A belga tájak suttogó árnyai alatt, Sint-Jans-Molenbeek szerény táncterén 1864. október 22-én kezdődött Eugène Jules Joseph Joseph báró Laermans figyelemre méltó élete. Egy élet, amelyet kihívások és kitartás jellemez, és amely időtlen inspirációs forrásnak bizonyul minden egyes kiváló minőségű nyomatunk számára. Laermans kora gyermekkorában az agyhártyagyulladással vívott harca megfosztotta hallásától és bizonyos mértékig a beszédtől is, de ez olthatatlan tüzet gyújtott benne, hogy szemével és szívével megörökítse a világot. Ebben találjuk meg a festészet iránti egész életre szóló szenvedélyének csíráját. Rájött, hogy a szeme és a keze képes eljátszani azokat a dallamokat, amelyeket a füle nem hall. Ezt a felismerést követve 1887-ben beiratkozott a tekintélyes Académie Royale des Beaux-Arts-ra. A kiváló Jean Francois Portaels-nál folytatott képzése és a Félicien Rops művei iránti lelkesedése megalapozta művészetét.
Nem kevésbé volt meghatározó Charles Baudelaire irodalmi kincseinek hatása, ami arra késztette Laermans-t, hogy 1890-ben csatlakozzon a dekadens mozgalomhoz, és illusztrációkat készítsen Baudelaire Les Fleurs du mal című könyvéhez. Ezt az alkotói időszakot egy olyan művészi fordulat követte, amely közelebb vitte őt a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG2 és a hétköznapi emberek - elnyomott munkások, szegény parasztok - ábrázolásához. Ezek olyan markáns erejű képek voltak, hogy "nyugtalanító karikatúráknak" tekintették őket. Nyomaikat megtaláljuk az általunk gondosan és tisztelettel reprodukált műnyomatokon. 1922 újabb fordulópontot jelentett Laermans életében, amikor felvételt nyert a Belga Királyi Tudományos, Irodalmi és Képzőművészeti Akadémiára. De nem csak diadalok jellemezték életét. Ahogy látása romlott, Laermans is visszavonult szeretett festészetétől, és kijelentette: "Nem vagyok többé Laermans". Tragikus iróniával, a férfi, aki oly sokat látott a világból a szemén keresztül, végül sötétségbe burkolózott. Wemmelben, Belgium egy idilli szegletében egy fal - a "Laermansmuur" - állít emléket egyik hősies pillanatának. A történet szerint Laermans diákkorában megmentett egy fuldokló embert. Ma a fehérre meszelt fal egyszerűségében és eleganciájában azt a stílust idézi, amely számos festményén megtalálható. Laermans élete és művei, amelyekről gyűjteményünk minden egyes nyomat tanúskodik, ünnepélyes tisztelgés az emberi kitartás, a mindannyiunkban rejlő fékezhetetlen erő előtt. Ezek a művek az ő rendkívüli útját és örökségét tükrözik - egy olyan történetet, amely mindannyiunkban tovább él, valahányszor az egyik nyomatához fordulunk.
A belga tájak suttogó árnyai alatt, Sint-Jans-Molenbeek szerény táncterén 1864. október 22-én kezdődött Eugène Jules Joseph Joseph báró Laermans figyelemre méltó élete. Egy élet, amelyet kihívások és kitartás jellemez, és amely időtlen inspirációs forrásnak bizonyul minden egyes kiváló minőségű nyomatunk számára. Laermans kora gyermekkorában az agyhártyagyulladással vívott harca megfosztotta hallásától és bizonyos mértékig a beszédtől is, de ez olthatatlan tüzet gyújtott benne, hogy szemével és szívével megörökítse a világot. Ebben találjuk meg a festészet iránti egész életre szóló szenvedélyének csíráját. Rájött, hogy a szeme és a keze képes eljátszani azokat a dallamokat, amelyeket a füle nem hall. Ezt a felismerést követve 1887-ben beiratkozott a tekintélyes Académie Royale des Beaux-Arts-ra. A kiváló Jean Francois Portaels-nál folytatott képzése és a Félicien Rops művei iránti lelkesedése megalapozta művészetét.
Nem kevésbé volt meghatározó Charles Baudelaire irodalmi kincseinek hatása, ami arra késztette Laermans-t, hogy 1890-ben csatlakozzon a dekadens mozgalomhoz, és illusztrációkat készítsen Baudelaire Les Fleurs du mal című könyvéhez. Ezt az alkotói időszakot egy olyan művészi fordulat követte, amely közelebb vitte őt a MŰVÉSZETI TÁRSASÁG2 és a hétköznapi emberek - elnyomott munkások, szegény parasztok - ábrázolásához. Ezek olyan markáns erejű képek voltak, hogy "nyugtalanító karikatúráknak" tekintették őket. Nyomaikat megtaláljuk az általunk gondosan és tisztelettel reprodukált műnyomatokon. 1922 újabb fordulópontot jelentett Laermans életében, amikor felvételt nyert a Belga Királyi Tudományos, Irodalmi és Képzőművészeti Akadémiára. De nem csak diadalok jellemezték életét. Ahogy látása romlott, Laermans is visszavonult szeretett festészetétől, és kijelentette: "Nem vagyok többé Laermans". Tragikus iróniával, a férfi, aki oly sokat látott a világból a szemén keresztül, végül sötétségbe burkolózott. Wemmelben, Belgium egy idilli szegletében egy fal - a "Laermansmuur" - állít emléket egyik hősies pillanatának. A történet szerint Laermans diákkorában megmentett egy fuldokló embert. Ma a fehérre meszelt fal egyszerűségében és eleganciájában azt a stílust idézi, amely számos festményén megtalálható. Laermans élete és művei, amelyekről gyűjteményünk minden egyes nyomat tanúskodik, ünnepélyes tisztelgés az emberi kitartás, a mindannyiunkban rejlő fékezhetetlen erő előtt. Ezek a művek az ő rendkívüli útját és örökségét tükrözik - egy olyan történetet, amely mindannyiunkban tovább él, valahányszor az egyik nyomatához fordulunk.
Oldal 1 / 1