A Londonhoz közeli Essex vidéki idillje volt George Edwards otthona. Felmenői jó érzékkel rendelkeztek a pénzügyekhez, és gazdaságilag gondtalan jövőt hagytak George-ra. Miután kereskedőnek tanult, Edwards úgy döntött, hogy madármegfigyeléssel tölti napjait. Rájött, hogy élvezte az utazást, és ismereteit Európa minden egyes új régiójával bővítette, amelyet felfedezett. Ráadásul a távoli országokból a londoni kikötőbe visszatérő hajók fedélzetén egzotikus madarak is voltak. George Edwards felismerte, hogy a természet felfedezése egyben azt is jelenti, hogy kommunikálni kell azt. A fiatal ornitológus elkezdte feljegyezni madármegfigyeléseit. Ábrázolásai minden korábban ismert illusztrációt felülmúltak naturalista pontosságban. Edwards aprólékossággal és pontossággal vetette papírra megfigyeléseit. A természettudós megtanulta a metszés művészetét, és ezt a technikát színes akvarellekkel együtt használta varázslatos madárfestményeihez. Festményeinek gyorsan találtak vevőket, és más tudósok is felfigyeltek a nagyszerű képességekre.
Londonban George Edwards egy nagyon különleges pártfogóra talált. Sir Hans Sloan szerette a művészetet, és a Royal Society elnöke is volt. Sloan megbízta Edwardsot, hogy készítsen állatportrékat. A két férfi között személyes kapcsolat alakult ki. Hetente találkoztak teázni és híreket cserélni. George Edwards elkötelezett volt a művészet iránt, és Sloan bátorította a fiatalembert. Sir Hans Sloan végül elintézte, hogy George a londoni Royal College of Physicians könyvtárosa legyen. Itt egy csodálatos világ nyílt meg az ornitológus előtt. Számos természettudományi műhöz jutott hozzá, és nyugodtan foglalkozhatott saját tanulmányaival és művészi kifejezésmódjával. Ez idő alatt George Edwards saját írásainak szentelte magát, és kiadta A Natural History of Rare Birds című többkötetes művét. Az eredmény egy több mint 600 színes metszetből álló gyűjtemény lett madarakról és más állatokról, amelyeket korábban még nem írtak le vagy illusztráltak.
George Edward híre elterjedt egész Európában, és élénk eszmecsere alakult ki a természetközpontú tudósok között. Carl von Linné svéd természettudós intenzív levelezést folytatott Edwards-szal, és javaslatokat adott az állatok ábrázolására. Például megkérte Edwardsot, hogy illusztrálja a lepkék felső és alsó oldalát, és ez segítségére volt Edwardsnak egy faj azonosításában. Edward George-ot munkásságáért a Royal Society tagjává választották, és később elnyerte annak legrégebbi és legrangosabb kitüntetését, a Copley-érmet. Idős korában a tudóst, akit a brit ornitológia atyjának neveznek, eluralkodik rajta a pihenés vágya, és visszavonul a vidéki Plaistowba, ahol 79 éves korában elalszik.
A Londonhoz közeli Essex vidéki idillje volt George Edwards otthona. Felmenői jó érzékkel rendelkeztek a pénzügyekhez, és gazdaságilag gondtalan jövőt hagytak George-ra. Miután kereskedőnek tanult, Edwards úgy döntött, hogy madármegfigyeléssel tölti napjait. Rájött, hogy élvezte az utazást, és ismereteit Európa minden egyes új régiójával bővítette, amelyet felfedezett. Ráadásul a távoli országokból a londoni kikötőbe visszatérő hajók fedélzetén egzotikus madarak is voltak. George Edwards felismerte, hogy a természet felfedezése egyben azt is jelenti, hogy kommunikálni kell azt. A fiatal ornitológus elkezdte feljegyezni madármegfigyeléseit. Ábrázolásai minden korábban ismert illusztrációt felülmúltak naturalista pontosságban. Edwards aprólékossággal és pontossággal vetette papírra megfigyeléseit. A természettudós megtanulta a metszés művészetét, és ezt a technikát színes akvarellekkel együtt használta varázslatos madárfestményeihez. Festményeinek gyorsan találtak vevőket, és más tudósok is felfigyeltek a nagyszerű képességekre.
Londonban George Edwards egy nagyon különleges pártfogóra talált. Sir Hans Sloan szerette a művészetet, és a Royal Society elnöke is volt. Sloan megbízta Edwardsot, hogy készítsen állatportrékat. A két férfi között személyes kapcsolat alakult ki. Hetente találkoztak teázni és híreket cserélni. George Edwards elkötelezett volt a művészet iránt, és Sloan bátorította a fiatalembert. Sir Hans Sloan végül elintézte, hogy George a londoni Royal College of Physicians könyvtárosa legyen. Itt egy csodálatos világ nyílt meg az ornitológus előtt. Számos természettudományi műhöz jutott hozzá, és nyugodtan foglalkozhatott saját tanulmányaival és művészi kifejezésmódjával. Ez idő alatt George Edwards saját írásainak szentelte magát, és kiadta A Natural History of Rare Birds című többkötetes művét. Az eredmény egy több mint 600 színes metszetből álló gyűjtemény lett madarakról és más állatokról, amelyeket korábban még nem írtak le vagy illusztráltak.
George Edward híre elterjedt egész Európában, és élénk eszmecsere alakult ki a természetközpontú tudósok között. Carl von Linné svéd természettudós intenzív levelezést folytatott Edwards-szal, és javaslatokat adott az állatok ábrázolására. Például megkérte Edwardsot, hogy illusztrálja a lepkék felső és alsó oldalát, és ez segítségére volt Edwardsnak egy faj azonosításában. Edward George-ot munkásságáért a Royal Society tagjává választották, és később elnyerte annak legrégebbi és legrangosabb kitüntetését, a Copley-érmet. Idős korában a tudóst, akit a brit ornitológia atyjának neveznek, eluralkodik rajta a pihenés vágya, és visszavonul a vidéki Plaistowba, ahol 79 éves korában elalszik.
Oldal 1 / 5