Louis-François Lejeune művének nagy része első pillantásra Bonaparte Napóleon hadjáratainak kronológiájának tűnik, de közelebbről megnézve kiderül, hogy az életrajzához is kapcsolódik. Az abszolutista Franciaországban, Strasbourgban született, a művészet hamar felkeltette érdeklődését, amelyre édesapja, egy zenész hatott. Így Párizsban Pierre-Henri de Valenciennes képezte ki művésznek. A francia forradalom azonban, amely akkoriban főként a francia fővárosban terjedt el, hamarosan törést jelentett életében, amikor tizenhét évesen csatlakozott a forradalmárokhoz, és katonai pályára állt. Ettől kezdve élete a művészet és a háború között zajlott; festőként dicséretet és elismerést kapott, és az új Napóleon császár francia hadseregében gyorsan emelkedett, adjutáns, kapitány, végül pedig tiszt lett. Elismerésképpen Napóleon nemesi rangra emelte. Ő is megtapasztalta a hadsereg oroszországi kudarcait, megsebesült, és 1813-ban, egy évvel a háború vége és Franciaország végső veresége előtt kilépett a hadseregből.
Lejeune számos csatában szerzett tapasztalatait dolgozta fel festményein, amelyeket maga Napóleon is nagyra értékelt; ezek között vannak a marengói, az austerlitz-i és a somosierrai csata ábrázolásai. A festmények egy szemtanú műveiként ritka perspektívát nyújtanak, és a művész nézőpontját is sugallják. Így a francia katonákat pozitívabban ábrázolják, mint ellenségeiket, akik gyakran menekülnek Napóleon csapatainak támadása elől. Magát a császárt is dicsőítik; gyakran a festmények középpontjában látható, mint szuverén parancsnok, aki magabiztos és békés a csata sűrűjében. Lejeune a napóleoni háborúk romantikus ábrázolását nyújtja, és a császár eszméinek meggyőződéses szószólójaként mutatja be szerepét: nem meglepő, hogy Napóleon nemcsak háborús elkötelezettségéért, hanem művészeti alkotásaiért is nagyra értékelte.
De még Napóleon uralkodásának vége sem csökkentette Louis Lejeune hírnevét. Visszatért a hadseregbe XVIII. Lajos király alatt, számos kitüntetést kapott, és feleségül vette egy tábornok lányát. Lejeune további hírnévre tett szert, mint az akkoriban új litográfiai technikát Franciaországban megismertető személy, amikor Alois Senefelder feltalálótól Münchenben megismerte a nyomdatechnikát. Hogy ez a hírnév jogos-e, nem tudni, de Lejeune minden bizonnyal hasznot húzott belőle, kiadta emlékiratait, amelyeket lelkesen fogadtak, és Toulouse-ban egy művészeti iskola igazgatója, végül pedig polgármester lett. Louis Lejeune, aki oly sok csatát vívott és sebesüléseket élt túl, 73 éves korában szívrohamban halt meg.
Louis-François Lejeune művének nagy része első pillantásra Bonaparte Napóleon hadjáratainak kronológiájának tűnik, de közelebbről megnézve kiderül, hogy az életrajzához is kapcsolódik. Az abszolutista Franciaországban, Strasbourgban született, a művészet hamar felkeltette érdeklődését, amelyre édesapja, egy zenész hatott. Így Párizsban Pierre-Henri de Valenciennes képezte ki művésznek. A francia forradalom azonban, amely akkoriban főként a francia fővárosban terjedt el, hamarosan törést jelentett életében, amikor tizenhét évesen csatlakozott a forradalmárokhoz, és katonai pályára állt. Ettől kezdve élete a művészet és a háború között zajlott; festőként dicséretet és elismerést kapott, és az új Napóleon császár francia hadseregében gyorsan emelkedett, adjutáns, kapitány, végül pedig tiszt lett. Elismerésképpen Napóleon nemesi rangra emelte. Ő is megtapasztalta a hadsereg oroszországi kudarcait, megsebesült, és 1813-ban, egy évvel a háború vége és Franciaország végső veresége előtt kilépett a hadseregből.
Lejeune számos csatában szerzett tapasztalatait dolgozta fel festményein, amelyeket maga Napóleon is nagyra értékelt; ezek között vannak a marengói, az austerlitz-i és a somosierrai csata ábrázolásai. A festmények egy szemtanú műveiként ritka perspektívát nyújtanak, és a művész nézőpontját is sugallják. Így a francia katonákat pozitívabban ábrázolják, mint ellenségeiket, akik gyakran menekülnek Napóleon csapatainak támadása elől. Magát a császárt is dicsőítik; gyakran a festmények középpontjában látható, mint szuverén parancsnok, aki magabiztos és békés a csata sűrűjében. Lejeune a napóleoni háborúk romantikus ábrázolását nyújtja, és a császár eszméinek meggyőződéses szószólójaként mutatja be szerepét: nem meglepő, hogy Napóleon nemcsak háborús elkötelezettségéért, hanem művészeti alkotásaiért is nagyra értékelte.
De még Napóleon uralkodásának vége sem csökkentette Louis Lejeune hírnevét. Visszatért a hadseregbe XVIII. Lajos király alatt, számos kitüntetést kapott, és feleségül vette egy tábornok lányát. Lejeune további hírnévre tett szert, mint az akkoriban új litográfiai technikát Franciaországban megismertető személy, amikor Alois Senefelder feltalálótól Münchenben megismerte a nyomdatechnikát. Hogy ez a hírnév jogos-e, nem tudni, de Lejeune minden bizonnyal hasznot húzott belőle, kiadta emlékiratait, amelyeket lelkesen fogadtak, és Toulouse-ban egy művészeti iskola igazgatója, végül pedig polgármester lett. Louis Lejeune, aki oly sok csatát vívott és sebesüléseket élt túl, 73 éves korában szívrohamban halt meg.
Oldal 1 / 1