Jean-Étienne Liotard excentrikus festő volt, aki külseje mellett különösen pasztellportréiról vált híressé. Családja francia protestáns volt, akiknek 1685-ben el kellett hagyniuk Franciaországot, és Genfbe menekültek. Első tanárai Daniel Gardelle és Jean Louis Petitot voltak. Ezután 1725-től Párizsba ment, ahol Jean-Baptiste Massé és François Lemoyne irányításával folytatta tanulmányait. Tanárai ajánlására Liotard Puysieux márkival utazhatott Nápolyba. Körülbelül 10 évvel később megengedték neki, hogy Rómában XII. Kelemen pápát és néhány bíborost ábrázoljon. Néhány évvel később a brit Lord Duncannon meghívta, hogy kísérje el Konstantinápolyba. Liotard összesen öt évig tartózkodott az Oszmán Birodalom fővárosában, ahol számos portrét és mindennapi életet ábrázoló jelenetet készített. Ahogy azt akkoriban a nyugat-európai utazóknak ajánlották, Liotard is úgy öltözött, mint a helyi lakosság. Ezt az öltözködési stílust Konstantinápolyból való visszatérése után is megtartotta. Ez a meglehetősen szokatlan megjelenés hozta meg számára a török festő becenevet.
1643 körül Liotard Bécsbe utazott, és különböző portrékat festett a császári családról Mária Terézia császárné körül. Az ezt követő években sokat utazott, és különböző nemesi házak portréfestőjeként is keresett volt. Többek között megfestette Marie Antoinette-et, az orosz császárnőt vagy a walesi herceg és hercegnőt. Abban az időben sokan, akár jártak valaha Európán kívül, akár nem, szerették, ha egzotikusnak tűnő török ruhákban készítik el a portréjukat. Liotard jól tudott ilyen szolgáltatásokat nyújtani, mivel hosszabb ideig tartózkodott az országban. Például Madame Pompadur-t, Marie Adelaide frankofóniai hercegnőt és Jean Jacques Rousseau filozófust is megfestette keleti ruhában. Liotard portréinak feltűnő jellemzője volt az is, hogy modelljeit mindig enyhe mosollyal ábrázolta. Ez akkoriban meglehetősen szokatlan volt, mivel sok művész semleges vagy komoly arckifejezést választott. Liotard így mutatta ki közelségét a felvilágosodás nézeteihez.
1757-ben Hollandiában Liotard feleségül vette Marie Fargues-t, egy hugenotta származású kereskedő lányát. A nő kérésére végül leborotválta teljes szakállát, amelyet az oszmán hagyományok szerint hosszú évekig növesztett. 1758-tól végül Genfben telepedtek le. Liotard azonban újra és újra elutazott Európa különböző metropoliszaiba. Késői éveiben a Jean Simeon Chardin által inspirálva különböző csendéleteket és tájképeket festett. 1781-ben, 79 éves korában megjelentette a festészet alapelveiről és szabályairól szóló értekezését. Ebben többek között azt állította, hogy szerinte a festészetnek a természet tükrének kell lennie.
Jean-Étienne Liotard excentrikus festő volt, aki külseje mellett különösen pasztellportréiról vált híressé. Családja francia protestáns volt, akiknek 1685-ben el kellett hagyniuk Franciaországot, és Genfbe menekültek. Első tanárai Daniel Gardelle és Jean Louis Petitot voltak. Ezután 1725-től Párizsba ment, ahol Jean-Baptiste Massé és François Lemoyne irányításával folytatta tanulmányait. Tanárai ajánlására Liotard Puysieux márkival utazhatott Nápolyba. Körülbelül 10 évvel később megengedték neki, hogy Rómában XII. Kelemen pápát és néhány bíborost ábrázoljon. Néhány évvel később a brit Lord Duncannon meghívta, hogy kísérje el Konstantinápolyba. Liotard összesen öt évig tartózkodott az Oszmán Birodalom fővárosában, ahol számos portrét és mindennapi életet ábrázoló jelenetet készített. Ahogy azt akkoriban a nyugat-európai utazóknak ajánlották, Liotard is úgy öltözött, mint a helyi lakosság. Ezt az öltözködési stílust Konstantinápolyból való visszatérése után is megtartotta. Ez a meglehetősen szokatlan megjelenés hozta meg számára a török festő becenevet.
1643 körül Liotard Bécsbe utazott, és különböző portrékat festett a császári családról Mária Terézia császárné körül. Az ezt követő években sokat utazott, és különböző nemesi házak portréfestőjeként is keresett volt. Többek között megfestette Marie Antoinette-et, az orosz császárnőt vagy a walesi herceg és hercegnőt. Abban az időben sokan, akár jártak valaha Európán kívül, akár nem, szerették, ha egzotikusnak tűnő török ruhákban készítik el a portréjukat. Liotard jól tudott ilyen szolgáltatásokat nyújtani, mivel hosszabb ideig tartózkodott az országban. Például Madame Pompadur-t, Marie Adelaide frankofóniai hercegnőt és Jean Jacques Rousseau filozófust is megfestette keleti ruhában. Liotard portréinak feltűnő jellemzője volt az is, hogy modelljeit mindig enyhe mosollyal ábrázolta. Ez akkoriban meglehetősen szokatlan volt, mivel sok művész semleges vagy komoly arckifejezést választott. Liotard így mutatta ki közelségét a felvilágosodás nézeteihez.
1757-ben Hollandiában Liotard feleségül vette Marie Fargues-t, egy hugenotta származású kereskedő lányát. A nő kérésére végül leborotválta teljes szakállát, amelyet az oszmán hagyományok szerint hosszú évekig növesztett. 1758-tól végül Genfben telepedtek le. Liotard azonban újra és újra elutazott Európa különböző metropoliszaiba. Késői éveiben a Jean Simeon Chardin által inspirálva különböző csendéleteket és tájképeket festett. 1781-ben, 79 éves korában megjelentette a festészet alapelveiről és szabályairól szóló értekezését. Ebben többek között azt állította, hogy szerinte a festészetnek a természet tükrének kell lennie.
Oldal 1 / 3