Amikor 1885. március 22-én a northumberlandi Tynemouth fölött felvirradt a hajnal, a brit művészet egy későbbi titánja, Ernest Procter érkezését jelezte. A kvéker háztartás szigorúsága közepette Procterre mind a tudomány, mind a művészet hatással volt; apja, egy neves tudós és professzor inspirálta egyik későbbi portréját. A yorki Quaker Bootham Schoolban eltöltött iskolai tanulmányai után Procter a művészet iránti szenvedélyének élt, és 1907-ben belépett a Forbes festőiskolába a cornwalli Newlynben. Itt beleszeretett a festői Cornwallba és egy diáktársába, Doris "Dod" Shaw-ba, aki később felesége és művészi társa lett. A 20. század elejének pezsgő művészeti életében Procter Párizsban folytatta művészeti képzését, ahol elmerült az Atelier Colarossi légkörében, ahol az impresszionizmust és a posztimpresszionizmust is tanulmányozta. A francia fővárosban eltöltött mozgalmas évek nemcsak Procter művészi stílusára voltak hatással, hanem megismertették a művészettörténet legnagyobb mestereivel is, köztük a Pierre Auguste Renoir és Paul Cézanne művészekkel. Az első világháború zűrzavara ellenére, amely arra kényszerítette Proctert, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva a Baráti Mentőegységnél szolgáljon, nem tudott szabadulni művészi hivatásától, és olyan lenyűgöző műveket alkotott, mint az Étaples, a The Convoy Yard és a Nissen Huts, St Omer.
A háború után Procter visszatért Newlynba Doddal, ahol beilleszkedtek a helyi művészeti közösségbe, és Procter tagja lett a Newlyni Művészek Társaságának. A Harold Harvey-vel együtt megalapította a Harvey-Procter Iskolát, ahol a művészek jövő generációit tanították csendéleteket, figurákat és tájképeket festeni akvarellel és olajjal. Procter művészi teljesítménye azonban nem korlátozódott a hagyományos festészetre. Kidolgozta az úgynevezett diafenikonokat, a saját fényforrással rendelkező festett és mázas díszítményeket, amelyek kitágították a képzőművészet határait, és amelyeket a Leicester Galériában állítottak ki. Számos eredménye és a brit művészeti világhoz való értékes hozzájárulása ellenére Procter élete tragikusan és hirtelen ért véget, amikor 1935. október 21-én agyvérzésben meghalt. Öröksége azonban tovább él, nemcsak azok emlékezetében, akik ismerték és szerették művészetét, hanem a műveiről készült részletes nyomatokban is, amelyeket a legnagyobb gondossággal reprodukálunk. Így ünnepeljük Ernest Proctert - nemcsak mint rendkívüli művészt, hanem mint szenvedélyes pedagógust és inspiráló személyiséget is, aki jelentős nyomot hagyott a brit művészeti életben.
Amikor 1885. március 22-én a northumberlandi Tynemouth fölött felvirradt a hajnal, a brit művészet egy későbbi titánja, Ernest Procter érkezését jelezte. A kvéker háztartás szigorúsága közepette Procterre mind a tudomány, mind a művészet hatással volt; apja, egy neves tudós és professzor inspirálta egyik későbbi portréját. A yorki Quaker Bootham Schoolban eltöltött iskolai tanulmányai után Procter a művészet iránti szenvedélyének élt, és 1907-ben belépett a Forbes festőiskolába a cornwalli Newlynben. Itt beleszeretett a festői Cornwallba és egy diáktársába, Doris "Dod" Shaw-ba, aki később felesége és művészi társa lett. A 20. század elejének pezsgő művészeti életében Procter Párizsban folytatta művészeti képzését, ahol elmerült az Atelier Colarossi légkörében, ahol az impresszionizmust és a posztimpresszionizmust is tanulmányozta. A francia fővárosban eltöltött mozgalmas évek nemcsak Procter művészi stílusára voltak hatással, hanem megismertették a művészettörténet legnagyobb mestereivel is, köztük a Pierre Auguste Renoir és Paul Cézanne művészekkel. Az első világháború zűrzavara ellenére, amely arra kényszerítette Proctert, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva a Baráti Mentőegységnél szolgáljon, nem tudott szabadulni művészi hivatásától, és olyan lenyűgöző műveket alkotott, mint az Étaples, a The Convoy Yard és a Nissen Huts, St Omer.
A háború után Procter visszatért Newlynba Doddal, ahol beilleszkedtek a helyi művészeti közösségbe, és Procter tagja lett a Newlyni Művészek Társaságának. A Harold Harvey-vel együtt megalapította a Harvey-Procter Iskolát, ahol a művészek jövő generációit tanították csendéleteket, figurákat és tájképeket festeni akvarellel és olajjal. Procter művészi teljesítménye azonban nem korlátozódott a hagyományos festészetre. Kidolgozta az úgynevezett diafenikonokat, a saját fényforrással rendelkező festett és mázas díszítményeket, amelyek kitágították a képzőművészet határait, és amelyeket a Leicester Galériában állítottak ki. Számos eredménye és a brit művészeti világhoz való értékes hozzájárulása ellenére Procter élete tragikusan és hirtelen ért véget, amikor 1935. október 21-én agyvérzésben meghalt. Öröksége azonban tovább él, nemcsak azok emlékezetében, akik ismerték és szerették művészetét, hanem a műveiről készült részletes nyomatokban is, amelyeket a legnagyobb gondossággal reprodukálunk. Így ünnepeljük Ernest Proctert - nemcsak mint rendkívüli művészt, hanem mint szenvedélyes pedagógust és inspiráló személyiséget is, aki jelentős nyomot hagyott a brit művészeti életben.
Oldal 1 / 1