1862-ben, amikor Helene Schjerfbeck finn festőnő Helsinkiben megszületett, a nők még mindig ritkaságnak számítottak a művészetekben. Egy egyszerű vasúti alkalmazott lányaként, akinek nem volt kapcsolata a művészethez értő finn felsőbb osztályhoz, a festészethez vezető útja korántsem volt eleve elrendeltetett. És mégis: Schjerfbeck már gyermekkorában nagy tehetséget mutatott a festészetben, amit korán felismertek és díjakkal jutalmaztak. Bár négyéves korában csípőtörést szenvedett, ami egész életében megnehezítette a járását, és időnként az iskolába járást is lehetetlenné tette, a fiatal művésznő bejutott Helsinki fontos műtermeibe. Helene Schjerfbeck már 17 évesen készített egy művet, amelyet egy kiállítás után a Finn Művészeti Társaság megvásárolt. Ami akkoriban 17 éves lányok számára szinte elképzelhetetlennek tűnt, a fiatal nőnek sikerült, és új kapukat nyitott meg számára a művészvilágban.
Egy párizsi tartózkodás után, amely egy teljesen más világba engedett betekintést, Schjerfbeck nem igazán talált vissza a finn művészeti életbe. A finn művészet, amelyet akkoriban erősen befolyásolt a nemzeti romantika, csak bizonyos mértékig felelt meg Helene Schjerfbeck stílusának, amelyet a naturalizmus és a pompa nélküli, redukált festészet jellemzett.
A finn művésznő magánéletében és munkásságában is fontos helyet foglaltak el a nők. Motívumai többnyire különböző korú nők. Schjerfbeck élete során mintegy 80 önarcképet is festett. Nem törődött a kor szépségideáljaival, és más nőkhöz hasonlóan önmagát is megmutatta, néha sebezhetőnek, néha erősnek, az élet számos helyzetében. Férfiak szinte soha nem szerepelnek a képein. De ha igen, akkor is olyan módon ábrázolják őket, ami abban az időben nem volt jellemző egy női művészre. Művei között vannak például sebesült katonákat ábrázoló festmények. Olyan motívum, amelyet a nők csak nagyon ritkán választottak a 19. században.
Míg Helene Schjerfbeck fiatalkorát fizikai korlátai ellenére az utazás és a nagyvárosi élet jellemezte, később egyre jobban visszahúzódott. Egyedülálló nőként ő volt felelős édesanyja gondozásáért. Később élete végéig édesanyjával élt egy félreeső házban, Helsinkitől mintegy 30 kilométerre. A vegyes érzések, amelyeket Schjerfbeck elzárt élete kapcsán érzett, műveiben is tükröződnek. Stílusa a fiatalon kedvelt naturalizmusról idősebb korára minimalista színpalettára váltott. A kései műveket néhány tiszta vonal jellemzi, amelyek különösebb részletezés nélkül ragadják meg a különleges hangulatot, és mindig finoman ábrázolják Helene Schjerfbeck belső világát is.
Az északi nők művészetének úttörőjeként Schjerfbeck művei új reneszánszukat élik. Művészetét 2007 óta újra és újra kiállítják nemzetközileg, 2020-ban pedig mozifilm is készült a rendkívüli művész életéről és felemelkedéséről.
1862-ben, amikor Helene Schjerfbeck finn festőnő Helsinkiben megszületett, a nők még mindig ritkaságnak számítottak a művészetekben. Egy egyszerű vasúti alkalmazott lányaként, akinek nem volt kapcsolata a művészethez értő finn felsőbb osztályhoz, a festészethez vezető útja korántsem volt eleve elrendeltetett. És mégis: Schjerfbeck már gyermekkorában nagy tehetséget mutatott a festészetben, amit korán felismertek és díjakkal jutalmaztak. Bár négyéves korában csípőtörést szenvedett, ami egész életében megnehezítette a járását, és időnként az iskolába járást is lehetetlenné tette, a fiatal művésznő bejutott Helsinki fontos műtermeibe. Helene Schjerfbeck már 17 évesen készített egy művet, amelyet egy kiállítás után a Finn Művészeti Társaság megvásárolt. Ami akkoriban 17 éves lányok számára szinte elképzelhetetlennek tűnt, a fiatal nőnek sikerült, és új kapukat nyitott meg számára a művészvilágban.
Egy párizsi tartózkodás után, amely egy teljesen más világba engedett betekintést, Schjerfbeck nem igazán talált vissza a finn művészeti életbe. A finn művészet, amelyet akkoriban erősen befolyásolt a nemzeti romantika, csak bizonyos mértékig felelt meg Helene Schjerfbeck stílusának, amelyet a naturalizmus és a pompa nélküli, redukált festészet jellemzett.
A finn művésznő magánéletében és munkásságában is fontos helyet foglaltak el a nők. Motívumai többnyire különböző korú nők. Schjerfbeck élete során mintegy 80 önarcképet is festett. Nem törődött a kor szépségideáljaival, és más nőkhöz hasonlóan önmagát is megmutatta, néha sebezhetőnek, néha erősnek, az élet számos helyzetében. Férfiak szinte soha nem szerepelnek a képein. De ha igen, akkor is olyan módon ábrázolják őket, ami abban az időben nem volt jellemző egy női művészre. Művei között vannak például sebesült katonákat ábrázoló festmények. Olyan motívum, amelyet a nők csak nagyon ritkán választottak a 19. században.
Míg Helene Schjerfbeck fiatalkorát fizikai korlátai ellenére az utazás és a nagyvárosi élet jellemezte, később egyre jobban visszahúzódott. Egyedülálló nőként ő volt felelős édesanyja gondozásáért. Később élete végéig édesanyjával élt egy félreeső házban, Helsinkitől mintegy 30 kilométerre. A vegyes érzések, amelyeket Schjerfbeck elzárt élete kapcsán érzett, műveiben is tükröződnek. Stílusa a fiatalon kedvelt naturalizmusról idősebb korára minimalista színpalettára váltott. A kései műveket néhány tiszta vonal jellemzi, amelyek különösebb részletezés nélkül ragadják meg a különleges hangulatot, és mindig finoman ábrázolják Helene Schjerfbeck belső világát is.
Az északi nők művészetének úttörőjeként Schjerfbeck művei új reneszánszukat élik. Művészetét 2007 óta újra és újra kiállítják nemzetközileg, 2020-ban pedig mozifilm is készült a rendkívüli művész életéről és felemelkedéséről.
Oldal 1 / 1