Romániától Görögországon és Törökországon át Egyiptomig: az utazás szenvedélye, amelyet Jean Lecomte du Nouÿ párizsi festő egész, szó szerint mozgalmas élete során követett, egyértelmű nyomokat hagyott munkásságában. Így az orientalizmushoz sorolható legfontosabb művei olyan címeket viselnek, mint "Arabok imádkoznak", "A hárem kapuja, Kairói szuvenír" vagy "Kilátás a kaszbára a teraszomról". A történeti, portré- és zsánerfestő azonban mitológiai és vallási motívumairól is ismert. Megfestette például a bibliai Judit portréját vagy a "Jób és barátai" című művét. Dante "Isteni komédiája" és az ókori görögök tragédiái is inspirálták. Emellett Jean Lecomte du Nouÿ szobrászként számos szobrot és szobrot alkotott.
Mesterségét Charles Gleyre-től, Jean-Léon Gérôme-tól és Émile Signoltól tanulta, akik mindannyian a neogörög művészeti mozgalom fő képviselői voltak, amelyhez tanítványuk is csatlakozott. 21 évesen debütált a Párizsi Szalonban. Később is rendszeresen részt vett az ottani kiállításokon. Ezért 1863-ban kitüntetést kapott "A Neptun megidézése" című művéért. És nem ez maradt az egyetlen elismerés, amit fiatalon kapott. A francia kormány például megvásárolta a "Rossz hír hírnökei a fáraó előtt" című festményét a Luxemburgi Múzeum számára, és megbízást kapott két nagy kompozíció megfestésére is, amelyek a párizsi La Trinité-templomot díszítik, és amelyek Szent Vincét állítják a középpontba. 1876-ban Jean Lecomte du Nouÿ, aki maga is katolikus és rendkívül konzervatív volt, feleségül vette a zsidó családból származó Valentine Peigné-Crémieux-t. Az Adolphe Crémieux szenátor unokájával való egyesülés kevésbé személyes, mint inkább pénzügyi szerencse volt. A művész ugyanis még első felesége halála után is szoros kapcsolatban maradt annak befolyásos családjával - ami lehetővé tette számára, hogy távoli országokba utazzon. Ennek eredményeként a művész nemcsak az 1878-as és 1889-es párizsi világkiállításon vett részt, hanem a kairói és az alexandriai szalonokban is képviseltette magát.
A 19. század 90-es éveiben Jean Lecomte du Nouÿ egyre inkább a jövedelmezőbb portréfestészet felé fordult. Többek között a román királyi család tagjait, köztük I. Károlyt és feleségét, Erzsébetet is megformálta. Míg a portrék kifinomultnak mondhatók, addig a többi festményét finom karakterisztikájuk és hűvös, matt színezésük jellemzi. Művei közül talán a leghíresebb "A fehér rabszolga". Jean Lecomte du Nouÿ kiterjedt életművén kívül más nyomokat is hagyott a (művészeti) világban: míg a Valentine-nal és harmadik feleségével, Térésa Marie Fisanne-nal kötött házassága gyermektelen maradt, második feleségétől, Caroline Evrard-tól fiút, Jacques Théodore Jules-t kapott, aki később ismert építész és régész lett. Festményei és szobrai ma számos múzeumban és gyűjteményben megtalálhatók. Ezenkívül 1932 óta egy párizsi utca is az ő nevét viseli.
Romániától Görögországon és Törökországon át Egyiptomig: az utazás szenvedélye, amelyet Jean Lecomte du Nouÿ párizsi festő egész, szó szerint mozgalmas élete során követett, egyértelmű nyomokat hagyott munkásságában. Így az orientalizmushoz sorolható legfontosabb művei olyan címeket viselnek, mint "Arabok imádkoznak", "A hárem kapuja, Kairói szuvenír" vagy "Kilátás a kaszbára a teraszomról". A történeti, portré- és zsánerfestő azonban mitológiai és vallási motívumairól is ismert. Megfestette például a bibliai Judit portréját vagy a "Jób és barátai" című művét. Dante "Isteni komédiája" és az ókori görögök tragédiái is inspirálták. Emellett Jean Lecomte du Nouÿ szobrászként számos szobrot és szobrot alkotott.
Mesterségét Charles Gleyre-től, Jean-Léon Gérôme-tól és Émile Signoltól tanulta, akik mindannyian a neogörög művészeti mozgalom fő képviselői voltak, amelyhez tanítványuk is csatlakozott. 21 évesen debütált a Párizsi Szalonban. Később is rendszeresen részt vett az ottani kiállításokon. Ezért 1863-ban kitüntetést kapott "A Neptun megidézése" című művéért. És nem ez maradt az egyetlen elismerés, amit fiatalon kapott. A francia kormány például megvásárolta a "Rossz hír hírnökei a fáraó előtt" című festményét a Luxemburgi Múzeum számára, és megbízást kapott két nagy kompozíció megfestésére is, amelyek a párizsi La Trinité-templomot díszítik, és amelyek Szent Vincét állítják a középpontba. 1876-ban Jean Lecomte du Nouÿ, aki maga is katolikus és rendkívül konzervatív volt, feleségül vette a zsidó családból származó Valentine Peigné-Crémieux-t. Az Adolphe Crémieux szenátor unokájával való egyesülés kevésbé személyes, mint inkább pénzügyi szerencse volt. A művész ugyanis még első felesége halála után is szoros kapcsolatban maradt annak befolyásos családjával - ami lehetővé tette számára, hogy távoli országokba utazzon. Ennek eredményeként a művész nemcsak az 1878-as és 1889-es párizsi világkiállításon vett részt, hanem a kairói és az alexandriai szalonokban is képviseltette magát.
A 19. század 90-es éveiben Jean Lecomte du Nouÿ egyre inkább a jövedelmezőbb portréfestészet felé fordult. Többek között a román királyi család tagjait, köztük I. Károlyt és feleségét, Erzsébetet is megformálta. Míg a portrék kifinomultnak mondhatók, addig a többi festményét finom karakterisztikájuk és hűvös, matt színezésük jellemzi. Művei közül talán a leghíresebb "A fehér rabszolga". Jean Lecomte du Nouÿ kiterjedt életművén kívül más nyomokat is hagyott a (művészeti) világban: míg a Valentine-nal és harmadik feleségével, Térésa Marie Fisanne-nal kötött házassága gyermektelen maradt, második feleségétől, Caroline Evrard-tól fiút, Jacques Théodore Jules-t kapott, aki később ismert építész és régész lett. Festményei és szobrai ma számos múzeumban és gyűjteményben megtalálhatók. Ezenkívül 1932 óta egy párizsi utca is az ő nevét viseli.
Oldal 1 / 1