Karl Blossfeldt növényfotói ma a fotográfia mérföldköveinek számítanak a "Neue Sachlichkeit" területén. Személy szerint semmi sem állt távolabb tőle, mint hogy művészi igényt támasszon a fotóira. A vidéki Harz vidékén, egy művészeti öntödében végzett szobrászképzése már a természetből vett díszítő díszítésekre összpontosított, és jól mutatja, hogy milyen kevés ambíciója volt a művészi önmegjelenítésre. A berlini Unterrichtsanstalt des Kunstgewerbemuseumban folytatott alaptanulmányaival párhuzamosan csatlakozott Moritz Meurer rajztanár több évig tartó római projektjéhez. Itt a hangsúly a díszlettervezéshez szükséges tananyagok előállításán volt, és Blossfeldt utazásai Olaszországon kívül más dél-európai országokba is elvezették. Tanulmányai sikeres befejezése után több mint 30 éven át tanította a "Modellieren nach lebenden Pflanzen" (Modellezés élő növényekről) című osztályt a Lehranstalt des Kunstgewerbemuseums professzoraként, amely később egyesült a Vereinigte Staatsschulennel. Ezek viszont a mai Berlini Művészeti Egyetem egyik elődjét alkották. Egy másik párhuzam Blossfeldt munkájával, amelyet saját bevallása szerint a tiszta kézművesség jellemzett, mégis művészetnek nyilvánított.
Pedig Blossfeldt csak olyan növényrészleteket örökített meg, amelyeket előzőleg maga készített közeli felvételeken. Rügyek, virágok és szárak ezrei mentek át a kezén a dokumentálás céljából. Kameráját valószínűleg teljesen vagy részleteiben maga építette, hogy ezt az eredményt tökéletesen meg tudja valósítani. A cél az volt, hogy olyan részletes képet készítsünk a növényi formákról, amely lehetővé teszi a diákok számára a természetes vizuális benyomást. Az addig használt növények a kiszáradás, a növekedés vagy a hervadás miatt gyorsan elvesztették autentikus megjelenésüket, és így véleménye szerint jelentősen torzították az eredményt. A 12x és 45x közötti nagyítások lehetővé tették minden részlet reprodukálását, bármilyen kicsi is legyen az. A fényképek a rajzokkal szemben mindenekelőtt azzal az előnnyel jártak, hogy nem volt szükség rajzolói művészi értelmezésre. Mivel a fényképeket az osztályban a falra vetítették, különösen fontos volt a tiszta és éles kép semleges vagy fehér háttér előtt.
A neves berlini galériatulajdonost, Karl Nierendorfot azonnal megragadta a növényfotók művészi jellege, és 1926-ban egy kiállításon összehozta őket afrikai és új-guineai szobrokkal, valamint a nácik által később degeneráltnak minősített Richard Janthur művész alkotásaival. Két évvel később Nierendorf kezdeményezte az Urformen der Kunst című könyvet, amelyet a berlini Wasmuth Verlag adott ki, és sok éven át újranyomtak. Blossfeldt halálának évében jelent meg második kiadványa, a Wundergarten der Natur. Blossfeldt maga is azt remélte, hogy növényfotói egyrészt "helyreállítják a kapcsolatot a természettel", másrészt pedig "rá akart mutatni a természetben található formák bőséges gazdagságára", és arra ösztönözni az embereket, hogy saját maguk fedezzék fel és figyeljék meg az őshonos növényvilágot. A fényképek időtlen esztétikájával együtt ez a szándék minden eddiginél aktuálisabbnak tűnik.
Karl Blossfeldt növényfotói ma a fotográfia mérföldköveinek számítanak a "Neue Sachlichkeit" területén. Személy szerint semmi sem állt távolabb tőle, mint hogy művészi igényt támasszon a fotóira. A vidéki Harz vidékén, egy művészeti öntödében végzett szobrászképzése már a természetből vett díszítő díszítésekre összpontosított, és jól mutatja, hogy milyen kevés ambíciója volt a művészi önmegjelenítésre. A berlini Unterrichtsanstalt des Kunstgewerbemuseumban folytatott alaptanulmányaival párhuzamosan csatlakozott Moritz Meurer rajztanár több évig tartó római projektjéhez. Itt a hangsúly a díszlettervezéshez szükséges tananyagok előállításán volt, és Blossfeldt utazásai Olaszországon kívül más dél-európai országokba is elvezették. Tanulmányai sikeres befejezése után több mint 30 éven át tanította a "Modellieren nach lebenden Pflanzen" (Modellezés élő növényekről) című osztályt a Lehranstalt des Kunstgewerbemuseums professzoraként, amely később egyesült a Vereinigte Staatsschulennel. Ezek viszont a mai Berlini Művészeti Egyetem egyik elődjét alkották. Egy másik párhuzam Blossfeldt munkájával, amelyet saját bevallása szerint a tiszta kézművesség jellemzett, mégis művészetnek nyilvánított.
Pedig Blossfeldt csak olyan növényrészleteket örökített meg, amelyeket előzőleg maga készített közeli felvételeken. Rügyek, virágok és szárak ezrei mentek át a kezén a dokumentálás céljából. Kameráját valószínűleg teljesen vagy részleteiben maga építette, hogy ezt az eredményt tökéletesen meg tudja valósítani. A cél az volt, hogy olyan részletes képet készítsünk a növényi formákról, amely lehetővé teszi a diákok számára a természetes vizuális benyomást. Az addig használt növények a kiszáradás, a növekedés vagy a hervadás miatt gyorsan elvesztették autentikus megjelenésüket, és így véleménye szerint jelentősen torzították az eredményt. A 12x és 45x közötti nagyítások lehetővé tették minden részlet reprodukálását, bármilyen kicsi is legyen az. A fényképek a rajzokkal szemben mindenekelőtt azzal az előnnyel jártak, hogy nem volt szükség rajzolói művészi értelmezésre. Mivel a fényképeket az osztályban a falra vetítették, különösen fontos volt a tiszta és éles kép semleges vagy fehér háttér előtt.
A neves berlini galériatulajdonost, Karl Nierendorfot azonnal megragadta a növényfotók művészi jellege, és 1926-ban egy kiállításon összehozta őket afrikai és új-guineai szobrokkal, valamint a nácik által később degeneráltnak minősített Richard Janthur művész alkotásaival. Két évvel később Nierendorf kezdeményezte az Urformen der Kunst című könyvet, amelyet a berlini Wasmuth Verlag adott ki, és sok éven át újranyomtak. Blossfeldt halálának évében jelent meg második kiadványa, a Wundergarten der Natur. Blossfeldt maga is azt remélte, hogy növényfotói egyrészt "helyreállítják a kapcsolatot a természettel", másrészt pedig "rá akart mutatni a természetben található formák bőséges gazdagságára", és arra ösztönözni az embereket, hogy saját maguk fedezzék fel és figyeljék meg az őshonos növényvilágot. A fényképek időtlen esztétikájával együtt ez a szándék minden eddiginél aktuálisabbnak tűnik.
Oldal 1 / 2