Leonhard Sandrock 1867-ben született Sziléziában, azonos nevű édesapja lelkész volt, édesanyja, Luise tiszti családból származott. Édesanyja halála után Leonhard és testvére nevelőszülőkhöz került. Már gyermekkorában megmutatkozott festői és rajztehetsége, és különösen a hajókat és a tengeri motívumokat kedvelte. Első fennmaradt festménye egy akvarellfestékkel festett mozdony, amelyet ötéves korában készített. Ennek ellenére katonai pályára kellett lépnie, és a porosz hadsereg gyalogos egységében kötött ki. Ezt egy sérülés miatt ismét el kell hagynia, leesik a lóról, és ettől kezdve járásképtelen.
Most legalább igazi tehetségének szentelheti magát, Berlinben Hermann Eschke német festőnél tanul, aki maga is tengeri festőktől kapott oktatást. 1898-ban Sandrock tagja lett a Verein Berliner Künstler-nek, Németország legrégebbi művészeti egyesületének. Tanárához hasonlóan számos tanulmányutat tett, például Hollandiába és Belgiumba, majd visszatért Berlinbe. Feleségül veszi a sziléziai Ella Schmidtet, és Berlin-Friedenau-ban stúdiót vesz. Tengeri témái egész életében elkísérték, és ezt a szenvedélyt további olaszországi, máltai, görögországi, északi és balti-tengeri utazások erősítették. A kikötők és kikötővárosok váltak fő motívumává, különösen Hamburg kikötője. Az ipari témák, a mozdonyok és a gépek is vonzották. Ezek a motívumok és témák nagyon népszerűek voltak az első világháború előtt, és számos múzeum érdeklődött munkái iránt. Műveit művészeti folyóiratok is kinyomtatták és megvitatták. Más művészekkel együtt megalapította a Club Berliner Landschafter-t, és tagja lett a Freie Vereinigung der Graphiker zu Berlin-nek. Sandrockra jellemző az erős színek használata, a technika és a részletek iránti nagyfokú megértése, valamint az emberek és gépek kombinációja.
Műveit gyakran kiállíthatta, a Nagy Berlini Művészeti Kiállításon, a müncheni Nemzetközi Művészeti Kiállításon, szülőföldjén az Alsó-Sziléziai Művészeti Egyesületben és számos ipari és hajózási témájú kiállításon. A sziléziai művészek képviselőjeként különösen keresett volt, még hazáján kívül is - még 1945-ben Berlinben bekövetkezett halála után is. A 20. század végén művészetét újra felfedezték (részben Eduard Sabatier műkereskedő révén, aki megvásárolta Sandrock 300 olajfestményét), restaurálták és bemutatták a Bremerhaveni Tengerészeti Múzeumban, a brémai Overbeck Múzeumban és a Gerhart Hauptmann drámaíró tiszteletére rendezett kiállításon. Bár a művész ritkán datálja képeit, azokon jól látható, hogyan változott az ipar és a tömegközlekedés az évtizedek során. Az ipari és kézműves részletekre irányuló szemének köszönhetően mélyebben megérthetjük a közlekedés iparosodásának kezdetét.
Leonhard Sandrock 1867-ben született Sziléziában, azonos nevű édesapja lelkész volt, édesanyja, Luise tiszti családból származott. Édesanyja halála után Leonhard és testvére nevelőszülőkhöz került. Már gyermekkorában megmutatkozott festői és rajztehetsége, és különösen a hajókat és a tengeri motívumokat kedvelte. Első fennmaradt festménye egy akvarellfestékkel festett mozdony, amelyet ötéves korában készített. Ennek ellenére katonai pályára kellett lépnie, és a porosz hadsereg gyalogos egységében kötött ki. Ezt egy sérülés miatt ismét el kell hagynia, leesik a lóról, és ettől kezdve járásképtelen.
Most legalább igazi tehetségének szentelheti magát, Berlinben Hermann Eschke német festőnél tanul, aki maga is tengeri festőktől kapott oktatást. 1898-ban Sandrock tagja lett a Verein Berliner Künstler-nek, Németország legrégebbi művészeti egyesületének. Tanárához hasonlóan számos tanulmányutat tett, például Hollandiába és Belgiumba, majd visszatért Berlinbe. Feleségül veszi a sziléziai Ella Schmidtet, és Berlin-Friedenau-ban stúdiót vesz. Tengeri témái egész életében elkísérték, és ezt a szenvedélyt további olaszországi, máltai, görögországi, északi és balti-tengeri utazások erősítették. A kikötők és kikötővárosok váltak fő motívumává, különösen Hamburg kikötője. Az ipari témák, a mozdonyok és a gépek is vonzották. Ezek a motívumok és témák nagyon népszerűek voltak az első világháború előtt, és számos múzeum érdeklődött munkái iránt. Műveit művészeti folyóiratok is kinyomtatták és megvitatták. Más művészekkel együtt megalapította a Club Berliner Landschafter-t, és tagja lett a Freie Vereinigung der Graphiker zu Berlin-nek. Sandrockra jellemző az erős színek használata, a technika és a részletek iránti nagyfokú megértése, valamint az emberek és gépek kombinációja.
Műveit gyakran kiállíthatta, a Nagy Berlini Művészeti Kiállításon, a müncheni Nemzetközi Művészeti Kiállításon, szülőföldjén az Alsó-Sziléziai Művészeti Egyesületben és számos ipari és hajózási témájú kiállításon. A sziléziai művészek képviselőjeként különösen keresett volt, még hazáján kívül is - még 1945-ben Berlinben bekövetkezett halála után is. A 20. század végén művészetét újra felfedezték (részben Eduard Sabatier műkereskedő révén, aki megvásárolta Sandrock 300 olajfestményét), restaurálták és bemutatták a Bremerhaveni Tengerészeti Múzeumban, a brémai Overbeck Múzeumban és a Gerhart Hauptmann drámaíró tiszteletére rendezett kiállításon. Bár a művész ritkán datálja képeit, azokon jól látható, hogyan változott az ipar és a tömegközlekedés az évtizedek során. Az ipari és kézműves részletekre irányuló szemének köszönhetően mélyebben megérthetjük a közlekedés iparosodásának kezdetét.
Oldal 1 / 1