény és az árnyék, tulajdonképpen a kontrasztok teszik vizuálisan hozzáférhetővé és tartalmilag érdekessé a festményt. Ugyanakkor a szél és az időjárás, a nap, az eső vagy a felhők mindig csak pillanatfelvételek. Művészi megörökítésükhöz ügyesség és gyorsaság, alapos megfigyelés és pontos kivitelezés szükséges.
Lucy Willis, aki 1972-ben, az oxfordi Ruskin School of Drawing and Fine Art hallgatójaként fantasztikus önarcképet készített magáról, ma már inkább a természetből és az építészetből választja motívumait. Fényáradattal teli jelenetek délen, például Tunéziában vagy Izraelben, fenséges mecsetek és erődítmények: minden akvarell az emberi tekintetről és a művész környezet iránti érzéséről tanúskodik. A színek finomsága és a fény intenzitása szerepet játszik Willis munkáiban, csakúgy, mint a mindennapi életet leíró motívumok, mint például egy talicska, állatok vagy egy tányéron lévő gyümölcs, amely evésre invitál minket. Továbbá az elemek azok, amelyek a művészt mozgatják. A víz és annak tükröződései, az égbolt a felhők képeivel, a természet tágassága. Az állatvilág a maga természetes szépségében éppúgy hiányzik, mint az építészeti művészet, amelyet az ember képes létrehozni. Templomok, templomok, bejáratok és csarnokok hívogatnak sétálni.
Továbbá a mozgás Lucy Willis művészi kifejezésmódjának egyik motívuma. Míg egyfelől szinte meditatív nyugalom árad művei láttán, addig másfelől az emberi mindennapok az, amit a művésznő néhány ecsetvonással meg tud ragadni. Számos utazása során, amelyek 1990 óta az Artist Magazine számára Ázsiától Keletig és Afrikáig vitték, továbbra is az emberi létezés szépségét fedezi fel újra és újra, annak minden kifejezési formájában. Ez egy újabb ok, amiért Willis nemzeti és nemzetközi sikereket ünnepel!
Aki meg akarja érteni Lucy Willis személyét és művészetét, nem kerülheti meg az 1954-ben született festő nagyapját. H. M. Bateman híres angol rajzoló, karikaturista és karikaturista volt, mielőtt 40 éves korában a festészet felé fordult. Hírneve csúcsán új területeket akart felfedezni, hogy "igazi művész" legyen. Bateman folytatta a fény és árnyék, a perspektíva és a mozgás felfedezését, amit unokája akvarelljein megörökít, mind vidéken, mind a Gozo szigetére tett kirándulásain.
Gozo, a második legnagyobb máltai sziget, évekkel később Lucy Willis számára is úti céllá és inspirációs forrássá vált. A híres nagyapa itt töltötte élete utolsó éveit. Lucy Willis olyan helyeket akart felkeresni, amelyeket művészi átültetésben fedezett fel nagyapja keltezetlen képein. Lucy Willis mestere az időjárási és fényviszonyok megörökítésének műveiben. Akár Gozón, Aleppóban, Jeruzsálemben vagy Bombayben: A néző mindig azt a közvetlen érzést tapasztalja, amelyet a művész ezeken a helyeken a fenséges építészet és természet vagy a különleges fényviszonyok láttán érezhetett. Hát persze! Willis ugyanis tudja, hogy nemcsak a festmény kompozíciója számít. A fény és az árnyék, tulajdonképpen a kontrasztok teszik vizuálisan hozzáférhetővé és tartalmilag érdekessé a festményt. Ugyanakkor a szél és az időjárás, a nap, az eső vagy a felhők mindig csak pillanatfelvételek. Művészi megörökítésükhöz ügyesség és gyorsaság, alapos megfigyelés és pontos kivitelezés szükséges.
Lucy Willis, aki 1972-ben, az oxfordi Ruskin School of Drawing and Fine Art hallgatójaként fantasztikus önarcképet készített magáról, ma már inkább a természetből és az építészetből választja motívumait. Fényáradattal teli jelenetek délen, például Tunéziában vagy Izraelben, fenséges mecsetek és erődítmények: minden akvarell az emberi tekintetről és a művész környezet iránti érzéséről tanúskodik. A színek finomsága és a fény intenzitása szerepet játszik Willis munkáiban, csakúgy, mint a mindennapi életet leíró motívumok, mint például egy talicska, állatok vagy egy tányéron lévő gyümölcs, amely evésre invitál minket. Továbbá az elemek azok, amelyek a művészt mozgatják. A víz és annak tükröződései, az égbolt a felhők képeivel, a természet tágassága. Az állatvilág a maga természetes szépségében éppúgy hiányzik, mint az építészeti művészet, amelyet az ember képes létrehozni. Templomok, templomok, bejáratok és csarnokok hívogatnak sétálni.
Továbbá a mozgás Lucy Willis művészi kifejezésmódjának egyik motívuma. Míg egyfelől szinte meditatív nyugalom árad művei láttán, addig másfelől az emberi mindennapok az, amit a művésznő néhány ecsetvonással meg tud ragadni. Számos utazása során, amelyek 1990 óta az Artist Magazine számára Ázsiától Keletig és Afrikáig vitték, továbbra is az emberi létezés szépségét fedezi fel újra és újra, annak minden kifejezési formájában. Ez egy újabb ok, amiért Willis nemzeti és nemzetközi sikereket ünnepel!
Oldal 1 / 2