Josse de Momper (sok feljegyzésben Joos de Momper) antwerpeni belga festő és műkereskedő volt. Édesapja, Bartholomew de Momper, aki ugyanezt a szakmát gyakorolta, volt az oktatója - nagyapja és dédapja szintén festő volt. Josse már 17 évesen tagja lett az antwerpeni festőcéhnek, a Szent Lukács Céhnek, és végül 37 évesen dékán és igazgatósági tag lett. Feleségétől, Elisabeth Gobyntól tíz gyermeke született, akik közül hárman szintén apjuk szakmáját követték. Fiai közül a legismertebb Philippe de Momper volt, akit Josse nevelt.
Josse-t nagyra becsülték művész kortársai, számos tanítványt is képzett a műtermében, például a festőművész Louis de Caullery. 1580 körül feljegyzések vannak de Mompers olaszországi útjáról, a római San Vitale templomban található freskók állítólag szintén tőle származnak, és festményein nyilvánvalóak az olasz hatások. Tájképfestési stílusát flamand színezésként írják le, amely vörösesbarna előteret, sárgászöld közepet és szürkéskékre festett hátsó részt foglal magában. Ezek a színárnyalatok a meleg tónusok dominanciáját mutatják az előtérben és a hideg tónusokét a háttérben. Josse többször dolgozott együtt olyan nagyszerű alkotókkal, mint a csatajelenetekről ismert Jan Brueghel dem Älteren, Jan Brueghel dem Jüngeren vagy Peeter Snayers. Azt mondják, hogy de Momper festette a tájképeket, a többiek pedig a stafétákat. A tájképi motívumok között voltak fantázia tájképek és realisztikus tájképek egyaránt. De Momper fő motívuma minden bizonnyal a tájképek. Korábbi műveiben erősen inspirálta a holland reneszánsz festő, idősebb Pieter Bruegel és a szintén holland Paul Bril. Ezek a művek főként világtájakat ábrázolnak manierista stílusban, később témái változatosabbá válnak, dombokat, völgyeket és téli tájképeket alkotott. A hangsúly azonban továbbra is a hegyvidéki és tengeri tájakon van. Pénzügyileg állítólag de Mompernek nem volt könnyű dolga, de hírneve állítólag arra késztette, hogy még Izabella spanyol főhercegnővel, a spanyol Hollandia kormányzójával is megíratott egy levelet, amelyben bocsánatot kért az adósságaiért, és elküldte az antwerpeni magisztrátusnak.
De Momper azonban áttért a manierizmusról a naturalizmusra, és az egyik leghíresebb holland tájképfestővé vált. Máig 500 műve maradt fenn, amelyek közül csak nagyon kevés szignált és datált (ez gyakran vezetett félreértésekhez és téves attribúciókhoz). Leghíresebb festményei közé tartozik a "Hegyi táj", a "Téli táj", az "Alpesi táj", a "Bábel tornya" és a "Hegyi táj vándorokkal az ösvényen". Ez utóbbit az idősebb Jan Brueghel közreműködésével festette. A Brueghellel való együttműködések közül több tízezer eurót érnek ma már. Művei többek között a braunschweigi Herzog Anton Ulrich Múzeumban, a hamburgi Kunsthalle-ban és a bécsi Kunsthistorisches Museumban találhatók.
Josse de Momper (sok feljegyzésben Joos de Momper) antwerpeni belga festő és műkereskedő volt. Édesapja, Bartholomew de Momper, aki ugyanezt a szakmát gyakorolta, volt az oktatója - nagyapja és dédapja szintén festő volt. Josse már 17 évesen tagja lett az antwerpeni festőcéhnek, a Szent Lukács Céhnek, és végül 37 évesen dékán és igazgatósági tag lett. Feleségétől, Elisabeth Gobyntól tíz gyermeke született, akik közül hárman szintén apjuk szakmáját követték. Fiai közül a legismertebb Philippe de Momper volt, akit Josse nevelt.
Josse-t nagyra becsülték művész kortársai, számos tanítványt is képzett a műtermében, például a festőművész Louis de Caullery. 1580 körül feljegyzések vannak de Mompers olaszországi útjáról, a római San Vitale templomban található freskók állítólag szintén tőle származnak, és festményein nyilvánvalóak az olasz hatások. Tájképfestési stílusát flamand színezésként írják le, amely vörösesbarna előteret, sárgászöld közepet és szürkéskékre festett hátsó részt foglal magában. Ezek a színárnyalatok a meleg tónusok dominanciáját mutatják az előtérben és a hideg tónusokét a háttérben. Josse többször dolgozott együtt olyan nagyszerű alkotókkal, mint a csatajelenetekről ismert Jan Brueghel dem Älteren, Jan Brueghel dem Jüngeren vagy Peeter Snayers. Azt mondják, hogy de Momper festette a tájképeket, a többiek pedig a stafétákat. A tájképi motívumok között voltak fantázia tájképek és realisztikus tájképek egyaránt. De Momper fő motívuma minden bizonnyal a tájképek. Korábbi műveiben erősen inspirálta a holland reneszánsz festő, idősebb Pieter Bruegel és a szintén holland Paul Bril. Ezek a művek főként világtájakat ábrázolnak manierista stílusban, később témái változatosabbá válnak, dombokat, völgyeket és téli tájképeket alkotott. A hangsúly azonban továbbra is a hegyvidéki és tengeri tájakon van. Pénzügyileg állítólag de Mompernek nem volt könnyű dolga, de hírneve állítólag arra késztette, hogy még Izabella spanyol főhercegnővel, a spanyol Hollandia kormányzójával is megíratott egy levelet, amelyben bocsánatot kért az adósságaiért, és elküldte az antwerpeni magisztrátusnak.
De Momper azonban áttért a manierizmusról a naturalizmusra, és az egyik leghíresebb holland tájképfestővé vált. Máig 500 műve maradt fenn, amelyek közül csak nagyon kevés szignált és datált (ez gyakran vezetett félreértésekhez és téves attribúciókhoz). Leghíresebb festményei közé tartozik a "Hegyi táj", a "Téli táj", az "Alpesi táj", a "Bábel tornya" és a "Hegyi táj vándorokkal az ösvényen". Ez utóbbit az idősebb Jan Brueghel közreműködésével festette. A Brueghellel való együttműködések közül több tízezer eurót érnek ma már. Művei többek között a braunschweigi Herzog Anton Ulrich Múzeumban, a hamburgi Kunsthalle-ban és a bécsi Kunsthistorisches Museumban találhatók.
Oldal 1 / 1