Az aranykor Hollandiában a jólét és a gazdagság szimbóluma, mint semmi más. A 17. században a tengeri kereskedelem páratlan gazdasági fellendülést hozott az országnak. A holland társadalom virágzott. A nagyvárosok sikátorai mentén pompás kereskedőházak és városi kúriák sorakoztak. A belső terek sem voltak kevésbé elegánsak. Selyemtapéta húzódott a falakon, amelyeket művészettel akartak díszíteni. A társadalom olyan kisméretű alkotásokat akart, amelyek harmonikusan illeszkednek a ház összképébe. A mindennapi életet ábrázoló zsánerfestményeket és a holland tájképelemek egyediségét megragadó tájképeket tartották megfelelőnek. Olyan művészi alkotói korszak kezdődött, amelyet mennyiségileg aligha lehet felülmúlni. Műhelyeket építettek, amelyekben a művészek naponta sok festményt festettek. Rembrandt egyike volt azoknak a festőknek, akik számos további művészt foglalkoztattak a teljes megrendelésű könyvek megmunkálásához. A művész Gerard ter Borch több évig élt a művészeti virágzás központjában. Évekig tartó vándorlás és tapasztalatszerzés után Amszterdamban telepedett le, és a portréfestészetnek szentelte magát.
A holland társadalom már a korai századokban is rendkívül liberálisnak és kozmopolita társadalomnak számított. A társadalmi osztályokon belül azonban szigorú hierarchia érvényesült. Az általános jólét miatt az arisztokrácia kénytelen volt hangsúlyozni pozícióját, és így felélesztette a festészetnek azt a műfaját, amely addig szunnyadó szépség volt. A nemesség miniatűr portrékat rendelt. Gerard ter Borchot a műfaj egyik legjelentősebb holland mestereként tartják számon. Modelljei a patrícius vagy a nemesség tagjai voltak. Arcképeiket miniatűr formátumban készíttették el, egyrészt azért, hogy családtagjaiknak és barátaiknak adják, másrészt pedig azért, hogy rangjuk és hűségük jelképeként továbbadják más udvaroknak. A tiszta portrét kiegészítőkkel támasztották alá, hogy a társadalmi pozíció egyértelműen látszódjon a portrén. Ter Borch állítólag egy mintakönyvet használt, amelyből ügyfelei kiválaszthatták a ruházatot, a frizurát, a kiegészítőket és a pózokat. A festő csupán az arcot festette hozzá.
Amszterdami tartózkodása alatt ter Borch felfedezte magának a zsánerfestészetet. A művész a családtagjai közül választotta modelljeit. Féltestvére, Gesine gyakran szerepel zsánerképeinek főszereplőjeként. A szaténból készült fényes köntösben a figurák megelevenítik a belső jeleneteket, amelyeket ter Borch olyan megtévesztően valóságosan és élénken tudott ábrázolni. A szövet fényét olyan rendkívüli tökéletességgel varázsolta a vásznakra, hogy zsánerképei a "szaténdarabok" becenevet kapták. Egyik leghíresebb festménye A gáláns beszélgetés. Az ábrázolás pikantériája, hogy nem családi idillről van szó, ahogyan azt sokáig feltételezték. A művészettörténészek ma már biztosak abban, hogy a figyelmeztető apa kezéből retusáltak egy pénzdarabot, és hogy az ábrázolás egy bordélyházi kereskedéssel foglalkozik.
Az aranykor Hollandiában a jólét és a gazdagság szimbóluma, mint semmi más. A 17. században a tengeri kereskedelem páratlan gazdasági fellendülést hozott az országnak. A holland társadalom virágzott. A nagyvárosok sikátorai mentén pompás kereskedőházak és városi kúriák sorakoztak. A belső terek sem voltak kevésbé elegánsak. Selyemtapéta húzódott a falakon, amelyeket művészettel akartak díszíteni. A társadalom olyan kisméretű alkotásokat akart, amelyek harmonikusan illeszkednek a ház összképébe. A mindennapi életet ábrázoló zsánerfestményeket és a holland tájképelemek egyediségét megragadó tájképeket tartották megfelelőnek. Olyan művészi alkotói korszak kezdődött, amelyet mennyiségileg aligha lehet felülmúlni. Műhelyeket építettek, amelyekben a művészek naponta sok festményt festettek. Rembrandt egyike volt azoknak a festőknek, akik számos további művészt foglalkoztattak a teljes megrendelésű könyvek megmunkálásához. A művész Gerard ter Borch több évig élt a művészeti virágzás központjában. Évekig tartó vándorlás és tapasztalatszerzés után Amszterdamban telepedett le, és a portréfestészetnek szentelte magát.
A holland társadalom már a korai századokban is rendkívül liberálisnak és kozmopolita társadalomnak számított. A társadalmi osztályokon belül azonban szigorú hierarchia érvényesült. Az általános jólét miatt az arisztokrácia kénytelen volt hangsúlyozni pozícióját, és így felélesztette a festészetnek azt a műfaját, amely addig szunnyadó szépség volt. A nemesség miniatűr portrékat rendelt. Gerard ter Borchot a műfaj egyik legjelentősebb holland mestereként tartják számon. Modelljei a patrícius vagy a nemesség tagjai voltak. Arcképeiket miniatűr formátumban készíttették el, egyrészt azért, hogy családtagjaiknak és barátaiknak adják, másrészt pedig azért, hogy rangjuk és hűségük jelképeként továbbadják más udvaroknak. A tiszta portrét kiegészítőkkel támasztották alá, hogy a társadalmi pozíció egyértelműen látszódjon a portrén. Ter Borch állítólag egy mintakönyvet használt, amelyből ügyfelei kiválaszthatták a ruházatot, a frizurát, a kiegészítőket és a pózokat. A festő csupán az arcot festette hozzá.
Amszterdami tartózkodása alatt ter Borch felfedezte magának a zsánerfestészetet. A művész a családtagjai közül választotta modelljeit. Féltestvére, Gesine gyakran szerepel zsánerképeinek főszereplőjeként. A szaténból készült fényes köntösben a figurák megelevenítik a belső jeleneteket, amelyeket ter Borch olyan megtévesztően valóságosan és élénken tudott ábrázolni. A szövet fényét olyan rendkívüli tökéletességgel varázsolta a vásznakra, hogy zsánerképei a "szaténdarabok" becenevet kapták. Egyik leghíresebb festménye A gáláns beszélgetés. Az ábrázolás pikantériája, hogy nem családi idillről van szó, ahogyan azt sokáig feltételezték. A művészettörténészek ma már biztosak abban, hogy a figyelmeztető apa kezéből retusáltak egy pénzdarabot, és hogy az ábrázolás egy bordélyházi kereskedéssel foglalkozik.
Oldal 1 / 2