A barokk fenséges stílusa közepette feltűnik François de Nomé francia festő neve, akinek rejtélyes életműve nyomot hagy a művészettörténetben. Az 1593-ban a lotaringiai Metzben született de Nomé már fiatalon a művészet lüktető szívébe, Rómába költözött. Itt nyolc évet töltött Balthasar Lauwers flamand tájképfestő műhelyében, mielőtt a Vezúv lábánál fekvő városba, Nápolyba költözött. Kiváló minőségű műnyomataink ablakot nyitnak de Nomé alkotó éveibe, amelyek során eme inspiráló metropoliszokban töltött alkotóéveket tekintheti meg.
A 20. század közepéig műveit a titokzatos "Monsu Desiderio"-nak tulajdonították, akit ma már legalább három művészből álló kollektívaként azonosítanak: François de Nomé, a metzi Didier Barra és egy máig ismeretlen festő. De Nomé műveinek jellegzetes vonása a gyakran más művészek által hozzáadott figurák, például Belisario Corenzio és Jacob van Swanenburgh. Ez a közös alkotási folyamat tükröződik a műnyomatainkon is, amelyeket a legnagyobb gondossággal és pontossággal reprodukálunk.
Egy pillantás az egyik művére egy szinte szürreális, posztapokaliptikus tájat tár elénk. A motívumokon bizarr, gyakran romos romok vagy szinte kopár épületek láthatók. Az emberek apró alakokká válnak földes árnyalatok és elmosódott élek közepette. Jellemző példa erre a velencei Piazza di San Marco ábrázolása: a szerkezetek helyesek, de a részletek mintha egy másik világból érkeztek volna. Stílusa, bár aligha volt hatással a következő évszázad olasz tájképfestőire, utat talált olyan festők műveibe, mint a MŰVÉSZET3 és a MŰVÉSZET4, és újra megjelent Piranesi Capricci című műveiben (szeszélyes és fantasztikus műemlékek, romok vagy épületek). Ennek az egyedi stílusnak a művészeti nyomatainkban való felhasználása lehetővé teszi a művészetkedvelők számára, hogy otthonukban is megtapasztalják de Nomé munkáinak szürreális szépségét és fenséges esztétikáját.
A barokk fenséges stílusa közepette feltűnik François de Nomé francia festő neve, akinek rejtélyes életműve nyomot hagy a művészettörténetben. Az 1593-ban a lotaringiai Metzben született de Nomé már fiatalon a művészet lüktető szívébe, Rómába költözött. Itt nyolc évet töltött Balthasar Lauwers flamand tájképfestő műhelyében, mielőtt a Vezúv lábánál fekvő városba, Nápolyba költözött. Kiváló minőségű műnyomataink ablakot nyitnak de Nomé alkotó éveibe, amelyek során eme inspiráló metropoliszokban töltött alkotóéveket tekintheti meg.
A 20. század közepéig műveit a titokzatos "Monsu Desiderio"-nak tulajdonították, akit ma már legalább három művészből álló kollektívaként azonosítanak: François de Nomé, a metzi Didier Barra és egy máig ismeretlen festő. De Nomé műveinek jellegzetes vonása a gyakran más művészek által hozzáadott figurák, például Belisario Corenzio és Jacob van Swanenburgh. Ez a közös alkotási folyamat tükröződik a műnyomatainkon is, amelyeket a legnagyobb gondossággal és pontossággal reprodukálunk.
Egy pillantás az egyik művére egy szinte szürreális, posztapokaliptikus tájat tár elénk. A motívumokon bizarr, gyakran romos romok vagy szinte kopár épületek láthatók. Az emberek apró alakokká válnak földes árnyalatok és elmosódott élek közepette. Jellemző példa erre a velencei Piazza di San Marco ábrázolása: a szerkezetek helyesek, de a részletek mintha egy másik világból érkeztek volna. Stílusa, bár aligha volt hatással a következő évszázad olasz tájképfestőire, utat talált olyan festők műveibe, mint a MŰVÉSZET3 és a MŰVÉSZET4, és újra megjelent Piranesi Capricci című műveiben (szeszélyes és fantasztikus műemlékek, romok vagy épületek). Ennek az egyedi stílusnak a művészeti nyomatainkban való felhasználása lehetővé teszi a művészetkedvelők számára, hogy otthonukban is megtapasztalják de Nomé munkáinak szürreális szépségét és fenséges esztétikáját.
Oldal 1 / 1