A japán művészet fejlődése szorosan kapcsolódik a hagyományos esztétikához. Az európai műkedvelők számára szokatlan a mindennapi használathoz való kapcsolódás. A művészi kerttervezés, a festett selyem és a szertartásos teakészítéshez használt tálak művészi értékkel bírnak, ha a japán hagyományokra utalnak, és a mindennapi használatban is alkalmazhatók. Minél nagyobb a mindennapi használat és a mindennapi patina jelei, annál nagyobb a művészi megbecsülés. A japán művészet fejlődését az a vád éri, hogy évszázadokon át alávetette magát az idegen kultúrák befolyásának. Japán olyan, mint egy szivacs, amely magába szívja a beáramló kultúrákat, és ritkán került az ötletgenerátor szerepébe. Közelebbről megvizsgálva csak a külföldi művészeti irányzatok szelektív átvételét fedezhetjük fel. Az idegen kultúrák vívmányai közül csak kevesen álltak elég magasan a művészek megbecsülésében ahhoz, hogy beépítsék őket a japán művészetbe. A 19. század előrehaladtával a helyzet megváltozott, és a japán művészek az európai festők inspirációs forrásává váltak. Különösen a japán fametszetnyomtatás volt nagyon népszerű a francia impresszionisták körében, és hatással volt a MŰVÉSZTÉR0, MŰVÉSZTÉR1 és MŰVÉSZTÉR2 műveire.MŰVÉSZTÉR3 olyan művész volt, aki az ukiyo-e stílus nyomdatechnikáját használta, és az Edo-korszak jellegzetes képviselőjének tekinthető.
A japán művészet másik esztétikai elve az egyszerű dolgok, amelyeket a természet ad mintául. Egyszerűség az egyszerű kecsesség és szépség redukált ábrázolásának értelmében. A festmény alkotóelemeinek elrendezése a lehető legnagyobb egyszerűség benyomását kelti. A kompozíció visszafogottságát minden korszakban a jó ízlés alapfeltételének tekintik. Ez az esztétikai elv a zen buddhizmusból ered, és Wabi Sabi vagy Iki néven ismert. A szépségérzet nem követi az európai szabványt, amely gyakran egyensúlyt és szimmetriát követel. A természetből származó szabálytalanságok és aszimmetriák ugyanolyan fontos elemei az esztétikai kifejezésnek.
A japán művészet különleges formája az erotikus motívumok ábrázolása. A shunga a szexuális aktust ábrázoló fametszetek. Az ukiyo-e stílusú fametszetek készítőinek egyik fő bevételi forrása az emberek intim helyzetekben való nyílt ábrázolása volt. Az Ukiyo-e a folyékony világ képeit jelenti, és ez a világ a városi régiók hedonista szórakozóhelyei körül forgott. Az erotika a világnak egy olyan része, amely a kabuki színházakból, teaházakból és bordélyházakból állt. Színészek, gésák és kurtizánok alkották az élvezeteknek szentelt illusztris társaságot, és a 17. és 18. századi japán művészek ezt a világot festményeken közvetítették a külvilág felé. Számos európai művész csodálattal reagált az ábrázolásokra és a nyomdatechnikára. Az akvarell felvitelével és a kéz erejével történő nyomtatással az akvarellre emlékeztető könnyedség kifejezése jön létre.
A japán művészet fejlődése szorosan kapcsolódik a hagyományos esztétikához. Az európai műkedvelők számára szokatlan a mindennapi használathoz való kapcsolódás. A művészi kerttervezés, a festett selyem és a szertartásos teakészítéshez használt tálak művészi értékkel bírnak, ha a japán hagyományokra utalnak, és a mindennapi használatban is alkalmazhatók. Minél nagyobb a mindennapi használat és a mindennapi patina jelei, annál nagyobb a művészi megbecsülés. A japán művészet fejlődését az a vád éri, hogy évszázadokon át alávetette magát az idegen kultúrák befolyásának. Japán olyan, mint egy szivacs, amely magába szívja a beáramló kultúrákat, és ritkán került az ötletgenerátor szerepébe. Közelebbről megvizsgálva csak a külföldi művészeti irányzatok szelektív átvételét fedezhetjük fel. Az idegen kultúrák vívmányai közül csak kevesen álltak elég magasan a művészek megbecsülésében ahhoz, hogy beépítsék őket a japán művészetbe. A 19. század előrehaladtával a helyzet megváltozott, és a japán művészek az európai festők inspirációs forrásává váltak. Különösen a japán fametszetnyomtatás volt nagyon népszerű a francia impresszionisták körében, és hatással volt a MŰVÉSZTÉR0, MŰVÉSZTÉR1 és MŰVÉSZTÉR2 műveire.MŰVÉSZTÉR3 olyan művész volt, aki az ukiyo-e stílus nyomdatechnikáját használta, és az Edo-korszak jellegzetes képviselőjének tekinthető.
A japán művészet másik esztétikai elve az egyszerű dolgok, amelyeket a természet ad mintául. Egyszerűség az egyszerű kecsesség és szépség redukált ábrázolásának értelmében. A festmény alkotóelemeinek elrendezése a lehető legnagyobb egyszerűség benyomását kelti. A kompozíció visszafogottságát minden korszakban a jó ízlés alapfeltételének tekintik. Ez az esztétikai elv a zen buddhizmusból ered, és Wabi Sabi vagy Iki néven ismert. A szépségérzet nem követi az európai szabványt, amely gyakran egyensúlyt és szimmetriát követel. A természetből származó szabálytalanságok és aszimmetriák ugyanolyan fontos elemei az esztétikai kifejezésnek.
A japán művészet különleges formája az erotikus motívumok ábrázolása. A shunga a szexuális aktust ábrázoló fametszetek. Az ukiyo-e stílusú fametszetek készítőinek egyik fő bevételi forrása az emberek intim helyzetekben való nyílt ábrázolása volt. Az Ukiyo-e a folyékony világ képeit jelenti, és ez a világ a városi régiók hedonista szórakozóhelyei körül forgott. Az erotika a világnak egy olyan része, amely a kabuki színházakból, teaházakból és bordélyházakból állt. Színészek, gésák és kurtizánok alkották az élvezeteknek szentelt illusztris társaságot, és a 17. és 18. századi japán művészek ezt a világot festményeken közvetítették a külvilág felé. Számos európai művész csodálattal reagált az ábrázolásokra és a nyomdatechnikára. Az akvarell felvitelével és a kéz erejével történő nyomtatással az akvarellre emlékeztető könnyedség kifejezése jön létre.
Oldal 1 / 21