Jean-Antoine Watteau az észak-franciaországi Valenciennes-ben született. Gyermek- és ifjúkorában a művész állítólag nagyon zárkózott volt, aminek oka lehetett apja veszekedős, erőszakoskodó és gyakran italozó apja. Fiatal korában szenvedett tüdőbajban is. Művészi elhivatottsága is korán kiderül, tízéves korában Jacques-Albert Gérintől, a Valenciennes-ben elismert festőtől tanul.
Párizsban flamand művészekkel találkozik, és vallásos festmények másolásából él, többek között a holland Gérard Dou festményeiből. Watteau megismerkedett a dekoratív festőművésszel Claude Gillot , akinek színházi belsőépítészi munkássága különösen a színházi szcéna, a mitológia és a kifinomult élet iránti lelkesedését keltette fel benne. Az együttműködés rövid ideig tartott, és Watteau átment egy másik dekoratív festőhöz, Claude Audran III-hoz, akinek faldíszeket készített. 1709-ben megpályázta a Prix de Rome ösztöndíjat, de csak második lett. A párizsi akadémiára is jelentkezett, de csak évekkel később vették fel, mert a felvételi festménye ("Hajózás Kytherára") olyan sokáig váratott magára. Nem sokkal halála előtt Watteau megfestette egyik legnagyobb művét, "Edme Gersaint műkereskedő üzletfeliratát", amely ma a berlini Charlottenburg-palotában látható. A festmény állítólag egy művészeti bolt reklámja, és a vásárlókat és az eladókat ábrázolja, akik mindennapi értékesítési tevékenységet végeznek. Watteau-nak egész életében nem voltak gazdag mecénásai; vásárlói többnyire középosztálybeli emberek voltak. Antoine Watteau egészségi állapota is katasztrofális, Londonban felkeresi a kor egyik legtekintélyesebb orvosát és munkásságának csodálóját, de a helyzet nem javul. Néhány hónappal Párizsba való visszatérése után, 36 éves korában, valószínűleg tuberkulózisban meghal. Halálos ágyán Watteau állítólag a levegőben, ecsetet szorongatva festményeket rajzolt.
Rövid élete ellenére jelentős hatást tudott gyakorolni a művészetre; őt tartják a "fete galante" képi műfaj feltalálójának. Idilli, vidéki jelenetek és teatralitás jellemzi, gyakran az olasz kömodie és a balett példájából merített. Ezzel a stílusával nemcsak a festészetre, hanem a díszítőművészetre, valamint a költészetre, a zenére és természetesen a színházra is hatással volt - sokkal inkább, mint más 18. századi alkotók. Még egy ruhaformát is "dedikáltak" neki, mert annyira jellemző volt a festményein, hogy a ruha vállainak nagy ráncokban kell leesnie. Halála után befolyása folytatódott, de Angliában a Regency-korszakban, és csak később Franciaországban és Oroszországban. A 20. században Watteau újjáéledt, egyesületeket hoztak létre, és kiállításokat rendeztek Párizsban, Berlinben és az Egyesült Államokban. Szülővárosában 2000 óta létezik a Watteau Központ.
Jean-Antoine Watteau az észak-franciaországi Valenciennes-ben született. Gyermek- és ifjúkorában a művész állítólag nagyon zárkózott volt, aminek oka lehetett apja veszekedős, erőszakoskodó és gyakran italozó apja. Fiatal korában szenvedett tüdőbajban is. Művészi elhivatottsága is korán kiderül, tízéves korában Jacques-Albert Gérintől, a Valenciennes-ben elismert festőtől tanul.
Párizsban flamand művészekkel találkozik, és vallásos festmények másolásából él, többek között a holland Gérard Dou festményeiből. Watteau megismerkedett a dekoratív festőművésszel Claude Gillot , akinek színházi belsőépítészi munkássága különösen a színházi szcéna, a mitológia és a kifinomult élet iránti lelkesedését keltette fel benne. Az együttműködés rövid ideig tartott, és Watteau átment egy másik dekoratív festőhöz, Claude Audran III-hoz, akinek faldíszeket készített. 1709-ben megpályázta a Prix de Rome ösztöndíjat, de csak második lett. A párizsi akadémiára is jelentkezett, de csak évekkel később vették fel, mert a felvételi festménye ("Hajózás Kytherára") olyan sokáig váratott magára. Nem sokkal halála előtt Watteau megfestette egyik legnagyobb művét, "Edme Gersaint műkereskedő üzletfeliratát", amely ma a berlini Charlottenburg-palotában látható. A festmény állítólag egy művészeti bolt reklámja, és a vásárlókat és az eladókat ábrázolja, akik mindennapi értékesítési tevékenységet végeznek. Watteau-nak egész életében nem voltak gazdag mecénásai; vásárlói többnyire középosztálybeli emberek voltak. Antoine Watteau egészségi állapota is katasztrofális, Londonban felkeresi a kor egyik legtekintélyesebb orvosát és munkásságának csodálóját, de a helyzet nem javul. Néhány hónappal Párizsba való visszatérése után, 36 éves korában, valószínűleg tuberkulózisban meghal. Halálos ágyán Watteau állítólag a levegőben, ecsetet szorongatva festményeket rajzolt.
Rövid élete ellenére jelentős hatást tudott gyakorolni a művészetre; őt tartják a "fete galante" képi műfaj feltalálójának. Idilli, vidéki jelenetek és teatralitás jellemzi, gyakran az olasz kömodie és a balett példájából merített. Ezzel a stílusával nemcsak a festészetre, hanem a díszítőművészetre, valamint a költészetre, a zenére és természetesen a színházra is hatással volt - sokkal inkább, mint más 18. századi alkotók. Még egy ruhaformát is "dedikáltak" neki, mert annyira jellemző volt a festményein, hogy a ruha vállainak nagy ráncokban kell leesnie. Halála után befolyása folytatódott, de Angliában a Regency-korszakban, és csak később Franciaországban és Oroszországban. A 20. században Watteau újjáéledt, egyesületeket hoztak létre, és kiállításokat rendeztek Párizsban, Berlinben és az Egyesült Államokban. Szülővárosában 2000 óta létezik a Watteau Központ.
Oldal 1 / 5