Hermann Hendrich művészi pályafutása nem volt teljesen egyenes. Először litográfus tanonckodást végzett, majd a színészetnek szentelte magát, és Düsseldorfban és Münsterben lépett színpadra. A táj lenyűgözte, majd rátalált a festészetre. Berlinben Eugen Brachtnál és Münchenben Josef Englein-nél tanult művészetet. Az bátorította, hogy egy amerikai kis művészeti kiállításon - ahová többek között számos tanulmányútja vezetett - sikerült minden művét eladnia egy mecénásnak.
Hermann Hendrich sokféle forrásból merített ihletet gyakran monumentális és színes festményeihez: Goethe "Faust"-ja nagyon megtetszett neki. A zeneszerző Richard Wagner zenedrámái hatással voltak művészi munkásságára. A germán mitológia és a német mondavilág anyagát és motívumait is többször felhasználta. Ezért nem meglepő, hogy festményei olyan címeket viselnek, mint "Freya kertje" vagy "Parsifal". Még kevésbé meglepő, hogy 1907-ben megalapította a Werdandi-Bundot is, amelyet a sors északi istennőjéről, Werdandiról nevezett el. A Bundnak mintegy 500 tagja volt, köztük olyan illusztris személyiségek, mint Arthur Moeller van den Bruck államelméletíró vagy Henry Thode, Richard Wagner veje. Az egyesület célja: a "németség megújítása a művészet által". Hendrich a Bundon keresztül találkozott Paul Engler berlini építésszel is. Engler meghívta őt, hogy a nyarakat az általa tervezett villában töltse a Riesengebirge hegységben lévő Mittel-Schreiberhau művésztelepén. 1903-ban Engler tervei alapján egy másik épületet is emeltek ott: a Sagenhalle-t. A fantáziadús faragványokkal gazdagon díszített faépület egyben kiállítási épület is volt. Hermann Hendrich képciklusokat készített hozzá, amelyek középpontjában Rübezahl legendás alakja, a germán isten, Wotan és a táblás hős és Grál-kereső Parzifal állt.
A Legend Hall azonban nem az első és nem is az utolsó "művészeti templom" volt, amelyet Hendrich tervezett. Két évvel korábban már a Harz-hegységben, Thale közelében lévő Walpurgis-csarnokot díszítette a "Walpurgis-éj" című festményciklussal. Ezt követte 1913-ban a "Nibelungok gyűrűje" című festményciklus a königswinteri Nibelunghalle számára. Végül pedig a Burg an der Wupperben található Német Legendák Csarnoka számára többek között az "Északi őstörténet" és a "Keresztény legendák" ciklust tervezte. A Sagenhalle és a Halle Deutscher Sagenring 1945-ben elpusztult. A Paul Wassily műgyűjtő kieli villájában található Hendrich-teremből csak néhány festmény élte túl a második világháborút. Hendrich maga nem érte meg a második világháborút. 1931. július 18-án halt meg. Németországban számos újság beszámolt az esetről. A művészt elütötte egy vonat a Schreiberhau-i otthonának saga-csarnoka közelében futó vasútvonalon, és olyan súlyosan megsérült, hogy a baleset helyszínén meghalt. Hendrich halálával kapcsolatban hamarosan találgatások merültek fel. Ma már gyanítható, hogy a művész öngyilkos lett.
Hermann Hendrich művészi pályafutása nem volt teljesen egyenes. Először litográfus tanonckodást végzett, majd a színészetnek szentelte magát, és Düsseldorfban és Münsterben lépett színpadra. A táj lenyűgözte, majd rátalált a festészetre. Berlinben Eugen Brachtnál és Münchenben Josef Englein-nél tanult művészetet. Az bátorította, hogy egy amerikai kis művészeti kiállításon - ahová többek között számos tanulmányútja vezetett - sikerült minden művét eladnia egy mecénásnak.
Hermann Hendrich sokféle forrásból merített ihletet gyakran monumentális és színes festményeihez: Goethe "Faust"-ja nagyon megtetszett neki. A zeneszerző Richard Wagner zenedrámái hatással voltak művészi munkásságára. A germán mitológia és a német mondavilág anyagát és motívumait is többször felhasználta. Ezért nem meglepő, hogy festményei olyan címeket viselnek, mint "Freya kertje" vagy "Parsifal". Még kevésbé meglepő, hogy 1907-ben megalapította a Werdandi-Bundot is, amelyet a sors északi istennőjéről, Werdandiról nevezett el. A Bundnak mintegy 500 tagja volt, köztük olyan illusztris személyiségek, mint Arthur Moeller van den Bruck államelméletíró vagy Henry Thode, Richard Wagner veje. Az egyesület célja: a "németség megújítása a művészet által". Hendrich a Bundon keresztül találkozott Paul Engler berlini építésszel is. Engler meghívta őt, hogy a nyarakat az általa tervezett villában töltse a Riesengebirge hegységben lévő Mittel-Schreiberhau művésztelepén. 1903-ban Engler tervei alapján egy másik épületet is emeltek ott: a Sagenhalle-t. A fantáziadús faragványokkal gazdagon díszített faépület egyben kiállítási épület is volt. Hermann Hendrich képciklusokat készített hozzá, amelyek középpontjában Rübezahl legendás alakja, a germán isten, Wotan és a táblás hős és Grál-kereső Parzifal állt.
A Legend Hall azonban nem az első és nem is az utolsó "művészeti templom" volt, amelyet Hendrich tervezett. Két évvel korábban már a Harz-hegységben, Thale közelében lévő Walpurgis-csarnokot díszítette a "Walpurgis-éj" című festményciklussal. Ezt követte 1913-ban a "Nibelungok gyűrűje" című festményciklus a königswinteri Nibelunghalle számára. Végül pedig a Burg an der Wupperben található Német Legendák Csarnoka számára többek között az "Északi őstörténet" és a "Keresztény legendák" ciklust tervezte. A Sagenhalle és a Halle Deutscher Sagenring 1945-ben elpusztult. A Paul Wassily műgyűjtő kieli villájában található Hendrich-teremből csak néhány festmény élte túl a második világháborút. Hendrich maga nem érte meg a második világháborút. 1931. július 18-án halt meg. Németországban számos újság beszámolt az esetről. A művészt elütötte egy vonat a Schreiberhau-i otthonának saga-csarnoka közelében futó vasútvonalon, és olyan súlyosan megsérült, hogy a baleset helyszínén meghalt. Hendrich halálával kapcsolatban hamarosan találgatások merültek fel. Ma már gyanítható, hogy a művész öngyilkos lett.
Oldal 1 / 1